Egy Temes megyei faluban műkedvelők játszottak jótékony célokból. Legelső előadásuk tárgyául „Grizeldisz”-t választották.
A darab mindvégig rendkívül tetszett, a férfiak tapsoltak, örültek és brávóztak, látván mint gorombáskodik Percival a feleségével.
– Nagyon jól van, igen bölcsen van, így kellene lenni mindenütt! Hadd tanuljanak belőle az asszonyok!
Jön azonban a darab vége, Grizeldisz ártatlansága kiderül, s a sértett asszony nem akar többé visszamenni a férjéhez.
– Mit? micsoda dolog ez? – kiált fel a közönség. – Vissza, Grizeldisz! vissza kell menni uradhoz! engedelmeskedni kell az asszonynak, visszamenj Grizeldisz!
Persze a műkedvelő Grizeldisz szerepében nem volt az, hogy visszamenjen, improvizálni pedig nem tudott, s miután a közönség krumplival kezdett hajigálózni, abba kellett hagyni a darabot, a műkedvelők az elégett gyertya s felhasznált pirosító árában elmarasztaltatván.
Másnap a műkedvelő igazgató házrul házra járt, tegnapi vétségeért ünnepélyesen megkövetve a pártfogókat, s aznap estére újra kihirdeté Grizeldiszt, nyilván kiíratva a színlapokra, hogy Grizeldisz ez alkalommal, mint engedelmes és hűséges hitvestárshoz illik, férjéhez, tekintetes és vitézlő Percival úrhoz igenis vissza fog menni.