Egy parasztember házát eladván, a vevőt behítta a kocsmába áldomásivásra. Üveg számra hordta a zsidó a bort, s a két ember ivott rogyásig.
– Hej, komám – monda a ház új tulajdonosa –, elég is lesz ám már.
– Dehogy lesz, dehogy lesz, aki áldója van, hisz még ittas sem vagyok.
– Van-e kendnek pénze?
– Mint a polyva, kedves cimborám, csak igyék kend. Hej!
Megégett a … geszterédi … csár … da – akart danolni, de nyelve akadozott, s rárivallt a zsidóra:
– Hozz bort, Mendli.
Azonban nincsen olyan hosszú nóta, aminek vége ne lenne, s az atyafiak jóllaktak az áldomással.
– Fizessen kend komám. Menjünk.
– Héj zsidó, itt a pénz la, ajd vissza belőle! – s ezzel kivágott az asztalra egy ócska kétgarasost.
– Tán elment a kend esze? – vélé vigyorogva a zsidó.
– Ne ingerkedjél velem, hanem adj vissza belőle, ha mondom.
– Hisz ehhez még sok kell.
– Hát mennyi pénz ez?
– Két garas.
– Két garas? Láncos lobogós, hisz a legnagyobbikat kerestem ki a ládafiából.