VEREBICS JÁNOS: INTERNET A JOG HATÁRÁN

Az Internet a jog határán 1.0-s verziója 1999. februárjában került lezárásra. Időközben több olyan írásom is napvilágot látott - főként Nyírő András Internettojában - amely talán méltó arra, hogy e "válogatott tanulmányok" közé felvételt nyerjen. Több új munka foglalkozik a büntetőjoggal, az elektronikus kereskedelem aktuális kérdéseivel, illetőleg az Y2K probléma jogi vonzataival, s időközben elkészült a leghíresebb jogesetek nemzetközi toplistája is. Így született meg a jelen 1.1-es verzió - ajánlom az Internet és a jog kérdései iránt érdeklődő olvasó figyelmébe és szeretetébe.

Dr. Verebics János

Cenzúra, vagy valami más...

Az EXTRA 7 ingyenes webhely-szolgáltató körlevélben szólította fel felhasználóit, hogy 48 órán belül töröljék weboldalaikról a szerzői jogot sertő, pornografikus vagy más, törvénybe ütköző anyagokat. Az indoklás szerint jelentősen elszaporodtak az ilyen jellegű weboldalak a szerveren, így a cég már naponta kap külföldi szoftvercégektől és szervezetektől tiltakozóleveleket. Mivel az EXTRA 7 nem kíván összeütközésbe kerülni a jogtulajdonos cégekkel, szervezetekkel, a megadott határidő után törli az érintett weboldalak teljes tartalmát. (CENZÚRA A MAGYAR HÁLÓN, Internetto, 1998. november 13.)

Alig zárult le az utóbbi hónapok egyik leghírhedtebb Internetes jogi procedúrája (az ún. "fehérvári Internet-per") máris itt a következő. Igaz, ma - még - csak netes botrány, holnap azonban már az érintett szolgáltató s tárhelybérlő magánszemélyek számára könnyen tárgyalótermi valóság lehet. Ha ugyanis a szolgáltatót - szerzői vagy személyiségi jogok megsértése miatt perbe fogják, hatályos magyar jogunk szerint a pert el fogja veszíteni. Amennyiben az extra weboldalain tiltott pornografikus anyagokat találnak, a cég ügyvezetője - miként a német Compuserve-igazgató néhány hónapja) akár szabadságvesztés büntetéssel is számolhat.

E sorok szerzője a fehérvári Internet-ügyben a magánvádlói (feljelentői) álláspont jogi kifejtését segítő tanulmányában (melynek folytatásos közlését az Internet-kalauz novemberi száma kezdte meg, az írás a weben teljes terjedelmében a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/jog/verebics alatt hozzáférhető) feltette a kérdést: mi alapozza, alapozhatja meg - hatályos polgári jogunk szerint - a szolgáltató polgári jogi felelősségét olyan anyagok közzétételéért, melyek - polgári vagy büntetőjogi értelemben véve - mások jogait, illetőleg a büntető jogszabályokat sértik?

A válasz: mindkét, a konkrét ügyben érintett szolgáltató általános szerződési feltételekkel köt tárterület igénybe vételére vonatkozó szerződést magánszemélyekkel. Ingyenes hozzáférést biztosítanak (miközben működési költségeiket hirdetési bevételekből fedezik). A szolgáltatást igénybe venni kívánóknak olyan tartalmú szerződést kell elfogadni, mely a személyiségi jogok védelmét, az üzleti és politikai célú felhasználás kizárásának klauzuláját tartalmazza, illetve felsorolja azokat az eseteket, mikor a szolgáltatás üzemeltető részéről felfüggeszthető vagy megszüntethető: részben politikai tevékenységhez kapcsolódó vagy azt elősegítő anyagok, információk, részben a rágalmazó anyagok tartoznak ide. Ezek közzétételétől való tartózkodásra tehát az egyik szerződő partner (a magánszemély tárhelybérlő) kötelezettséget vállal (és viseli a szerződésszegéssel kapcsolatosan felmerülő kárt), ugyanakkor a bérbeadó az elvárható magatartás (azaz a másik fél szerződésszerű teljesítésének ellenőrzése) elmulasztásáért felel.

Véleményemet kezdetben nem sokan osztották. Az általános reakció - többek között a mostani ügyben érintett extra részéről is - az volt, hogy a szolgáltató a tartalomért nem felel, csak a tárhelybérlővel szemben van helye polgári (esetleg büntető) igény érvényesítésének.

Dr. Kiss Zoltán a Computer Technika 1998. október 27.-i számában megjelent írásában (Internet és szerzői jog) mutatott rá, hogy az Internet a korlátlan szabadság látszatát hordozza magában, ami azt sugallja, hogy ebben a közegben jogi tiltások, előírások nem érvényesülnek.

A felelősség kérdésében ugyancsak helyesen tett különbséget a hozzáférést biztosító szolgáltatók (service providers) és tartalomszolgáltatók (content providers) között. Az amerikai joggyakorlat kapcsán dr. Kiss Zoltán arra is utalt, hogy a bíróság - szerzői jogi jogsértésért - többször megállapították már a hozzáférés-szolgáltatók felelősségét is, ha azok egyébként tudtak a jogsértésről.

Ugyancsak a Computer Technika adott hírt - a Számítástechnika közlése alapján - arról (1998. november 3.), hogy Katona Kálmán hírközlési miniszter szerint az Internet szolgáltató felel az általa nyújtott szolgáltatás tartalmáért, hisz módjában áll ellenőriznie a tartalmat, csak rá kell szánni az időt. A hírközlési miniszter ezt nem tekinti cenzúrának, mivel szerinte vannak általában társadalomellenesnek tartott dolgok, amelyeket nem szabad a hálózaton publikálni.

Úgy tűnik, az extra azóta felülvizsgálta korábbi jogi álláspontját. Hogy ebben szerepet jászhatott e a miniszteri állásfoglalás, nem tudni, tény azonban, hogy a jogsértő anyagok eltávolítására való felhívás a tárhely-bérbeadó szolgáltatók felébredt veszélyérzetének, s talán felelősségérzetének is első jele. Ahogy mondani szokták azonban: nem ők találták fel a kanálban a mélyedést.

A legismertebb amerikai szabad szerver, a tripod szolgáltatási feltételei (http://www.tripod.com/membership/signup/ tos.html) 10. pontja szerint a tripod-nak lehetősége van arra, hogy minden olyan információt, kommunikációt, adattovábbítást vagy web oldalt bármikor, külön figyelmeztetés nélkül töröljön, ha az a tárhelybérleti szerződés bármely pontját, vagy a tripod politikáját vagy irányelveit sérti. Azt pedig az amerikai szerződés is igen részletesen sorolja fel, hogy mi "nincsen megengedve" (az udvarias angolt nyers magyarra fordítva: mi van tiltva) a websiteokon. Első közöttük a szerzői jog által védett anyagok a szerző vagy jogtulajdonos hozzájárulása nélküli közzététele, második a 18 éven aluliak képi védelme (lsd. Tripod Services And Conditions Of Use, 3. i-vii.)

A legfontosabb különbség azonban az, hogy a tripod - az amerikai jog szerint jogszerűen - zárja ki illetőleg korlátozza saját felelősségét a bérbevett tárhelyen elhelyezett site tartalmáért: annak minden jogi kockázatát a bérlő viseli (8. Limitations of Liability and Warranty). Massachusetts állam joga (amelyet a felek a jogviták esetére kikötnek, mint ahogy a pereket kizárólagos alávetéssel Massachusetts állam szövetségi bíróságai folytathatják le) a felelősség ilyen kizárását megengedi. A hatályos magyar polgári jog azonban nem.

A szolgáltató és a tárhelybérlő között polgári jogi szerződés jön létre, meghatározott feltételekkel. Csak emlékeztetőül: a bérlő ingyen kap 6 megát, melynek fejében két kötelezettséget vállal. Egyrészt a tűrést (annak elviselése, hogy a bérbeadó reklám anyagokat helyezhet el a bérlő oldalán), másrészt a tartózkodást (a szerződésszegő magatartástól).

A szerződési szabadság értelmében a felek a szerződés tartalmát akaratuknak megfelelően állapítják meg (diszpozitivitás). A jog bizonyos körben azonban áttöri e szabadságot: egyes, a felelősséget kizáró vagy korlátozó szerződési feltételeket (Ptk. 342. §) a szerződés semmisségét maga után vonó tényezőként értékel.

Abban az esetben azonban, ha a károkozás nem a szerződő felek közötti jogviszonyban következik be (az Interneten a bérlő által közzétett anyag mások, harmadik személyek jogait sérti), szerződésen kívüli károkozásról van szó. Ebben az esetben a károsultat semmilyen szerződési jogviszony nem fűzi a felekhez (a tárhelybérleti szerződés két alanya a bérbeadó és a bérlő), azonban őt az Internetes közzététel révén kár (pl. vagyoni hátrány) éri.

Kitől követelheti kára megtérítését? Hatályos polgári jogunk szerint attól, aki neki jogellenesen kárt okozott (Ptk. 339. § /1/). A károsultat nem érdekli, hogy a tárhelybérlő és bérbeadó között milyen szerződés van érvényben, s hogy ebben (jogszerűen vagy sem) milyen felelősséget kizáró tényezőkben állapodtak meg.

A Ptk. 342. § (1) bekezdése értelmében semmis valamely szerződésnek az a kikötése, amely a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért, életben, testi épségben, egészségben okozott károsodásért, továbbá bűncselekmény következményeiért való felelősséget előre korlátozza vagy kizárja. Miután kártérítési jogunk egységes (Ptk. 318. § /1/), a felek szerződésükben a fenti körben a szerződésen kívüli károkozásért sem zárhatják ki hatályosan a felelősséget.

Az a tárhelybérlő, aki a bérbeadóval kötött szerződést tudatosan megszegi (azaz vállalt kötelezettsége ellenére olyan anyagokat helyez el ott, melyeket a bérleti szerződés értelmében nem lett volna szabad) "jobb esetben" csak súlyosan gondatlanul, rosszabb esetben szándékosan cselekszik.

Egy további kör, ahol a felelősség korlátozása vagy kizárása nem érvényesülhet a bűncselekménnyel okozott károk köre. Az Internet segítségével sokféle bűncselekmény követhető el: ezek vagyoni és személyi jogokat egyaránt sérthetnek.

Álláspontom A tér, a szabadság és a normák megjelenése óta nem változott. A kérdésre, hogy beszélhetünk e a szolgáltatók büntetőjogi értelemben vett felelősségéről, terheli e őket legalább gondatlanság annak vonatkozásában, hogy szerverükön olyan anyagok jelenhettek meg, melyek tartalma büntetőjogi szankcionálást tesz szükségessé? a válasz: a szolgáltatókkal szemben nem helyes (fair) a büntetőjogi eljárás, felelősségre vonás kezdeményezése. Az a magánszemély, aki az Internettel visszaélve, annak felhasználásával bűncselekményt követ el, viselje ennek büntetőjogi konzekvenciáit. A szolgáltató, aki jogi személy (vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság) e minőségben büntetőjogilag nem tehető felelőssé, a képviseletére jogosult személy megbüntetése pedig sem igazságos, sem célszerű nem lehet. Viselnie kell azonban - a cégnek - mulasztása civiljogi következményeit.

A szolgáltató az általános kártérítési alakzat (Ptk. 339. § /1/) szerint mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja: úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A szolgáltatásbiztosítók legtöbbször azzal védekeznek, hogy nincs sem idejük, sem emberül (röviden módjuk) arra, hogy minden egyes weboldal minden egyes változását percre készen ellenőrizzék (azaz szerződésszerűségi szempontból felülvizsgálják).

Az adott helyzetben általában elvárhatóság szintje nyilván nem is ezt jelenti. Jelenti viszonyt az oldalak rendszeres, (szúrópróbaszerű vagy tematikus) végiglátogatását, s jogsértő tartalom saját, vagy külső figyelemfelhívó bejelentés alapján történő észlelése esetén felhívást a helyzet megszüntetésére.

Ez azonban még nem cenzúra: egy polgári jogi szerződés vállalt kötelezettségeinek betartására való felhívás. Ami - ha elmarad - súlyos szerződésszegésnek minősül bérbevevő részéről, s e szerződésszegő magatartása egyik szankciója a bérleti jogviszony azonnali felmondása (is) lehet.

Továbbra is vallom: nem a jognak, a külső beavatkozásnak kell a világ legnagyszerűbb médiumát, az Internetet irányítani. Ha azonban a weben a szabadosság, nem a szabadság, a az egyéni akarat kíméletlen érvényre juttatása, s nem az érdekek kölcsönös tiszteletben tartása uralkodik el, a jog (közhatalom) nyilván lépni fog, hogy a "rendet" s a "biztonságot" helyreállítsa.

Vissza a tartalomhoz

Az ezredvég vesztesei

Ha a copyright problémáiról esik szó, egy valamit semmiképpen nem szabad elfeledni. Mint fogalom, úgy háromszáz éve jelent meg az európai jogban. Egy technikai újdonság, a XVII. századbeli kommunikációs forradalom hívta életre: a könyvnyomtatás. Az első törvény, az 1694-es angol Licensing Act szabályozása azonban nem a szerző körül forgott: a nyomtatás jogát, a tulajdonképpeni copyrightot királyi engedélyhez (license) kötötte. Azzal, hogy csak egy különleges intézmény, a Company of Stationers által nyilvántartott (engedélyezett) kiadó nyomhatott könyveket, lényegében monopóliumot biztosított egy szűkebb (megbízható) kör számára. Nem gazdasági érdekből: "csak" a cenzúra miatt, amely a licensing rendszerével igen hathatós eszközt kapott. Ez a helyzet azonban nem tartott sokáig: 1709-től az új Copyright Act szerint bárki számára megnyílt a könyvnyomtatás lehetősége. Kezdetét vette a máig tartó harc a szerzői jogi dzsungel állandó szereplői, a szerző, a kiadó, a terjesztő, no meg a másik oldal, a kalózok között, akik azt csinálták, amit az első három, csak jogellenesen.

A copyright tehát néhány év alatt a cenzúra eszközéből a szerző (s a kiadó) jogos érdekeit védő eszközzé vált. A könyv- és lapkiadás, a nyomtatott, később elektronikus formában való vélemény nyilvánítás, szólásszabadság, művelődés, tanulás, információhoz jutás pedig alkotmányos szintű alapjoggá, mely a polgári demokráciákban igen magas szintű védelemben részesül.

Most, az ezredforduló küszöbén, túl a "digitális forradalmon" a szerzői jogot újra kell szabályozni, hozzá kell igazítani a jövő évezred követelményeihez. Olyan állomások jelzik a megtett utat, mint az amerikai Digital Millenium Act, az Európai Bizottság 1997-ben kiadott jogi irányelve, mely A szerzői jogról és a szomszédos oltalmi jogokról az információs társadalomban címet viseli, vagy a WIPO 1996-os megállapodásai.

Ezeket követik a nemzetek jogalkotásai. Németországban is napirenden van a szerzői jogi reform: az ezzel kapcsolatos tervezetek elkészültek (a Referentenentwurf für ein Vertragsgesetz például idén szeptemberben), sőt, megkezdődött róluk az a széles körű társadalmi vita is, melyet csak egy nyílt társadalom, no meg az on-line nyilvánosság teljessége biztosíthat. Igaz, szakértők szerint az új törvény megjelenése ebben az évezredben már nem várható.

A szerzői jog legaktuálisabb kérdéseivel kapcsolatban Stefan Krempl kitűnő írást tett közzé november 17.-én a Telepolisban - hadd idézzek fel ebből néhány gondolatot.

A digitális kor már nem a "kiadás", a "kiadó" kategóriáiban gondolkodik: a szerző alapvető jogává a mű "hozzáférhetővé tételének" biztosítása (right of making available) vált. A kiadó alapjoga, hogy a szerzői jog által védett művet a jogosulatlan felhasználás lehetőleg minden formája ellen védve a piacra vigye, értékesítse.

Az új szerzői jogi törvények elsősorban ez utóbbi érdeket szolgálják, állítja sok jogi szakértő, így az USA Freedom Forumának munkatársa, Adam Clayton Powell is. Szerinte a Digital Millenium Act a mozi- és zenelobbyt védi elsődlegesen. Azok a lehetőségek, melyek bizonyos körben (sajtó, oktatás, tudományos munka) idáig a szerzői jogok által oltalmazott művek szabad hozzáférését jelentették, most bezáródnak.

Nem túlzás arról beszélni, hogy a világháló szabad információáramlása került veszélybe. A jövőben az egyetemek, elektronikus könyvtárak sem tehetnek közzé szabadon weblapjaikon minden anyagot. Adam Eisgrau, az American Library Association munkatársa szerint ez a copyright alapgondolatának megcsúfolása. Ezek az intézmények ugyanis a tudást, mint értéket (s nem mint árut) kínálták idáig. Legtöbb esetben nonprofit jelleggel, azaz a köz hasznára, minden ellenszolgáltatás nélkül.

A nemzetközi szabályozás, de a készülő nemzeti szerzői jogi törvények a szabad felhasználás (fair use) körét szűkítik. Ugyanakkor az általános jogdíjfizetési kötelezettség (a magyar jogban is ismert üreskazetta-jogdíj) kiterjesztése várható. Jogdíjat kell majd fizetni a floppytól a CD-n át a modemekig, a számítógépes merevlemezekig, processzorokig, nyomtatókig, szkennerekig, nyomtatókig (sőt, a faxokra is!): mindenre, amely alkalmas arra, hogy művet vegyen, adjon, továbbítson, rögzítsen, kinyomtasson, megmutasson. Németországban az is szóba került, hogy az Internet-csatlakozásos számítógép vásárlása esetén általános jogdíjat kelljen fizetni (GEMA).

Mindez érthető, méltányos, s bizonyos szempontból az egyetlen járható út, persze csak akkor, ha az így rárakódott terhek nem lesznek aránytalanul (indokolatlanul?) nagyok.

Senki nem vitatja, hogy a digitális kor szerzői jogának hatékonyan, eredményesen és lehetőleg teljes körűen kell a szerzőt, a művét, s a művet bármely formában a nyilvánosság felé közvetítő "kiadót" oltalmaznia. Szükség van a kalózkópiák tiltására, a jogosulatlan másolás, sokszorosítás tilalmára, szankcionálására (büntető és polgári jogi értelemben véve egyaránt).

Thomas Hoeren münsteri professzor - a német Internet-jog első számú szaktekintélye - azonban jogosan hívja fel a figyelmet arra, hogy az új szerzői jogi szabályozások szétrombolhatják a tudáshoz, művelődéshez, tanuláshoz való polgári alapjogunkat. Az egyetemek és iskolák a tudást közvetítéséhez fűződő sok évszázados joga alul marad az információipar befektetéseinek védelmét célzó irányzattal szemben.

Visszavéve a szót a Telepolis cikkírójától: az egyetemek, iskolák, elektronikus könyvtárak nem tesznek mást, mint eddig: ismereteket közvetítenek, kutatók, tudósok, a jövő generációk felé. Teszik (tennék) ezt egy új kor hajnalán, annak eszközeivel. Meg lehet próbálni, hogy ebben korlátozzák őket, ki lehet mondani, hogy nincs ehhez joguk. A tiltott könyveket az utóbbi néhány száz évben mindig kinyomtatták valahol, a drága fóliánsokról készültek olcsóbb utánnyomások, az eretnek gondolatokat sem lehetett megégetni. Igaz, megadóztatni néha sikerült...

Azzal, hogy valamit jogellenessé nyilvánítunk, szankcionálunk a problémát még nem oldottuk meg egészében. Sőt: részleteiben sem.

A posztmodern társadalmak, napjaink demokráciái előtt most ott a választás lehetősége. Vagy megőrzik az információ hozzáférésének szabadságát e szűk és indokolt körben, az egyetemeken, a könyvtárak virtuális polcain, vagy ellehetetlenítik azt, s ezzel újabb alapjogunkat áldozzák fel az új globális világrend oltárán.

Vissza a tartalomhoz

Az Internet, megszolídítva

Az Európai Unió keretein belül folyó, az Internetet érintő jogalkotási és jogalkalmazás-koordinációs munka igen fontos állomását jelenti az Akcióterv , melyet 1998. december 21.-én a Tanács elfogadott, s mely 1999. január 1.-től hatályba is lép. Ez az írás nem az Akcióterv ismertetésére vállalkozik: az abban foglaltak jobb megértését, a háttér bemutatásával szeretné segíteni.

Az EU ezzel kapcsolatos sajtóközleménye (a sajtóközlemény angol szövegét itt találod ), az EU Newsdesk tömör híre (Combatting illegal and harmful content: EU adopts Action Plan on promoting safer use of the Internet, http://www2.echo.lu/news.index.html, 1998. december 28.) kiemeli: az 1999 márciusig terjedő időszakban igen komoly munka vár a Tagállamok képviselőiből álló bizottságra. Az akcióterv valóra váltásának pontos és teljes forgatókönyvét igen széles körű összefogással kell elkészíteni.

A munka tehát megkezdődik, egyelőre nélkülünk. Kérdés, mennyiben érinti ez az Uniós csatlakozásra készülő Magyarországot, átformálja-e a magyar Internetet?

Az Uniós jogalkotás folyamatának áttekintése

Első lényeges állomása az Európai Bizottság Az Internet jogellenes és ártalmas tartalmáról szóló, 1996. október 16.-i Közleménye volt (COM/96/487, http://www.echo.lu/legal/en/internet/communic.html), mely széles körű parlamenti vita, s a Régiók Bizottsága véleményének figyelembe vételével került kialakításra. Már ez a dokumentum is "haladéktalan akciókat" irányzott elő az Internet ártalmas és jogellenes tartalmának kezelésével kapcsolatban.

A Telekommunikációs Tanács 1996. szeptember 27.-én létrehozott egy munkacsoportot, mely kifejezetten szakmai szempontból (az Internet szolgáltatók bevonásával) konkrét ajánlásokra kapott megbízást. Első jelentését a Tanács 1996. november 28.-i ülésére terjesztette elő (http://www.echo.hu/legal/en/internet/wpen.html ). Több lényeges kérdés mellett igen komoly formában foglalkoztak az önszabályozás s a felelősség kérdéskörével is. Ezt követte második jelentés (ezt 1997. június 27.-i ülésén vette napirendre a Tanács, http://www.echo.lu/legal/en/internet/wp2en-toc.html ), melyben már a nemzetközi kitekintés, az egyes tagállamok s Uniós intézmények idáig elért eredményeit, törekvéseit is értékelték.

Az első lépcső lezárását a Tanács Határozata (Resolution on the Illegal and Harmful Content on the Internet, elfogadva: 1997. február 17.) jelentette ( http://www.echo.lu/legal/en/internet/resol.html). E dokumentumban már nem csak célokat fogalmaztak meg, de a cselekvés fő irányait is kijelölték.

1997. április 24.-én az Európai Parlament elfogadta - Pierre Pradier jelentése szerint - az Internet jogellenes és ártalmas tartalma elleni küzdelem egyik kulcsdokumentumát (Resolution on the Commission Communication on Illegal and Harmful Content on the Internet, http://www.europrl.eu.int/dg1/a4/en/a4-97/a4-0098.htm). Ez már a konkrét keretmunka megvalósítására vonatkozott.

Az EU több más akcióterve, cselekvési programja is tartalmazott az Internet megrendszabályozásával kapcsolatos lényeges elemeket. (Rolling Action Plan on the Information Society, 1996. december, illetve a Zöld Könyv a Kiskorúak és az emberi méltóság audiovizuális és információs szolgáltatások terén való védelméről, (COM/96/ 483, http://www.europa.eu.int/record/green/gp9610/protec.htm , mely ugyancsak 1996. október 16.-án került - a jogtalan és ártalmas kommunikáció elleni Közleménnyel együtt - elfogadásra). Ezt a Zöld Könyvet igen széles körben vitatták meg, s szakmai vélemények figyelembe vételével tovább formálták (lsd. ehhez: http://www2.echo.lu/ legal/en/internet/gpconsult.html), mígnem elkészült a jelentés végső változata Philip Whitehead előterjesztésében. Ezt az Európai Parlament 1997. október 24.-én fogadta el.

Lényeges állomásnak számított az 1997. július 6-8. között Bonnban megrendezett Nemzetközi Miniszteriális Konferencia is, melynek 29 résztvevője a "Globális információs hálózatok: megvalósítani, ami bennük rejlik" (Global Information Networks: Realising the Potential) gondolat jegyében három deklarációt fogadott el (lsd. http://www2.echo.lu/bonn/final.html ): a miniszterekét, az iparét s a felhasználókét. A miniszteri deklaráció lényeges eleme volt a szolgáltatások tartalomfüggvényű besorolásának támogatása.

Más téren - szervezett bűnözés elleni küzdelem, az információs társadalom oktatási, nevelési kérdéseivel foglalkozó 1996-98-as Akcióterv stb. - ugyancsak lényeges, az Internetet is érintő összefüggésekben fogalmaztak meg követelményeket.

Mindezekre - s ez a szövegben kifejezetten meg is jelenik - a december 21.-én elfogadott új Akcióterv tudatosan épít. Maga az Akcióterv is hosszas előkészítő folyamat révén nyerte el végleges formáját. Első változata a weben ftp://ftp.echo.lu/pub/legal/en/internet/actplan.rtf alatt már hónapok óta hozzáférhető volt: a Tanács Közleménye nem csak az Akcióterv előzetes szövegét tartalmazta, de a jogalkotási folyamat hátterét is megvilágította.

Az Akcióterv szervesen illeszkedik a legújabb EU kezdeményezésekhez (Council Recommendation on the development of the competitiveness of the European audiovisual and information services industry by promoting national frameworks aimed at achieving a comparable and effective level of protection of minors and human dignity, elfogadva: 1998. szeptember 24).

Az egyes nemzeti jogalkotások idáig is lényeges lépéseket tettek már az ártalmas és jogellenes tartalmak korlátozása terén, több ország is elkészítette saját, átfogó, a kérdést minden szempontból megvilágító tanulmányát, a jogalkotás munkatervét. (Pl. Anglia, vagy a nem Uniós országok közül Svájc). Mindezek a törekvések most összehangolva, s ami lényeges: az EU költségvetéséből is komoly anyagi támogatást kapva válnak majd valóra.

A "jog nélküli Internet" mítosza végképp elenyészik.

Az Akcióterv: ami mögötte van

Két előzetes kérdésre mindenképpen válaszolni kell, mikor az amúgy nem túl terjedelmes dokumentum vizsgálatába fogunk. Az egyik: mi számít "jogellenes és ártalmas" tartalomnak, a másik: kell e tartani a cenzúrától (amelyre az Akcióterv szerint technikailag széles körben nyílna lehetőség).

Az Akcióterv a "jogellenes és ártalmas tartalom" kifejezés alatt nem csak a gyermekpornográfiát érti. Ide tartoznak a nemzetbiztonsági kérdések (bombák készítéséhez adott segítségnyújtás, illegális kábítószer-előállítás, terrorista tevékenység), a kiskorúak (a marketing molesztáló jellegű formái, erőszak, pornográfia), az emberi méltóság (faji gyűlöletkeltés, faji megkülönböztetés), a gazdasági biztonság (csalás, hitelkártyákkal való kalózkodáshoz való segítségnyújtás), információbiztonság (rossz szándékú hacking), a magánszféra (személyes adatokkal való visszaélés, elektronikus zaklatás), a személyiség (rágalmazás, meg nem engedett összehasonlító reklám), szellemi tulajdon (copyright által védett művek, szoftver és zene jogosulatlan terjesztése) védelme is.

"Ártalmas tartalom" lényegében az, amely ugyan a véleménynyilvánítás szabadsága keretei között terjeszthető, mégis indokolt hozzáférhetőségét csak bizonyos körben (pl. csak felnőtteknek) biztosítani, másokat (kiskorúak) azonban - épp az ő védelmükben - a hozzáférésben meg kell gátolni.

Az Akcióterv lényegében ennek technikai, jogi feltételrendszerét kívánja össz-európai szinten megteremteni.

Jelentheti e ez a cenzúra valamilyen formában való megjelenését? E kérdés már az előkészítő munka korai szakaszában felvetődött (lsd. European Comission Legal Advisory Board: Response to the Green Paper on the Protection of Minors and Human Dignity in Audiovisual and Information Services, 3.2, http://www2.echo.lu/legal/en/internet/ gpalabreply.html).

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikke az, amiből a jogalkotó kiindult.

E cikk első pontja általános alapelvként szögezi le, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, majd részletezi ennek a jognak tartalmát is (véleményalkotás szabadsága, az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra való tekintet nélkül s a nélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozzon). A 10. Cikk 2. Pontja azonban azt is tartalmazza: "E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülések közlésének megakadályozása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából." Az Európai Bizottság joggyakorlata (Castells v. Spain, Piemenont v. France) következetes, és nem enged kiterjesztő jellegű értelmezést. (lsd. ehhez dr. Grád András: Kézikönyv a starsbourgi emberi jogi ítélkezésről, HVG-Orac, Budapest, 1998. 283. skk). Maga a többször hivatkozott Zöld Könyv is megjelöli a lehetséges korlátozások feltételeit: jogszabály által előírt, szükséges, a létező, egy demokratikus társadalom értékrendszerével és szükségleteivel összhangban lévőnek kell lenniük, mely körön belül kiemelték a közegészségügyet, közerkölcsöt, a kisebbségek s az emberi méltóság védelmét (Green Paper, Annex III).

Kétségtelen, hogy az Akcióterv bizonyos körben korlátozásokat fog bevezetni. E korlátozások bizonyos fokú aggodalomra adhatnak okot: az első szakmai reakciók a veszélyekre figyelmeztetnek.

Erich Moechel a Telepolis december 23.-i számában a terv szerint létrehozandó forró vonalak és az önkorlátozás kérdésével foglalkozik. Ezek kétféleképpen működhetnek: az érintett szereplők belátása révén (a klasszikus értelemben vett önkorlátozás) - vagy harmadik személyek (szoftver) beavatkozásával.

A britek az első verziót támogatnák, az olaszok és franciák a másodikat. Decemberben már számos jele volt annak, hogy a német és osztrák hatóságok nem várják be az akcióterv hatályba lépését: mint arról hétről hétre olvashattunk, egymást követték a szolgáltatókat együttműködésre bíró intézkedések, az ISPA létrehozta a gyermekpornó és újnáci oldalak bejelentését segítő hot-line vonalát. Ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az első 14 napban - mutat rá Moechel - nem érkezett olyan bejelentés, mely valóban jogellenes anyaghoz vezette volna a hatóságokat. Egyes elektronikus postaszolgáltatók buzgalmukban tovább mentek, s nem csak a gyerekpornó eltávolítását vállalták fel, hanem a jobb- és baloldali extremitást, rasszizmust, kábítószerek, vallási eszmények megsértése körét is. Különösen felháborította az osztrákokat az AON dicstelen szereplése. A szolgáltató - mutatnak rá többen is - nem veheti át a cenzor szerepét. Egyes szolgáltatók ezt eleve elutasítják, mások viszont a kelleténél is nagyobb lendülettel teszik.

A veszély tehát nem elhanyagolható. Ezzel azonban az Uniós jogalkotási folyamat résztvevői is tisztában voltak, vannak. Épp ezért fontos állomás az Akcióterv, melynek valóra váltása közös munka révén, az Internet-ipar, a szolgáltatók, a felhasználók bevonásával történik majd. Ez a munka most, 1999 márciusában veszi valóban kezdetét. A terv maga - sajátos egybeesés - 2002-ig irányozza elő a tennivalókat. Legkorábban ez az az év, mikor Magyarországból is az Unió tagja válhat. Hazánk teát már egy olyan Uniónak lesz tagja, mely (sok minden más mellett) az Internetre is jogi és jogon kívüli (Viselkedési Kódex) normákat alkotott, forró vonalakat működtet, szűrőket tett kötelezővé, ahol követelmény a weblapok "címkézése", ahol szigorú minőségi követelmények szerinti besorolással kerülhetnek új oldalak a hálóra.

Az Unió célja - s ez többször is megjelenik a dokumentumokban - összeurópai szabályozás. Egy "jogon kívüli" magyar, lengyel, szlovák Internetnek előbb vagy utóbb akkor is alkalmazkodnia kell az Uniós elvárásokhoz, ha ezt a játéktér egyes szereplői (felhasználók, szolgáltatók) nem akarják. Az Uniós jogharmonizáció keretében az európai Internet joga valószínűleg előbb lesz a magyar jog része, mint országunk a Közösség tagállama.

Nem látok más utat, mint ennek az európai normarendszernek elfogadását, a magyar Internet "megszelídítését". Ahhoz azonban, hogy a magyar Internet érdekeit megjelenítsük, hogy a "nemzeti sajátosságokat" érvényre juttathassuk, igen komoly, az Internetes közösség s a kormányzati szervek együttműködésére alapuló munkának kellene megkezdődnie - méghozzá nagyon hamar.

Korábbi írásaimban már sokszor hangsúlyoztam: az állam, a közhatalom ott avatkozik be, ott érvényesíti a jogot, ahol más viselkedési normák nem elegendőek, nem elég hatékonyak, s a nem jogi szankcióknak nincs visszatartó erejük. Az Akcióterv által körvonalazott új európai Internet nem arra törekszik, hogy a jog eszközeivel teremtsen szabályozást. Egy bizonyos körön kívül azonban már be fog lépni a jog.

Jó lenne, ha a magyar Internet a körön belül maradna, még jobb, ha abba is beleszólhatnánk: hol húzódik a kör határa. Ha együtt mozdulunk, talán - és ma még - megtehetjük.

Vissza a tartalomhoz

Fürkészek, reszkessetek!

A Büntető törvénykönyv tavaly év végi módosítása leginkább a kábítószerekkel kapcsolatos szigorodások kapcsán került szóba. A törvénynek van azonban néhány szakasza, amely az Internet világát közvetlenül is érintheti: ezek bemutatására, s néhány fogalom jogi tisztázására vállalkozik az írás.

A büntető jogszabályok módosításáról szóló 1998. LXXXVII. törvény (kihirdetve a Magyar Közlöny 1998/116. számában) ugyan csak 1999. március 1. napján lép hatályba, mégis indokolt már most részletesebben foglalkozni titokvédelem körében belépő, az Internetet is érintő változásokkal. Bár természetesen továbbra sem találunk "Internetes tényállásokat" (azaz kimondottan a hálózatok hálózatán vagy annak terhére elkövetett büntetendő cselekmény meghatározásokat), ez nem jelent szabályozatlanságot. Ha "a távközlési berendezés útján továbbított küldemény" kifejezés helyett E-mailt mondunk, ha "a technikai eszközökkel rögzít" helyett a ment, letölt szót használjuk, ez nyomban világossá válik.

Az utolsó, átfogó Btk.-módosítás (az 1997. évi LXXIII. tv.) is "megérintette" az Internet világát: (pl. a különleges személyes adatokkal visszaélés vétségi alakzatának - amelyet bárki elkövethet - a szabadságvesztés, pénzbüntetés mellett közérdekű munkával való büntethetőségének lehetővé tétele /Btk. 177/B. § (2), vagy a tiltott pornográf felvételek készítésének széles körű szankcionálása (mely szerint kiskorú személyről készített pornográf felvétel forgalomba hozataláért - éppúgy, mint a készítéséért vagy az ilyen felvételekkel való kereskedésért) 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés büntetés szabható ki /Btk. 195/A. §/).

Most azonban a jogalkotó olyan területen nyúlt a törvényhez, amely a netes világot, s ezen belül is elektronikus levelezésünk biztonságát, a magántitok megőrzéséhez fűződő jogunkat közvetlenül is érinti. A Btk. II címe (Szabadság és emberi méltóság elleni bűncselekmények) körében a titokvédelemmel kapcsolatosan részben egy módosítás, részben egy új bűncselekményi tényállás megjelenése jelzi: az információs társadalomban a magántitok továbbra is igen lényeges, alkotmányos jogunk, melynek megsértése - adott körben - büntetőjogi szankciókat vonhat maga után.

Levéltitok megsértése

Btk. 178. § (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt foglalkozás vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.

(3) A büntetés

a) két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény;

b) bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény jelentős érdeksérelmet okoz.

Ami új: a dőlt betűvel kiemelt módosítás az (1) bekezdésben. Ezzel a törvényhozó lehetőséget teremt arra, hogy ha a levéltitok megsértése valamilyen súlyosabb bűncselekményt (a most beiktatott 178/A § szerinti magántitok jogosulatlan megismerése) valósít meg, azt ne a vétségként, hanem bűntettként lehessen elbírálni.

A levéltitok megsértése csak szándékosan követhető el: ez azt jelenti, hogy az "elkövetőnek" arra kell törekednie, hogy a levél tartalmát megtudja, vagy azt mással tudassa.

A "hagyományos" levéltitok és az "elektronikus" levéltitok elkülönítésekor a kulcsszó a kifürkész.

Kifürkészésnek minősül minden olyan magatartás, amelyet a közlemény tartalmának jogellenes megszerzése végett hajtanak létre. A "hagyományos" távközlésben ilyen a telefonok lehallgatása, a lehallgatott szövegek rögzítése stb. Az elkülönítés tehát igen egyszerű: ha jogosult vagyok a közlemény tartalmának megismerésére (címzett, listatag), vagy ha a közlemény "mindenkihez szól" (körlevél, felhívás), magatartásom jogszerű, ha illetéktelen vagyok, ha a jogellenesen szerzem meg a küldeményt, megsértettem a levéltitkot.

Mint a bírói gyakorlat is rámutat: (BH1982. 276.) a levéltitok megsértése nem csak szándékos, de célzatos bűncselekmény is, ezért csak akkor valósul meg, ha az elkövető a más részére szóló zárt küldeményt azért bontja fel, hogy annak tartalmát megismerhesse.

Nem bűncselekmény a másnak szóló E-mail véletlenszerű felbontása, tartalmának megismerése, vagy a nyilvános levelezőlistákon érkező bármely - nem konkrétan nevünkre szóló - küldemény elolvasása nem tartozik a levéltitok megsértésének kategóriájába.

Figyelemre méltó a (2) bekezdés, mely a foglalkozás körében való elkövetést súlyosabban szankcionálja: az, aki az Internetes hálózatot működteti, felügyeli s e foglalkozása felhasználásával fürkészi ki más elektronikus küldeményét egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújtható.

Magántitok jogosulatlan megismerése

A módosított Btk.-ban új alcím, s egy új bűncselekmény-fogalom, tényállás jelent meg.

Magántitok jogosulatlan megismerése

178/A. § (1) Aki magántitok jogosulatlan megismerése céljából

a) másnak a lakását, egyéb helyiségét vagy az ezekhez tartozó bekerített helyet titokban átkutatja,

b) másnak a lakásában, egyéb helyiségében vagy az ezekhez tartozó bekerített helyen történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli, illetőleg rögzíti,

c) másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét felbontja vagy megszerzi, és annak tartalmát technikai eszközzel rögzíti,

d) távközlési berendezés útján másnak továbbított közleményt kifürkész, és az észlelteket technikai eszközzel rögzít,

bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az, aki az (1) bekezdésben meghatározott módon megismert magántitkot továbbít vagy felhasznál.

(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt

a) hivatalos eljárás színlelésével,
b) üzletszerűen,
c) bűnszövetségben,
d) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.

A magántitok elektronikus úton történő jogosulatlan megszerzése többféleképpen megvalósulhat: például zárt küldeményben továbbított, magántitkot tartalmazó floppy, CD stb.) tartalmának megismerésével. A törvény azonban a megismeréshez még egy feltételt fűz (s lényegében ezzel határolódik el a cselekmény a levéltitok-sértéstől): az (1) bekezdés b), c) és d) pontja a technikai eszközzel "kifigyelt" magántitok valamilyen ugyancsak technikai eszközzel történő rögzítését.

Az elektronikus levelezésre, a távközlési úton történő elektronikus adattovábbításra vonatkozó (1) d./ pont értelmében az Internet esetében e feltételt automatikusan teljesül, hisz a "kifürkészett" magántitok a letöltéssel a számítógép segítségével (floppyra, vagy merevlemezre) kétségtelenül technikai eszközzel rögzítődik.

A bűncselekmény (szaknyelven szólva) jogi tárgya: a sértettnek magántitka megőrzéséhez fűződő személyes joga.

Mi a "magántitok"? A büntetőjogi szakirodalomban elterjedt meghatározás szerint: "magántitok minden olyan, csak kevesek, beavatottak előtt ismert tény, amelynek megőrzésére a jogosultnak méltányolható érdeke fűződik. Ez lehet személyi, családi vagy vagyoni jellegű körülményekre vonatkozó bizalmas adat stb. Valamely tény, adat, stb. titok jellegét mindig az eset konkrét összefüggései alapján kell megítélni" (Györgyi-Wiener /szerk./: A büntető törvénykönyv magyarázata, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1996, 370. oldal).

Lényeges, hogy a magántitok védelme nem csak a természetes személyre terjed ki, hanem - a személyiségi jogvédelem alá vontak teljes körére (jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, önkormányzatok, egyesületek, társadalmi szervezetek stb.).

El kell azonban határolni a Btk. 300. §-a szerinti üzleti titok megsértésétől: az önálló bűncselekmény. Az üzleti titok fogalmát egyébként a Btk. 300. § (2) bekezdésének ugyancsak decemberi módosítása így határozza meg: üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához a jogosultnak méltányolható érdeke fűződik, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.

A magántitok és az üzleti titok fogalmilag több, lényeges pontban különbözik (az előbbi a magánszférát feltétel nélkül védi, az utóbbi gazdasági tevékenységgel kapcsolatos olyan titkokat részesít oltalomban, amelyek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges lépéseket megtette).

A magántitok jogosulatlan megismerése csak szándékosan követhető el. Célzatos bűncselekmény (arra irányul, hogy a magántitkot jogosulatlanul megismerjék). A bűncselekmény gondatlanul nem követhető el: s természetszerűleg a véletlen megismerés sem büntethető.

Vissza a tartalomhoz

A gonosz rablók, a déli gyerekek Kísérlet a cracking, a hacking, a warez büntetőjogi megközelítésére

A jó, a rossz és a Kartel, Helldorado, 1999

A fogalmak tisztázása

A crack - abban az összefüggésben, ahogy jelen írásban vizsgáljuk - időbeni vagy funkcionális korláttal ellátott számítógépes programok (próba- vagy trial program) feltörését, a program megváltoztatását jelenti. A cracker programot úgy írja át (e tevékenységhez igen gyakran épp az Internet révén beszerzett, letöltött másik programot használva), hogy a korlátokat kiiktatja. Így lényegében - az általában ingyenes - próba verzió helyett a kereskedelmi forgalomban kapható full program áll rendelkezésére. A hacker behatol a számítógépes rendszerbe. A "jó szándékú" csak kóborol, miközben olyan adatokhoz jut, amelyekhez jogszerűen nem férhetne hozzá. A "rossz szándékú" adatokat töröl, megváltoztat, töröl, esetleg azzal a szándékkal, hogy kárt, bosszúságot okozzon, vagy éppen maga tegyen szert anyagi haszonra. Persze a két fogalom tágabb értelmet takar: Kis János számítástechnikai szakíró megfogalmazásával: A crack a másolásvédelem eltávolítása, sorszám stb., egyéb kellemetlen dolgok kiirtása, a hack a hozzáférésvédelem kijátszása, például egy internetes webhely feltörése is lehet.

Látszólag mindkét esetben a Btk. 300/C. §-ba ütköző számítógépes csalással állunk szemben.

300/C. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett, vagy kárt okozva valamely számítógépes adatfeldolgozás eredményét a program megváltoztatásával, törléssel, téves vagy hiányos adatok betáplálásával, illetve egyéb, meg nem engedett műveletek végzésével befolyásolja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés

a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a számítógépes csalás jelentős kárt okoz;

b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a számítógépes csalás különösen nagy kárt okoz.

(3) Számítógépes csalást követ el az is, aki az (1)-(2) bekezdésben írt cselekményt közcélú távbeszélő szolgáltatás, illetve közcélú mobil rádiótelefon szolgáltatás igénybevételére szolgáló elektronikus kártya felhasználásával vagy közcélú mobil telefont vezérlő mikroszámítógép programjának megváltoztatásával követi el.

Mit tesz a cracker első megközelítésben? Jogtalan haszonszerzésre törekszik (a program rendes bolti árának megtakarítása), s e végett a számítógépes adatfeldolgozás eredményét (aminek végül is a szoftver tekinthető) befolyásolja, megváltoztatja.

A harmadik magatartásforma, amit vizsgálunk a warez. Az Internetto PC-lexikonának szerkesztője, Moon segítségét kértem a fogalom megközelítéséhez.

"A warez kifejezés két dologból eredhet: software + illegal wares, vagyis szoftver és illegális anyag, lopott holmi. A warez tehát nem csak crackelt szoftver, hanem bármilyen, illegálisan másolt szoftver." - írta.

Ebben az írásban azt értem alatta, hogy valaki más szellemi alkotását (pl. szoftver, zene, kép stb.) az Interneten - a jogtulajdonos beleegyezése nélkül - mindenki számára hozzáférhetővé, letölthetővé teszi. Itt és most csak a szoftverek vonatkozásában tárgyalom a warezt.

Az Internet lehetőségei

Az Internet lehetőséget ad arra, hogy esetleg több megabyte nagyságú jelcsomag is átküldhető legyen egyik felhasználótól a másikig. Ennek vannak bonyolultabb, s igen egyszerűbb technikái (pl. "felszabdalva", csatolt file-ban, egyszerű e-mail mellékletként is el lehet juttatni a célba, tetszés szerinti személyhez). Az így átküldött file lehet kép, hang, zene, de lehet akár szoftver is. Bár a művelet időigényes, pl. az éjszakai nagyon kedvező díjtarifájú időszakban 150 forintnál akkor sem kerül többe, ha több órán keresztül, folyamatosan zajlik a jelátvitel.

Ebben az esetben nincs szó a program megváltoztatásáról: az változatlan formában kerül áttöltésre egyik gépről a másikra, a számítógépes csalás tehát szóba nem jöhet. A szerzői és szomszédos jogok megsértése azonban igen.

329/A. § (1) Aki irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás szerzőjének művén, előadóművésznek előadói teljesítményén, hangfelvétel előállítójának hangfelvételén, rádiónak vagy televíziónak a műsorán fennálló jog megsértésével vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői és szomszédos jogok megsértését
a) jelentős vagyoni hátrányt okozva;
b) üzletszerűen
követik el.

(3) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői és szomszédos jogok megsértését különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követik el.

(4) Aki a szerzői és szomszédos jogok megsértését gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(5) A szerzői és szomszédos jogok megsértése esetén el kell kobozni azt az elkövető tulajdonában lévő dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövetik. Az elkobzásnak akkor is helye van, ha a dolog nem az elkövető tulajdona, de a tulajdonos a bűncselekmény elkövetéséről előzetesen tudott.

Mindkét esetben az Internet lehet az eszköz, amely a jogsértő cselekmény megvalósítását segítheti.

Az egyes cselekmények büntetőjogi minősítése: kérdések feltétele

A kérdés elsődlegesen mégis abban a formában merült fel, hogy aki ezekkel a cselekményekkel megvalósul e a Büntető törvénykönyv 300/C. § szerinti számítógépes csalás bűncselekményét, illetőleg 329/A. § szerinti szerzői és a szomszédos jogok megsértése bűncselekményt, illetve hogy melyek lehetnek a három - nem vitatottan jogsértő - magatartás polgári jogi következményei.

A két törvényi tényállás - bár eltérő jellegű cselekményeket rendel büntetni - egy valamiben közös: a vagyoni hátrány okozása (329/A. §) illetve a "jogtalan haszonszerzés vagy károkozás" (300/C. §) a törvényszakaszok része. Ám míg az első esetében úgy a vagyoni hátrány büntető- és polgári jogi fogalma tisztázott, a másodiknál azt sem állíthatjuk biztosan, hogy a törvényi tényállás a szoftverek feltörésére, crackolására alkalmazható.

Miért? Vessünk egy pillantást a Büntető Törvénykönyv az 1994. évi IX. tv. 22. §-al, 1994. május 15.-i hatállyal beiktatott 300/C. § miniszteri indoklására:

A 22. §-hoz

A számítógépes technika fejlődésével egyre gyakoribbá válnak a tulajdont károsító számítógépes manipulációk. Az ilyen cselekményeket többnyire helytelen adatok betáplálásával, program-manipulációval és az adatfeldolgozás menetébe történő egyéb beavatkozással követik el. A vagyon elleni bűncselekményre vonatkozó rendelkezések az ilyen cselekményeknél sokszor nem alkalmazhatóak, mivel egy-egy tényállási elem, így pl. a csalásnál a megtévesztés, a lopásnál a tárgy fizikai értelemben vett elvétele nem valósul meg. Ezért a javaslat 22. §-a új bűncselekményt vezet be a Btk.-ba, a számítógépes csalást. A számítógépes csalás tényállási elemeihez tartozik a csaláshoz hasonlóan a jogtalan haszonszerzés és a károkozás. Az elkövetési magatartás azonban nem a tévedésbe ejtés, hanem a számítógépes adatfeldolgozás eredményének befolyásolása. A számítógépes csalásnál nem állapít meg a Javaslat bűncselekményi értékhatárt, az alapeset bármilyen csekély kár esetén megállapítható. A (2) bekezdés jelentős kár, illetve különösen nagy kár okozása esetén súlyosabb büntetéseket helyez kilátásba.

A "tulajdont károsító program-manipuláció" meglehetősen általános fogalomkört jelöl, és úgy a törvényi tényállásban, mint az indokolásban csak példálódzó jelleggel kerülnek meghatározásra azok a magatartás-formák, amelyek a bűncselekményt jellemzik: helytelen adatok betáplálása, adatok törlése stb.

A büntetőjog-tudomány rendszerében külön nagy fejezet foglalkozik a bűncselekmények tanával (a bűncselekménytan és a tényállástan tartozik ide). A bűncselekményeknek van jogi tárgya, mely nem valóságos, fizikai értelemben vett tárgyat jelent: egyfajta elvont, de a jogászi gondolkodás számára nagyon is megragadható fogalmat. A jogi tárgy: "az a társadalmi viszonyokban kifejezésre jutó érdek vagy érték, amelyet a bűncselekmény súlyosan sért vagy veszélyeztet." (Dr. Blaskó Béla - Dr.Mikó Irén - Dr.Schubauer László - Dr. Vass Éva - Dr. Vörös Edit: Büntetőjog, Általános rész I. Főiskolai jegyzet a Rendvédelmi Főiskola hallgatói részére, Budapest, 1996. 56. oldal) Az elkövetési tárgy "olyan fizikai értelemben vett dolog, amire vagy akire nézve a bűncselekmény elkövetője az elkövetési magatartást megvalósítja." (Im. 57. oldal)

Miért volt szükség erre a talán tudományoskodónak tűnő kitérőre? Azonnal kiderül.

A számítógépes csalás törvényi tényállása: ami mögötte áll

A büntetőjog-tudomány egyik legjelesebb hazai képviselője, dr. Tóth Mihály, az IM helyettes államtitkára Gazdasági bűncselekmények alakuló joggyakorlatunkban című, a Jogi Továbbképző Intézet gondozásában 1996-ban megjelent kommentárjában írja a számítógépes csalással kapcsolatosan: "A cselekmény jogi tárgya a számítógépek memóriájában tárolt adatok biztonságába vetett bizalom, s ezen keresztül a vagyonvédelem, a tulajdoni viszonyok védelme. Elkövetési tárgy a számítógépes adatfeldolgozás eredménye." (im. 260. old.) A büntető törvénykönyv magyarázata (Közgazdasági és Jogi Kiadó, Bp. 1996) ennél sarkosabban fogalmaz: a bűncselekmény "elkövetési tárgya a számítógépes adatfeldolgozás." E tevékenységet így határozza meg: "az a tevékenység, amely során információkat (adatokat) juttatnak a számítógépbe, azokat tárolják, esetleg műveleteket végeznek velük, és az adatokat vagy a művelet eredményét - bármily csoportosításban - visszakérdezik." (im. 620. oldal).

Álláspontom szerint tehát a számítógépes csalás Btk.-beli tényállása nem a szoftver jogosulatlan "manipulálását" általában rendeli büntetni, hanem az adatbiztonságot s ezen keresztül a számítógépek biztonságába vetett bizalmat veszélyeztető, áttételesen a vagyonvédelmet sértő cselekményeket. A 300/C.§ 1996-os módosítása (ekkor került felvételre a (3) bekezdés) két különös esetet vont a törvényszakasz hatálya alá: a telefonkártyával történő elkövetési módot s a közcélú mobil telefont vezérlő mikroszámítógép programjának megváltoztatását.

Mindaz, amiről e törvényszakasz beszél a kibervilágban hacking néven ismert, ám a crackhoz nincs köze: a crack - mint láttuk - a szoftver jogosulatlan megváltoztatása ugyan, de nem a számítógép memóriájában tárolt adatok biztonságába vetett bizalmat veszélyezteti, hanem a szoftver gyártójának, forgalmazójának vagyoni érdekeit sérti. Álláspontom szerint tehát a amennyiben a crack büntetőjogilag üldözendő, úgy a cselekményt a Btk. 329/A. § alapján kell elbírálni.

Miért "amennyiben"? Más írásaimban már utaltam rá, hogy a szerzői és szomszédos jogok megsértése bűncselekmény szükséges eleme, hogy az elkövető a jogsértéssel vagyoni hátrányt okozzon.

Okoz e vagyoni hátrányt a crackoló azzal, hogy a programot feltörve azt átalakítja, "teljes értékűvé" teszi? Okoz e vagyoni hátrányt a warez, az, aki az Interneten valamely - egyébként díjfizetés mellett forgalmazott - programot szabadon hozzáférhetővé, letölthetővé tesz, vagy olyan programmal teszi ezt, amely más szoftverek crackolására alkalmas, vagy épp arra hozták létre?

A hétköznapi gondolkodásmód számára kétségtelenül igen: hisz e cselekmény következtében egy vagy több felhasználó nem fogja a jogtiszta szoftvert megvásárolni, azaz a gyártó anyagi haszontól, bevételtől esik el.

Vagyoni hátrány okozása: szükséges elem

A Btk. 329/A. §-hoz kapcsolódó valamennyi kommentár s a joggyakorlat rámutat: a bűncselekmény eredmény-bűncselekmény, azaz a vagyoni hátrány okozása, a forgalomba hozatal szükségszerű tényállási eleme. Vagyoni hátrány hiányában bűncselekményről sem beszélhetünk. A vagyoni hátrány: az az érték, mellyel a sértett javai gyarapodhattak volna, ha a bűncselekmény nem valósul meg.

Ki okozza a vagyoni hátrányt? A büntetőjog logikája szerint az csak az "elkövető", a nagybetűs "AKI" lehet, az, akinek felróható magatartása révén a sértett javaiban való gyarapodás elmaradt.

Lényeges-e annak kérdése, hogy a vagyoni hátrány okozója maga tett e szert nyereségre e tevékenység révén? A Btk. 329/A § helyes értelmezésében nem. A bűncselekmény súlya nem ahhoz igazodik, hogy milyen bevételt ért el ezzel az elkövető, hanem hogy milyen nagyságú vagyoni hátrányt okozott.

A vagyoni hátrány okozása akkor is bekövetkezik, ha a szoftvert baráti szívességből az másolja valaki át illegálisan, vagy telepíti fel jogszerűtlenül egy gépre. Álláspontom szerint ez a cselekmény a Btk. 329/A. § (4) bekezdése szerint bírálható el. A bűncselekmény alapesete, mint láttuk szándékosan követhető el (azaz az elkövető tudatának át kellett fognia, hogy cselekménye a szerzői jog megsértésével vagyoni hátrányt fog okozni). A gondatlanság ebben az esetben azt jelenti, hogy - a Btk. 14. § megfogalmazásával élve - az "elkövető" előre látta magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízott azok elmaradásában, vagy aki e következményeket azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta.

Álláspontom tehát az a személy, aki a programot crackolja, s a crackolt program forgalomba hozatalával a jogtulajdonosnak vagyoni hátrányt okoz, a Btk. 329/A. § alapján elmarasztalható, vagy a szándékos, vagy a vétségi elkövetési alakzat alapján.

Az, aki ilyen programot vásárol, vagy a más módon birtokába került programot használja, büntetőjogilag felelősségre nem vonható. Más kérdés, hogy polgári jogi felelőssége igenis van: hisz olyan programot használt, melyhez nem jogtisztán jutott, tudta, hogy az eredeti ár töredékéért vásárolta a szoftvert, megsértette - mint felhasználó - a szerzői jog jogosultjának vagyoni jogait. Véleményem szerint ezért a jogtulajdonos - a használat idejét is figyelembe véve - szoftverhasználati díj fizetésére való kötelezését kérheti a bíróságtól.

Mi a helyzet a warezzel? Itt ugyanis - az Internet sajátosságaiból adódóan - nem a szoftver sokszorosítása történik illegálisan, nem készül CD vagy diszk, mely a programot hordozná. Közvetlenül a szerverről történik a program letöltése. Okoz e vagyoni hátrányt a warez-oldal üzemeltetője a jogtulajdonosnak? Kétségtelenül. Amennyiben kimutatható a letöltések száma, s az ezzel okozott vagyoni hátrány, az alapeset vagy a minősített eset szerint lehet az elkövetőt felelősségre vonni. Az, aki a programot letöltötte, a szerzői és szomszédos jogok megsértése bűncselekményt nem követi el, ám polgári jogi szempontból ő is felelőssé tehető.

Összefoglalás

A crack, a warez szerintem a Btk. 329/A. §-a alapján értékelhető büntetőjogilag, a Btk. 300/C. § azonban e cselekmények esetében nem alkalmazható. A hacking a Btk. 300/C. § alapján bírálható el, ha jogtalan haszonszerzés vagy károkozás célja vezette az elkövetőt. A "jószándékú" hacking (ahol tehát a haszonszerzés vagy károkozás nem cél, a hacker csak "körül néz", s távozik) véleményem szerint ma a büntetőjog eszközeivel csak akkor üldözhető, ha a behatolás vagyoni hátrány okozásával járt együtt (pl. a firewall "megbontása" következtében felmerülő "helyreállítási költségek"), s a magatartás egyébként a Btk. 300. § (1) bekezdés szerinti üzleti titok megsértése bűncselekmény egyéb tényállási elemeit is kimerítette.

Az, aki crackolt vagy illegálisan sokszorosított, az Internetről jogellenesen letöltött programot birtokol, használ büntetőjogilag de lege ferenda nem vonható felelősségére, ám a szerzői jogok megsértésének polgári jogi következményeit (Szjt. 52. §) viselnie kell.

A már idézett KJK büntetőjogi kommentár egy, a Btk. 329/A. §-hoz kapcsolódó mondata is ezt látszik alátámasztani.

"A HBO kábelcsatornára dekóderrel csatlakozás révén, a műsor díjfizetés nélküli vétele nem büntetőjogi, hanem kártérítési felelősséget alapoz meg." (im. 714. oldal)

A büntetőjogban veszélyes vizekre evez, aki analógiával kíván élni - itt azonban talán van létjogosultsága egy más jellegű, de ugyancsak a szerzői és szomszédos jogokat sértő cselekmény elbírálására hivatkozni. Megnyugtató azonban csak az lehet, ha a Btk. legközelebbi módosításában már a technika, a kommunikáció fejlődéseinek legújabb kihívásaira is válaszol a törvényalkotó, s úgy az on-line elkövetési formákkal, mint a speciálisan "hálózati" bűncselekményekkel tényállásszerűen foglalkozik. A hálózati biztonság olyan érték, amely minden kétséget kizáróan - legalább a 300/C. §-hoz hasonlatos módon - igényel büntetőjogi oltalmat.

Vissza a tartalomhoz

Melissa és a büntetőjog

A számítógépes bűnözés legtipikusabb elkövetési formái a számítógépes kémkedés, csalás, hamisítás, adatok vagy programok megrongálása, a szabotázs, valamint a védett számítógépes programok jogtalan reprodukálása. A számítógépes vírusok terjesztése, a világhálóra való juttatása a kompjúter-szabotázs alá tartozik. Miként ítéli ezt meg a "külországok" büntetőjoga, s mire számíthatna Melissa papája a magyar büntetőjog szerint?

A számítógépes szabotázs fogalmáról

A nyolcvanas évek elejétől komoly büntetőjogi kérdésként merül fel a számítógépes úton rögzített adatoknak, s magának a számítógépnek, mint az adatokat tároló eszköznek védelme: megjelentek a romboló technikák, az első igazán komoly bűncselekmények.

A vírusok, wormok, bugok és hasonló kedves jószágok a büntetőjogászokat szerte a világon komoly dilemma elé állítják. E cselekmények száma hihetetlen mértékben növekedik: az összes számítógépes bűncselekmény 30-35 %-át teszik ki.

Sok országban még ma is az adatvédelemhez vagy a tulajdon védelméhez kapcsolódó általános törvényi tényállások rendelik büntetni az ilyen cselekményt, egyes nemzeti jogok azonban különös szabályozást vezettek be. Az USA-ban hat szövetségi államnak van külön büntető tényállása a "számítógépes vírus", "romboló hatású számítógépes program" vagy a "számítógépek megfertőzése" ellen.

Európában - az 1990-es brit Computer Misuse Act még bátortalan próbálkozása után - 1992-ben a svéd jogban jelent meg először a magatartás büntetendősége, pénzbírsággal, illetve két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, aki "kártevő szándékú" programot készít vagy terjeszt. Az olasz Btk. 1993 óta rendeli büntetni olyan program készítését, terjesztését vagy továbbítását, melynek célja a károkozás, adatok megsemmisítése. A svájci jog ennél is szigorúbb: ott az is büntetendő, aki az ilyen program készítéséhez tanácsot, iránymutatást ad.

Természetesen mindenütt lehetőség van arra, hogy a számítógépes szabotázzsal okozott kár megtérítésére is kötelezzék az elkövetőt: ez azonban - mint Melissa esetében is nagyon valószínű - szinte elérhetetlen cél. Néhány nap alatt világszerte a számítógépek tízezrei, sőt, milliói mehetnek tönkre egy-egy jól megírt vírussal: a dollárban is milliárdokra becsülhető kár megtérítésére még csak remény sincsen, az elkövető vagyona erre semmiképp nem nyújthat fedezetet.

Itt értékelődik fel a büntetőjog szerepe, s vetődik fel azonnal a régi kérdés: a kilátásba helyezett súlyos büntetés elég lesz e visszatartó erőnek, elrettennek e két év vagy akár nyolc év szabadságvesztés kilátásba helyezésétől a vírusok és kukacok mesterei?

A magyar jog keresése

A magyar jogban - kellően rugalmas jogértelmezéssel, ami a büntetőjognak semmiképpen nem sajátja - esetleg a Btk. 260. §-ban szabályozott közérdekű üzem megzavarása vagy a gazdasági bűncselekmények körében elhelyezett számítógépes csalás törvényi tényállása szerint vonható felelősségre az elkövető (lsd. ehhez: Balogh Zsolt György: Jogi informatika, Budapest-Pécs, 1998, 287-288. oldal, illetve 293. oldal).

Az első esetben a távközlési üzemnek minősülő távbeszélő-hálózat - és berendezései - megrongálása vagy megzavarása lehet a bűncselekmény alapja, bűntettnek minősül, s öt évig terjedő szabadságvesztéssel, egyes minősített esetben nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel sújtható. Ám itt nem csak - és nem elsődlegesen - a távközlési hálózatot fenyegeti a veszély, nem is annak berendezéseit, hanem az erre rácsatlakozó felhasználókat, közelebbről: számítógépeiket.

A második esetben az elkövető két lehetséges célja - a jogtalan haszonszerzés, vagy a károkozás - közül a károkozó magatartás az, amely a Btk. 300/C §-ának alkalmazását lehetővé teheti. A büntetendő magatartás a számítógépes adatfeldolgozás eredményének a program megváltoztatásával, törléssel, téves vagy hiányos adatok betáplálásával, illetve meg nem engedett műveletek végzésével történő befolyásolása lehet. A cselekmény bűntett, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, illetve ha jelentős kárt okoz 5, ha különösen nagy kárt okoz 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A probléma itt az, hogy a vírusterjesztés nem mindig közvetlenül a számítógépes adatfeldolgozás klasszikus értelemben vett eredményét veszélyezteti, hanem pl. az adatfeldolgozáshoz eszközül szolgáló szoftvereket.

Igazából tehát egyik bűncselekmény sem a víruskészítést - és terjesztést rendeli büntetni.

A felelősségre vonás lehetősége a rongálás törvényi tényállása alapján

A számítógépes vírus terjesztése, mint bűncselekmény azonban a Btk. 324. §-ba ütköző rongálás tényállását minden bizonnyal kimeríti.

324. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.

(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha

a) a rongálás kisebb kárt okoz,
b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást bűnszövetségben
követik el.

(3) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki

a) nagyobb kárt okoz,
b) kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket rongál meg.

(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás

a) jelentős kárt okoz,
b) kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket semmisít meg,
c) robbanóanyag vagy robbantószer felhasználásával követik el.

(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás különösen nagy kárt okoz.

Aki tehát idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el. A büntethetőség a cselekmény súlyához igazodik: különösen nagy kár okozása esetén (6 millió forint feletti érték vagy összeg) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel jutalmazható.

Ez a klasszikus vagyon elleni bűncselekmény végül is némi jogértelmezéssel lefedi a számítógépes rongálást vagy szabotázst is: itt speciális elkövetési móddal, speciális elkövetési tárggyal állunk ugyan szembe, de a bűncselekmény lényegi elemei "tetten érhetők".

Az elkövető romboló hatású számítógépes program, a vírus vagy a worm tudatos rendszerbe juttatásával, a károkozás szándékával cselekszik. Tevékenysége lényegében nem különbözik más olyan cselekménytől, ahol a romboláshoz, kártevéshez valamilyen eszközt vesznek igénybe: pl. a savat, amivel a gépkocsit leöntik. Más kérdés, hogy a vírus nem sav: bizonyos előkészületi formák önálló büntethetősége e körben (pl. a svájci modell szerint) indokolt lehet. Ugyancsak végiggondolandó, hogy a bűncselekményt ugyan pl. a magyar vírusmester részben itthon valósítja meg (itt készül a program, innen indul útnak), de az hatását webes terjesztési mód esetén már a világon bárhol kifejtheti (és mivel a bűncselekmény a károkozással válik befejezetté, ez egyáltalán nem mellékes kérdés). Kinek a joga szerint vonják felelősségre, s pl. hogy érvényesítheti vele szemben vagyoni kárát egy izlandi vagy venezuelai károsult? Vagy fordítva: tönkrement számítógépünkért kárpótol bennünket az a tudat, hogy mondjuk a vírusmestert egy arizonai bíróság két év szabadságvesztésre és 600 000 dollár pénzbüntetésre ítélte?

A büntetőjog korunk követelményeihez való igazítása során aligha kerülhető el a számítógép-vírusok készítésének, terjesztésének önálló szabályozása. Az alapelvek adottak, a tipikus elkövetési magtartások felkatalogizálása megtörtént, az AIDP 1992 würzburgi és 1994 riói konferenciája óta ismertek a nemzeti törvényalkotások előtt álló feladatok. Mint láttuk, sok ország tett nem csekély előrelépést már ezekben a kérdésekben.

Bár közérdekű üzem megzavarása, a számítógépes csalás rugalmas jogértelmezéssel "ráhúzható" a cselekményre, s a rongálás alapján jogi csűr és csavar nélkül mindenképpen felelősségre vonható - így az elkövető nem marad büntetlen - megnyugtató s az Internetes világhálóba bekapcsolt több százezer magyarországi számítógépet eredményesebben oltalmazó megoldás csak az önálló törvényi tényállás megalkotása, s mielőbbi hatályba léptetése lehet. Bár - s ezt a nyugati, amerikai példák is mutatják - van az elkövetőknek egy csoportja, akik számára sem a büntető, sem a polgári szankció nem jelent visszatartó erőt.

Gépünket, rendszerünket - megfelelően kiválasztott víruskeresőkkel, ezek rendszeres futtatásával, frissítésével - elsősorban mi tudjuk megvédeni. A jog a sérelmes helyzetre reagál csak - mi azonban olyan helyzetben vagyunk, hogy a jogsérelemnek - talán - elejét vehetjük.

S ez az a ritka eset, mikor a "talán" - mindent jelent...

Vissza a tartalomhoz

Síneken fekve, mikor a vonat közeleg

"A felelősség persze nagy teher,

S a vonat elé feküdni senki se mer..."

Edda

Egy-egy szoftver kifejlesztésében, piacra vitelében iszonyú mennyiségű munka, energia, pénz áll. A kalózmásolatok üzletszerű készítése semmiképp nem helyeselhető. A régi, visszatérő kérdést, hogy a jogtulajdonos jobban jár-e, ha termékét ésszerű áron dobná piacra - s így többet adhat el belőle -, vagy a mai magas árakat tartva (s lassan a világ rendőrségének egészét ezeknek az áraknak védelmében mozgósítva) igyekezzen-e újabb bevételekhez jutni, nyilván nem én döntöm el.

A szerzői és szomszédos jogok megsértése

A Büntető törvénykönyvbe az 1993. évi XVII. tv. 72. § új alcímet és tényállást iktatott be, mely változatlan formában 1993. május 15. óta hatályban van.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői és szomszédos jogok megsértését

a) jelentős vagyoni hátrányt okozva;
b) üzletszerűen
követik el.

(3) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői és szomszédos jogok megsértését különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követik el.

Miután a jogalkotó általában az indokolásban fejti ki, hogy miért volt fontos a törvényalkotás, a változtatás, vagy éppen egy új törvényszakasz beiktatása, nem érdektelen. Ha van időd, kattints ide, olvasd el; érdemes.

A jogi halandzsát ép magyar nyelvre lefordítva lényegében a következő történt: a nemzetközi szabályozási tendenciák begyűrűztek Magyarországra, s többé már nem volt elegendő a szerzői jogok megsértésének szabálysértés szintjén való kezelése. A magyar állam - részben nemzetközi szerződési kötelezettségeinek eleget téve - a jogsértést olyan súlyúnak ítélte, a társadalomra nézve oly károsnak, hogy a büntető törvénykönyvben rendelte szabályozni: bűncselekményi tényállást alkotott, melyet ha valaki megvalósít, büntetéssel kell számolnia. A hogyant, a kit, s a várható büntetést szabályozta a Btk. új, 329/A §-a, méghozzá elég tág körben.

A szerzői joggal kapcsolatos egyik legjobb hazai kommentár, a COMPLEX CD-ROMja a szerzői jogi törvény (1969. évi III. tv.) 54. §-hoz fűzötten, a Szerzői és a szomszédos jogok megsértés bűncselekménnyel kapcsolatosan így ír:

Ezt az követi el, aki irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás szerzőjének művén, előadóművésznek előadói teljesítményén, hangfelvétel előállítójának hangfelvételén, rádiónak vagy televíziónak a műsorán fennálló jog megsértésével vagyon hátrányt okoz. A cselekmény vétségnek minősül és szándékosság esetén két évig, gondatlanság esetén pedig egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Bűntetté akkor válik, ha jelentős vagyoni hátrányt okoz vagy üzletszerűen követik el. Büntetése három évig terjedő szabadságvesztés, de ha különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követték el, akkor öt év a felső határ. (Btk. 329/A. §)

A törvényi tényállás három lényeges elemből áll: leírja azt a cselekményt, mely büntetendő (ebben az esetben ez az irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás szerzőjének művén, előadóművésznek előadói teljesítményén, hangfelvétel előállítójának hangfelvételén, rádiónak vagy televíziónak a műsorán fennálló jog megsértésével vagyoni hátrány okozása), meghatározza, hogy ki követi el a bűncselekményt (aki, ez a büntetőjogban általános alanynak nevezik, hisz a bűncselekmény tettese bárki lehet), s megállapítja a szankciót, a büntetést, mely az elkövetőre vár. A bűncselekmény vagyoni hátrány okozásához kötődik, s ennek a vagyoni hátránynak függvényében alapesetben vétségként, a minősített esetekben már bűntettként határozza meg a törvény, s büntetni rendeli a gondatlan elkövetési alakzatot is.

Ki kicsoda a Btk. 329/A §-ban?

Ki lehet, az "aki", a bűncselekmény tettese. Bárki, aki vagyoni hátrányt okoz a büntetendő cselekménnyel. A vagyoni hátrány fogalmát a Btk. 137. § 4. pontja úgy határozza meg, mint a vagyonban okozott kárt s az elmaradt előnyt.

Az elmaradt előny: az az érték, amellyel a sértett javai gyarapodhattak volna, ha a bűncselekmény nem valósult volna meg (jövedelmek csökkenése, megszűnése).

Közelítve a terítéken lévő konkrét problémához: a szoftvermásolás önmagában büntetőjogilag nem üldözendő, hisz mint láttuk, a vagyoni hátrány okozása a bűncselekmény megvalósulásának egyik leglényegesebb feltétele.

A vagyoni hátrány ebben az esetben nyilvánvaló: az elmaradt haszon, mely a szoftver jogtulajdonosát azzal érte, hogy a programot nem tőle vásárolták meg, az ÁFÁ-t is tartalmazó áron, hanem a kalóztól. Hogy pár ezer forintos játékprogramról van e szó, vagy több százezret érő operációs rendszerről, hogy egy alkalommal követte el a tettes a bűncselekményt vagy üzletszerűen folytatta, nem mindegy: ez fog viszonyítási alapjául szolgálni a büntetőjogi felelősségre vonásnak, lényegében ehhez mérik büntetését.

Mint a COMPLEX írja: "A BH 1996/137. sz. döntés szerint több sértett esetén többrendbeli bűncselekmény megállapításának van helye, ha pedig ugyanazon sértett sérelmére több cselekményt követtek el, indokolt a folytatólagosság megállapítása." A bűncselekmény akkor befejezett, ha az értékesítés, forgalomba hozatal megtörténik: a BH 1995/623. sz. döntés szerint a Btk. 329/A. §-ban meghatározott bűncselekménynek még a kísérletét sem valósítja meg az, aki csak veszélyezteti a szerzői jog jogosultjának érdekét (történetesen újsághirdetés útján).

Mindez világossá teszi: a Btk. 329/A §-ba ütköző bűncselekményt a kalózszoftver előállítója, sokszorosítója is csak akkor követ el, ha a vagyoni hátrány bekövetkezik. Az, aki ilyen szoftvert vásárol, a bűncselekményt nem követi el.

Álláspontom szerintem azonban már más kérdés, ha a kalózszoftverrel állít elő maga is valamilyen olyan terméket, amit értékesít. Ebben az esetben már a vagyoni hátrány kimutatható.

A kártérítési felelősség kérdése

Mindezidáig csak a büntető jogi felelősségre vonás kérdéskörével foglalkoztunk, holott van a jogsérelemnek egy másik vetülete is. A "vagyoni hátrány", mint láttuk, kárként jelentkezik a jogtulajdonos részéről. Láttuk, hogy a jelentős, illetve különösen nagy vagyoni hátránynak vagyoni hátránynak (a Btk. 138/A §. b./ és c./ pontja szerint kétmillió, illetve hatmillió forintot meghaladó összeg) a bűncselekmény minősítése szempontjából van jelentősége.

Ám a felmerült kárt a jogtulajdonos nyilván érvényesíteni kívánja majd. Viszonylag "könnyű" helyzetben van, hisz a büntető eljárásban elég széles körű bizonyítást folytatnak le :o). A büntetőjogi felelősségre vonás természetesen nem mentesíti az elkövetőt a kár megtérítésének kötelezettsége alól. A sértett (károsult) kárigényét már a büntető eljárás során is előterjesztheti, s a büntető bíróság vagy dönt erről is érdemben (azaz rendelkezik a kár megtérítéséről), vagy "rendes" polgári bíróság elé utalhatja a kárigényt.

A szerzői jogi törvény 52. §-a szabályozza a szerző jogainak megsértése esetén támasztható polgári jogi igényeket.

A szerzői jog megsértésének következményei

Szjt. 52. § (1) A szerző jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:

a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;

b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;

c) követelheti, hogy a jogsértő - nyilatkozattal vagy más megfelelő módon - adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

d) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében részt vevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról;

e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;

f) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyre állítását, a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését, illetve jogsértő mivoltától való megfosztását.

Különösen az utolsó három pont figyelemre méltó: a d./ lényegében az üzleti kapcsolatrendszer kiadását jelenti (magyarul: adatok szolgáltatása a közreműködőkről), az e./ azt, hogy ami bevételre a jogsértő szert tett, a jogtulajdonost illeti, az f./ pedig azt, hogy a kalózszoftvert tartalmazó CD-t, floppyt stb. - amit egyébként a büntető eljárásban már úgyis lefoglaltak - semmisítsék meg.

Ha hozzátesszük, hogy a jogosult vagyoni kára mellett nem vagyoni kárát is érvényesítheti bizony sok-sok nulla lehet annak az arab számnak végén, melyet a kártérítés iránti keresete külzetén perértékként, vagy a büntetőperben kárigényként megjelöl.

Hogy miként tudja majd megítélt követelését behajtani, más lapra tartozik...

A felelősség persze nagy teher... - ívódott "generációm gondolkodásába" anno az EDDA dalszövege. Mikor kalózszoftvert gyárt, forgalmaz vagy vesz valaki, aligha gondolja át a lehetséges jogkövetkezményeket. Teljes mélységükben bizonyosan nem.

A vonat jön, zakatol, közeleg. Lehet, hogy már ma, holnap átgázol rajtunk is. Ha csak nem teszünk valamit.
Például szólunk a bakternak: mester, állítsa már át a váltót...
Vagy felállunk, s odébb megyünk.

Vissza a tartalomhoz

Elektronikus kereskedelem: A jogfejlődés útja, fő állomásai

Az alábbi részletet - a kiadó engedélyével - Verebics János: Az elektronikus kereskedelem jogi szabályozása - Bevezetés a probléma módszeres tanulmányozásába c. tanulmányából adjuk közre. Az írás teljes terjedelmében az ITTK (BME-UNESCO Információs Társadalom- és Trendkutató Központ 1999. áprilisában megjelent, s az INFO 99-en bemutatott 1. számú Kutatási jelentésében látott napvilágot.

Az írás arra törekszik, hogy az elektronikus kereskedelem külföldi jogforrásait, az e-commerce jogának lehetséges szerkezeti megközelítését, a hazai, e területre vonatkozó különös jogi szabályozás hiányából eredő problémákat, s a hatályos joghoz kötődő kapcsolódási pontokat bemutassa. A tanulmány második nagy fejezete nem csak a nemzetközi szabályozás fő irányvonalait és állomásait is vázolja, de az egyes országok jogában már megjelent törvények közül is bemutatja a legfontosabbakat.

Tartalom: 2.1 Az indulás: a probléma felvetése 2.2 Nemzetközi szervezetek jelentős dokumentumai 2.2.1 Az UNCITRAL Model Law-ja 2.2.2 További lényeges dokumentumok 2.3 Az OECD és az elektronikus kereskedelem: az ottawai forduló 2.4 Elektronikus kereskedelem az Egyesült Államokban 2.4.1 Az elektronikus kereskedelemről szóló alapvető kormányzati dokumentumok 2.4.2 A törvényalkotói tevékenység áttekintése 2.4.3 Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezései: közös állásfoglalások az E-commerce kérdéskörében 2.5 Konvergencia vagy párhuzamos szabályozás: EU-USA Közös Állásfoglalás 2.6 Az Európai Unió és az elektronikus kereskedelem 2.6.1 A jogfejlődés útja és fő állomásai 2.6.2 Az Európai Kezdeményezés 2.6.3 Az EU Legal Framework 2.7 Az egyes államok nemzeti kezdeményezései 2.7.1 Elektronikus aláírás 2.7.2 Az adóztatás 2.7.3 Elektronikus pénz, a fizetés 2.7.4 Egyéb, napirenden lévő témák 2.8 A német teleszolgáltatási törvény 2.8.1 Az információs- és kommunikációs szolgáltatásokról szóló német törvény előkészítése 2.8.2 A törvény felépítése, a szabályozott életviszonyok köre 2.8.3 A teleszolgáltatási törvény 2.9 Brit törekvések 2.10 Elfogadott és elfogadás előtti nemzeti kódexek 2.10.1 Szingapur 2.10.2 A Commonwealth elektronikus kereskedelmi törvényei 2.11 Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos nemzetközi kutatási, együttműködési programok

Azok a dokumentumok, melyek rövid bemutatására az alábbiakban törekedni szeretnénk - vagy csak egyszerűen az URL-csatolási lehetőség megadásával hivatkozunk - viszonylag kis részben jogszabályok, törvények: legtöbbje politikai, gazdasági döntés, kezdeményezés, akcióterv, deklaráció. Ám mivel ezek a dokumentumok szabják meg a jogfejlődés irányát és tényleges intézményi alakulását, tárgyalásuktól e körben nem lehet eltekinteni.

2.1 Az indulás: a probléma felvetése

A jelenség, amelyet digitális forradalomként szokás emlegetni a számítástechnika félévszázados fejlődéséhez kötődik. 1946-ban a világ első programozható számítógépe, az ENIAC (Electronic Numerical Integrator and Computer) egy termet betöltő, több millió dollárba kerülő gép volt, mely másodpercenként 5.000 művelet végzésére volt képes. A Pentium processzoros mai személyi számítógépek túllépik a másodpercenkénti 400 MIPS-t (million instructions per second), s a jelenlegi fejlődés tükrében várható, hogy 2012-re a PC-k készek lesznek a 100.000 MIPS kezelésére. Mindeközben az átviteli (távközlési) hálózatokban is hatalmas minőségi növekedés következett be: a nyolcvanas évek elején a rézkábeleken másodpercenként kevesebb, mint egy oldal információt lehetett továbbítani: a mai optikai kábelek teljesítménye másodpercenként egy 90.000 kötetnyi enciklopédia anyagának célba juttatására képes.

Mindez természetszerűleg jelentette az információ-technológiai szektor jelentőségének növekedését: az USA-ban a nyolcvanas évek derekán a GDP-ből 4.9%, 1990-ben 6.1% volt a részesedése. 1993 után (az Internet megjelenése) a növekedés tovább gyorsult: 1998-ban 8.2 %-ot tett ki, azzal, hogy ez a nem túl távoli jövőben megkettőződik, de mindenképp elérheti a 15 %-ot. Az üzleti szférában a számítógépek felhasználása, illetve a távközlési hálózatokon történő adatátvitel lehetősége ugyancsak fokozatosan jelent meg. Kezdetben a számítógépeket tudományos és katonai célokra használták. A banki adatfeldolgozás követelményei (1943 és 1952 között a feldolgozandó csekkek száma 4 milliárdról 8 milliárdra emelkedett) hívták életre a hatvanas évek elején az ERMA-t (Electronic Recording Machine-Accounting, Bank of America), az első banki használatú számítógépes rendszert.

Az első nagy áttörés a hetvenes-nyolcvanas években történt meg: az EDI (electronic data intercharge) még a magántulajdonban lévő hálózatokhoz (value added networks, VAN) kötődött, költséges volt; a kisebb vállalkozásokat - s a magánszemélyeket - kizárta a hozzáférhetőség köréből.

Az elektronikus kereskedelmet, mint a legtágabb értelemben vett lehetőséget az Internet megjelenése (1993-94) tette elérhetővé.

A nyilvános hálózatokat világszerte jelenleg már több, mint százmillió ember használja (1994-ben - és szinte kizárólag az USA-ban hárommillió volt a hozzáférők száma). Szakértői vélemények szerint 2005-re egymilliárdot is elérheti az Internetre kapcsolódók teljes lélekszáma.

A mai elektronikus kereskedelem egyaránt zajlik a nyilvános hálózatokon (Internet), a kizárólag vállalati célokat szolgáló belső hálózatokon (intranet), a céget üzleti partnereivel közvetlenül összekötő hálózatokon (extranet) és a magántulajdonban lévő VAN-okon. A kereskedelemnek gyökeresen új formája fejlődött ki.

Ennek a kereskedelemnek volumene csak megbecsülhető: az USA-ban 300 milliárd dolláros éves forgalmat vetítenek elő a következő öt évben, szakértők 2000-re csak Európában 105 milliárd dolláros forgalmat jósolnak - az 1997-es év 38 milliárdos bázisából s az Internet növekedési mutatóiból kiindulva. Az on-line vásárlások kiegyenlítésének legelterjedtebb formája a hitelkártyás fizetés, melynek összege becslések szerint 2002-ben Európában eléri majd az 5,2 milliárd dollárt. (lsd: The Emerging Digital Economy, US Department of Commerce, 2-13. oldal, letölthető: http://www.ecommerce.gov, illetve: Verebics János: A tér, a szabadság és a normák, A/1.-2. megj.: Internet és jog, 1998. November).

A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy nagy vonalakban feltárjuk: a jelenség miként tükröződik vissza a nemzetközi szervezetek (kiemelten: az Európai Unió, 2.6) s az egyes országok (kiemelten az Egyesült Államok, lsd. 2.4) politikai, jogi szabályozási irányelveiben, célkitűzésben, s konkrét jogalkotásában.

2.2 Nemzetközi szervezetek jelentős dokumentumai

Az elektronikus kereskedelem, mint jelenség felmerülésével szinte egy időben a jogi megoldások keresése is azonnal előtérbe került. Jogi szempontból kétségkívül az a legnehezebb, hogy egyszerre kell az együttműködés nemzetközi kereteit biztosítani, ugyanakkor az egyes országok törvényhozói szabadságának érvényesülését is érvényre juttatni. (International Counselor, Electronic Commerce - An International Overview, http://www.intcounselor.com/eleccomm.html).

Az Egyesült Államok, az EU, az ENSZ- ezen belül az UNCITRAL, UNCITRAL Model Law on Electronic Commerce, 1996, a WTO, Electronic Commerce and the Role of the WTO, - s ehhez kapcsolódva az USA U.S. Statement to WTO on Customs Duty-Free (2/19/98) -, a TABD (TransAtlantic Business Dialogue) Final Communique 1997 TABD, Rome, de az egyes országok is igen komoly kezdeményezések sorával kísérlik meg ennek a rendezésnek keretfeltételeit, s a részletes szabályozás irányelveit kialakítani.

E helyütt - kizárólag terjedelmi korlátok miatt - csak az UNCITRAL Model Law igen rövid bemutatására van lehetőség. Magát a dokumentumot, illetve a dokumentum alapján jelenleg is folyó szakmai munkát önálló tanulmány keretei között célszerű tárgyalni, melynek megjelenése 1999. májusának végén várható.

2.2.1 Az UNCITRAL Model Law-ja

Az ENSZ 85 plenáris ülése tárgyalta, s 1996. december 16.-án hozott határozatot (51/162) az elektronikus kereskedelem mai napig leglényegesebb jogi dokumentuma, az UNCITRAL MODEL LAW ON ELECTRONIC COMMERCE with Guide to Enactement elfogadása tárgyában. A határozat 1998-ban egy kiegészítő 5 Article-el bővült. A Model Law terjedelmileg - a magyarázatokkal együtt - mindössze ötvenegynéhány szabvány A/4 oldalt tesz ki. Két nagy részből áll: az első az elektronikus kereskedelem általános kérdéseit tárgyalja, a második - különös - rész a javak szállításának alapvető szabályozását mutatja be.

A Chapter I. az általános alapvetést (az alkalmazás köre, fogalom meghatározások, értelmezés a szerződési szabadság tiszteletben tartása) rendelkezik, a Chapter II. a jogi követelmények alkalmazhatóságáról az adatátviteli üzenetekre (jogi elismertség, írásbeliség megkövetelése, aláírás, elektronikus okiratok eredetisége, bizonyítékként való elfogadhatósága, adatok visszatarthatósága), a Chapter III. az adatátviteli üzenetek kommunikációs kérdéseivel (szerződéskötés, felek felismerhetősége, azonosíthatósága, a számla kérdései, a teljesítés).

A különös rész - jelen állapotában - torzó: a "javak szállításának" kérdésköre rendezett, egyéb témakörök azonban kidolgozásra várnak. A jogalkotó célja (Indokolás, 108. pont) ezzel a megoldással az volt, hogy e fontos különös részi jogintézményi kör szabályozásával a később kidolgozásra kerülő különleges szabályozást megalapozza. Ez az előkészítő munka folyamatosan zajlik, újabb állomásai a következők:

- December 31, 1996, UNCITRAL draft -- Planning Of Future Work On Electronic Commerce: Digital Signatures, Certification Authorities and Related Legal Issues. UNCITRAL meeting in New York from February 18-28, 1997.

- December 12, 1997, UNCITRAL draft -- Draft Uniform Rules on Electronic Signatures (12 December 1997). UNCITRAL meeting in Vienna from January 19-30, 1998.

- Az újabb jogfejlődés szempontjából igen jelentős dokumentum az USA által 1998. május 25.-én az ENSZ Közgyűlése elé terjesztett A/CN.9/WG.IV/WP.77 számot viselő United States Proposal for "Draft International Convention on Electronic Transactions", amelynek vitájára 1998. június 29 és július 10. között került sor New Yorkban (UNCITRAL meeting of the Working Group on Electronic Commerce).

- May 25, 1998, UNCITRAL draft -- Draft Uniform Rules on Electronic Signatures (25 May 1998). UNCITRAL meeting of the Working Group on Electronic Commerce in New York on June 29 - July 10, 1998

- WP-79 (Long version) -- November 23, 1998, UNCITRAL draft -- Draft Uniform Rules on Electronic Signatures (23 November 1998). UNCITRAL meeting of the Working Group on Electronic Commerce in Vienna on February 8-19, 1999

- WP-80 (Short version) -- December 15, 1998, UNCITRAL draft -- Draft Articles on Electronic Signatures (15 December 1998). UNCITRAL meeting of the Working Group on Electronic Commerce in Vienna on February 8-19, 1999

2.2.2 További lényeges dokumentumok

A nemzetközi szervezetek dokumentumai közül meg kell említeni továbbá a következőket:

- az ázsiai térségben az APEC (Asian-Pacific Economic Cooperation) APEC Leaders Declaration on Electronic Commerce,

- a tágabb Amerikában az FTAA (Free Trade Area of the Americas Process), Ministerial Declaration of San Jose, March 19, 1998 két deklarációját,

- valamint az 1997. áprilisában közzétett Group of Ten, Electronic money - Consumer protection, law enforcement, supervisory and cross-border issues átfogó tanulmányát.

2.3 Az OECD és az elektronikus kereskedelem: az ottawai forduló

Az OECD 1997 novemberében a Finnországban, Turkuban tartott konferenciája során már élesen felvetődtek az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes kérdések. A problémák feltárása 1997-ben átfogó műhelytanulmányokkal kezdődött, (pl. OECD 1997 discussion paper "Dismantling the Barriers to Global Electronic Commerce", vagy az adózás kérdéseivel foglalkozó OECD-Studie, Electronic Commerce: The Challenge to Tax Authorities and Taxpayers,).

Az 1998. októberi ottawai nagy forduló kifejezetten az elektronikus kereskedelem problémáinak megvitatása végett került megrendelésre.

Lényegében négy fő téma köré rendezve tárgyalták a kérdéseket:
- a használók és fogyasztók bizalmának kiépítése,
- a digitális piacok alapvető szabályozási rendszerének kialakítása,
- az elektronikus kereskedelem információs infrastruktúrájának felgyorsítása, ennek lehetőségei,
- végül "az előnyök maximalizálásának" meghirdetésével kijelölték a kormányok játékterét (a kiszámítható és biztonságos kereskedelem feltételeinek megteremtése), deklarálták a magánszektor vezető szerepét, s hangsúlyozták a szociális érdekek fontosságát.

A tanácskozás három igen lényeges dokumentumot fogadott el: OECD Action Plan for Electronic Commerce, Report on International and Regional Bodies: Activities and Initiatives in Electronic Commerce, Global Action Plan for Electronic Commerce Prepared by Business with Recommendation from Government .

Az első dokumentum a jövendőbeli munka körvonalazása, s az erre való konkrét ajánlások megfogalmazása, a második az üzleti szektor kezdeményezéseit és nézeteit tükröző perspektivikus anyag, a harmadik a nemzetközi és regionális testületek aktuális és lehetséges munkájának meghatározása volt.

A konferencia talán legfontosabb eredménye a Global Action Plan-ben megjelenített gondolatok követelményi szintű megfogalmazása, az üzleti szektor elsőbbségének elismerése volt, azaz - az USA e-commerce szabályozási alapelveivel összhangban - annak rögzítése, hogy az elektronikus kereskedelem fejlesztésében a magánszektornak kell élen járnia; a kormányoknak el kell ismerni, támogatni kell ezt a vezető szerepet. Az üzleti szektor ugyanakkor vállalja, hogy az önszabályozó rendszereket fejleszt ki. A cél, hogy olyan nyílt és versenyképes környezet jöjjön létre, amely a telekommunikáció, információ-technológia és multimédiás ipar konvergenciáját, valamint az elektronikus kereskedelem lehetővé tételét nemzetközi és nemzeti szinten biztosítja.

E mellett miniszteriális deklarációk sorában vázolták az OECD jövőbeni munkájának céljait, irány- és alapelveit a magánszféra védelme Ministerial Declaration on the Protection of Privacy and Global Networks, az elektronikus kereskedelem hitelessége Ministerial Declaration on Authentication for Electronic Commerce, a fogyasztóvédelem Declaration on Consumer Protection in the Context of Electronic Commerce terén, s munkatervet fogadtak el az adózás kérdéseivel kapcsolatban is.

Ez utóbbit (Joint Declaration of Business and Government Representatives: Government / Business Dialogue on Taxation and Electronic Commerce) két körben készítette elő nívós szakmai anyag (OECD - Committee on Fiscal Affairs: Taxation Issues in Electronic Commerce: Developing the Partnership, illetve: OECD - Committee on Fiscal Affairs: Electronic Commerce: Taxation Framework Conditions).

Az ezekben a dokumentumokban meghatározott irányelvek nem mindegyike ment át teljesedésbe, legtöbbjüket azonban az egyes országok nemzeti törvényhozása, s kiváltképp az EU jogalkotó tevékenysége az eltelt időszakban visszatükrözi.

Az OECD kriptográfiai irányelvei Guidelines for Cryptography Policy e terület további fejlődését ugyancsak döntően határozzák meg.

2.4 Elektronikus kereskedelem az Egyesült Államokban

Az USA volt az első állam, amely az Internettel, mint társadalmi és jogi problémával szélesebb körben találkozott.

1994-ben Al Gore alelnök Buenos Aires-ben, a World Telecommunications Development Conference során már meghirdette azokat az alapelveket, amelyek a telekommunikáció kormányzati ellenőrzéséből való "kivonulást", a hálózatok nyílt hozzáférhetőségét biztosították. Ez az elem később is uralkodó maradt: mint majd látjuk, az elektronikus világkereskedelem egyik központi gondolatává vált, s a legújabb jogszabályi fejlődésben is szervesen jelen van.

Az USA ugyanakkor tevékeny részt vállalt a nemzetközi szervezetek e-commerce-el kapcsolatos munkájában, ezek előkészítésében (UNCITRAL, WIPO). A hazai törvényhozásban azonban viszonylag későn, 1996-ban jelent meg az Internet, mint szabályozandó, sőt, megszabályozandó probléma.

Az Egyesült Államok törvényhozásának és az Internetnek első találkozása nem volt a legszerencsésebb. Az 1996 februárjában elfogadott Kommunikációs Illetlenségi Törvény, a CDA (előzményeiről, hátteréről, magának a törvénynek rendelkezéseiről, s a vele kapcsolatban megfogalmazott kritikákról lsd. Jóri András kitűnő tanulmányát: Az illetlenség fogalma az amerikai jogban és a CDA, http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/jog/decency/decency.htm). A CDA körüli botrány, a bíróságok következetes szembehelyezkedése a törvényalkotói szándékkal, az alkotmányossági érvek a jogfejlődésnek új fordulatot adtak. Mindeme a momentumok a kormányzat 1997-es - akcióprogramnak is nevezhető, de a nevében "globális keretmunkára" utaló - dokumentumaiban öltöttek testet.

Az USA jogalkotása 1998-ban gyorsult fel, alapvetőnek mondható szövetségi törvényeket fogadtak el, s nagyon sok tagállam is a legális szabályozás útjára lépett. 1999-ben ugyancsak több, lényeges törvény vár elfogadásra.

2.4.1 Az elektronikus kereskedelemről szóló alapvető kormányzati dokumentumok

Az Egyesült Államok kormánya 1997. július 1.-én két igen fontos - dokumentumban fogalmazta meg az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos amerikai célkitűzéseket és elvárásokat.

a.) Elnöki direktíva

Clinton elnök az elektronikus kereskedelem tárgyában kiadott Elnöki Direktívája (Presidential Directive on Electronic Commerce, MEMORANDUM FOR THE HEADS OF EXECUTIVE DEPARTMENTS AND AGENCIES) megfogalmazta a későbbi dokumentumokban megjelenő legfontosabb alapelveket: a kormányoknak piacorientált módon kell az e-commerce problémakörhöz közelíteni, az üzlet és az elektronikus kereskedelem támogatására globális, átlátható, kiszámítható környezetet kell teremteni. Az új, digitális piac egyedi sajátosságait a kormányhivataloknak - és hivatalnokoknak - el kell fogadni.

b.) A Framework

A másik a Framework for Global Electronic Commerce (A dokumentum WP6 formátumban itt tölthető le) címet viselő terjedelmesebb anyag a világ vezető gazdasági hatalmának célkitűzéseit, elvárásait, az általa helyesnek tartott szabályozás alapelveit tükrözi.

A keretmunka hátterében álló technológiai, gazdasági jelenségek rövid vázolása a kormányok és az Internet kapcsolatának két lehetséges útját mutatja be: vagy elősegítik az elektronikus kereskedést, vagy birtokolni akarják (inhibit) azt. Az Egyesült Államok egyértelműen kifejezte, hogy az első megközelítést tartja helyesnek: ez már az alapelvek megfogalmazása során igen sarkosan meg is jelent.

ba.) Alapelvek, tematikus csoportosítása Az öt alapelv: a magánszektor vezető szerepének kimondása (azt is beleértve, hogy a magánszektor érdekeit a kormányzati döntéshozatali folyamatban /pl. adózás/ megjeleníthesse), annak hangsúlyozása, hogy a kormányoknak kerülnie kell az elektronikus kereskedelem mindennemű indokolatlan korlátozását (annak a minimum-elvnek megfogalmazásával, hogy az Interneten zajló kereskedelmi tevékenységet ne nehezítsék felesleges bürokratikus előírások, s ne terheljék különleges adók, vámok), annak leszögezése, hogy az indokolt kormányzati beavatkozás csak az egyszerű, áttekinthető, biztonságos és kiszámítható jogi környezet megteremtésére korlátozódjék, annak rögzítése, hogy a kormányoknak fel kell ismernie az Internet sajátos természetét (azaz decentralizált, más szervezeti struktúráktól eltérő jellegét), s végül annak meghirdetése, hogy az Interneten keresztül zajló elektronikus kereskedelmet csak globális alapokon lehet kezelni, ha úgy teszik: kormányozni.

A Framework három fő csoportra bontva (pénzügyek, jog, piaci hozzáférés) kilenc témakörben tárgyalja a legfontosabb problémákat.

bb.) Pénzügyek, fizetési rendszer A pénzügyek körében először a vámokkal és az adózás kérdésével foglalkozik. Nem engedhető meg, hogy az Internetes kereskedelmet külön adók, vámok sújtsák, sőt, mindennemű adó- és vámjogi szabályozást úgy kell alakítani, hogy azt ne hátráltassa.

Az elektronikus fizetési rendszerekkel kapcsolatos második témakör az, ahol az állami beavatkozást a dokumentum megengedhetőnek, sőt, bizonyos körben szükségszerűnek tartja: itt kizárólag a piac és a piaci szereplők önszabályozására nem lehet hagyatkozni.

bc) A jog és a törvényhozás előtt álló feladatokról szólva a Framework először az elektronikus kereskedelem "Egységes Kereskedelmi Kódexének" megalkotását említi. Ebben a körben az USA az UNCITRAL Model Law-jának lehető legszélesebb körben való átvételét sürgeti, valamint azt, hogy e körben folytatódják a jogi előkészítő munka. A legfontosabb alapelv, hogy a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kell a felek szerződési szabadságát, s olyan jogi környezetet kell teremteni, hogy minél több - jelenleg még off-line - vállalkozás tudja termékeit, szolgáltatásait on-line is kínálni.

bd) A szellemi tulajdon védelme Önálló témakör, s igen fontos a szellemi tulajdon védelme. Ezen belül is kiemelten foglalkozik a Framework a szerzői jogok védelmével (lényegében a WIPO két berni konvencióján elfogadott egyezmények alapján). A megoldandó szabályozási kérdések között külön említik az adatbázisok sui generis védelmének kérdését, amelyet az Egyesült Államok kormányzata kiemelten fontosnak tart, s hogy a további tárgyalásokat - az 1996. decemberi WIPO-konferencia szellemében - szorgalmazni kívánja. A szabadalmak, s általában az iparjogvédelem kérdésében a számítógépes technológia innovációjára kell összpontosítani, s olyan nemzetközi szabadalmi egyezmények elfogadását kell elősegíteni, melyek kellő oltalmat biztosítanak (a jogosult hozzájárulása nélküli felhasználás lehetőségét kizárva) a licenciákkal védett szabadalmak számára. Végezetül e körben a domain nevek és a trademark kapcsolatát tárgyalta a Framework. A domain nevek (s általában az Internet "igazgatásának" kérdése) elsődlegesen az ipar önszabályozó mechanizmusainak megfelelő működésén keresztül kell, hogy rendeződjön, de a nemzetközi tárgyalásokat e téren is folytatni kell. Ezt szolgálandó a Department of Commerce létrehozta a DNS-problémákkal foglalkozó speciális munkacsoportját.

be) Privacy Az amerikaiak nagy becsben tartják a magánszférát, mert azt közvetlenül személyes szabadságukhoz és jólétükhöz kötik - kezdődik a privacy-vel foglalkozó következő fő témakör tárgyalása. E téren az USA már korábban is jelentős lépéseket tett (pl. a The Privacy Working Group of the United States Government Information Infrastructure Task Force (IITF) PRIVACY AND THE NATIONAL INFORMATION INFRASTRUCTURE: Principles for Providing and Using Personal Information, 1995. június, The Information Policy Committee of the IITF Options For Promoting Privacy on the National Information Infrastructure, 1997. április). Az USA kormánya a magánszféra fokozott védelmét nagyon fontosnak tartja, s ezért bátorítja az értelmes, fogyasztóbarát, önszabályozásra épülő mechanizmusok (azaz a nem önkéntes alapon megválasztott tartalom szűrése) kiépítését. Fontos, hogy a kiskorúak kártékony tartalom elleni védelme megvalósuljon, ám ehhez az eszköz a szülők kezében van. Ugyancsak "kritikusan fontosnak" tartja a Framework az adatvédelem biztosítását.

bf) Biztonság A 6. pont a biztonság kérdéseivel foglalkozik. Ez négy fő elemből áll: a biztonságos és kiszámítható távközlési hálózatok, az ezekre rácsatlakozott információs rendszerek, a hálózatokon továbbított információ, adat illetéktelen hozzáférésének megakadályozása biztosításából, illetve - negyedik elemként - a felhasználói oldalon az adat- és rendszervédelem jelentőségének tudatosításából.

bg) A piacra jutás feltételei A Framework harmadik fő része a piacra jutás feltételeit tárgyalja. Leszögezi, hogy a távközlési infrastruktúra és az információs technológia mindenki számára elérhető kell, hogy legyen, s diszkriminatív szabályokat alkalmazni nem szabad. A szolgáltatások piaci versenye a fogyasztó számára is előnyös, hisz alacsonyabb árak mellett magasabb színvonalú szolgáltatás igénybe vételére ad lehetőséget.

bh) Tartalom A 9. pontban a tartalommal, s a tartalomszabályozás kérdéseivel kapcsolatos álláspontot fejti ki a dokumentum. Elismeri, hogy a szolgáltatóknak és szolgáltatásoknak - tekintettel az Internet globális jellegére - figyelembe kell venniük az eltérő szokásokat és erkölcsöket, de ez saját jól felfogott érdekük is: bizonyos nem kívánt tartalmak esetleg kereskedelmi korlátozások bevezetéséhez vezethetnek, ez pedig a szolgáltatónak sem érdeke. A kormányzat olyan témák körében, pornográfia, erőszak, gyűlöletkeltő beszéd stb. továbbra is a dialógust szorgalmazza, azaz lényegében az önszabályozásra bízza a megoldást. Hasonló álláspontra helyezkedik a reklám kérdésével kapcsolatban is: egyrészt nem tartja kívánatosnak a nemzeti korlátozó reklámjogok alkalmazását (pl. csak az adott ország nyelvén lehet hirdetni) másrészt a gyermekek nem nekik való reklám-tartalom elleni védelmét az önszabályozó mechanizmusok gondjára bízná. Egy körben azonban itt is indokolt lehet az állami fellépés: a csalás, a fogyasztók megkárosítása, a hamis tájékoztatás sajnos elég gyakori ahhoz, hogy bizonyos szövetségi ügynökségek (Federal Trade Comission, Securities Exchange Comission) kiemelten foglalkozzanak vele.

bi) Technikai szabványok A technikai szabványok a Framework szerint támogatják a versenyt és csökkentik a nemzetközi piacok bizonytalanságait. Ezeket a technikai szabványokat azonban nem a kormányoknak, hanem maguknak a piacoknak kell megalkotni és elfogadni. Hét körben emeli ki a kulcskérdéseket: elektronikus fizetések, biztonság, biztonsági rendszerek hátterének biztosítása, elektronikus copyright-kezelő rendszerek, video- és adatkonferenciák, nagysebességű hálózati technológiák, digitális elem- és adatátvitel.

A dokumentum az együttműködési stratégiák összehangolásának kérdéskörével zárul: a kormányzatnak és a magánszektornak - az utóbbi vezető szerepének elfogadásával - együtt kell működnie.

c./ "Családbarát Internet"

1998. július 16.-án Clinton elnök és Gore alelnök bejelentették az Internet "családbarát" stratégiáját (A Family Friendly Internet, http://whitehouse.gov/WH/New/Ratings/index-plain.html). Bár ez a dokumentum elsődlegesen a gyermekek védelméről (közelebbről a nem kívánt tartalom elleni védekezési lehetőségről) szól, jól tetten érhető benne, mit és hogyan kíván a kormányzat - az informatikai iparral együttműködve - elérni, megvalósítani.

A direkt jogi szabályozásról az ipari feltételrendszer biztosítására tevődött át a hangsúly: a számítógép-gyártóktól azt várja az adminisztráció, hogy a PICS és egyéb szűrőtechnológiákat a legszélesebb körben elérhetővé tegyék, a szolgáltatóktól, hogy biztosítsák a tartalomra utaló felismerhetőséget (rating),a kereső-rendszerek működtetőitől, hogy a szűrést lehetővé tevő technológiát biztosítsák.

A kormányzat a területet (a probléma megoldásával együtt) átengedte az iparnak, az önszabályozásnak: a kérdésben az állami szerepvállalás arra szűkült, hogy egyes kormányzati szervek (Office of Management and Business, Department of Commerce, Government Information Technology Services Board) működjenek közre az web-site-ok címkézésével kapcsolatos politika kialakításában.

Ezeknek az elveknek a gyakorlat nyelvére való fordítása a Kongresszus , s több kormányzati szerv (Federal Reserve Board, Food & Drug Administration, Health & Human Services, Internal Revenue Service, Treasury Department ) összehangolt munkájával folyamatosan történik. Ugyanakkor az egyes USA tagállamok jogalkotói tevékenysége önmagában is igen jelentős.

2.4.2 A törvényalkotói tevékenység áttekintése

A törvényalkotási tevékenység első körben az adójogra összpontosított. A törvény előkészítése már 1996-ban megkezdődött, mikor az U.S. Department of the Treasury - Office of Tax Policy: Selected Tax Policy Implications of Global Electronic Commerce c. munkaanyagukat közzétették.

a) Adójog

Az 1998. júliusában kihirdetett Internet Tax Freedom Act három éves moratóriumot hirdetett meg az Internetes kereskedelem szövetségi és állami adóztatás alá vonása alól. A törvény célja az volt, hogy az újonnan alakult Internetes kereskedelemmel foglalkozó cégek úgy építhessék ki piaci pozícióikat, úgy stabilizálhassák bevételeiket, hogy a kezdeti időszakban közterhekkel ne kelljen számolniuk.

b) Szerzői jog

Az 1998 októberében elfogadott Digital Millenium Copyright Act H.R. 2281 igen következetesen és igen kemény eszközrendszerrel (max. 500 000 dollár pénzbüntetés vagy öt évig terjedő szabadságvesztés) lép fel a szerzői jogok digitális megsértői ellen. A törvény nagy erénye, hogy (Title II) meghatározza a szolgáltató (ISP) felelősség alóli mentesülésének eseteit, hátrányának tartják, hogy a tervezeti formában még meglévő, az adatbázisok széleskörű védelmét lehetővé tevő szakaszokat a Kongresszus végül is nem iktatta a szövegébe. A büntetőjog terén további szigorításokat hozott a No Electronic Theft Act.

c) Elektronikus ügyintézés

Government Paperwork Elimination Act (1998 Senate Bill 2107) (Abraham) (Attached as Senate Amendment 3678 to 1998 Senate Bill 442, Internet Tax Freedom Act) a szövetségi hivataloknak széles körben tette elektronikus úton lehetővé az egymás közötti s az ügyfelekkel történő hivatalos kapcsolattartását, ügyintézését. Az egymás közötti ügyforgalomban a törvény megengedi az elektronikus aláírás használatát.

d) A Kongresszus jogalkotó tevékenysége

Az amerikai törvényhozás előtt lévő, néhány igen fontos törvényjavaslat: Digital Signature and Electronic Authentication Law (SEAL) of 1998; 1997 Senate Bill 1594 (Bennett), Security and Freedom through Encryption (SAFE) Act (1999 House Bill 850), és a The Millenium Commerce Act (1999 Senate Bill 761)

Ez a legutóbbi törvényjavaslat az államokon belüli kereskedést szolgálja, az elektronikus úton történő szerződéskötést általános formában teszi majd lehetővé.

e) Állami szintű törvényhozási munka

Az egyes USA tagállamok törvényhozása is kifejezte jogalkotói szándékát az elektronikus kereskedelem terén. North Carolina állam még 1997-ben törvényt alkotott (GENERAL ASSEMBLY OF NORTH CAROLINA SESSION 1997, SENATE BILL 1170, lsd: http://www.ncga.state.nc.us, teljes nevén: ACT TO FACILITATE ELECTRONIC COMMERCE WITH AND BY PUBLIC ENTITIES OF THE STATE OF NORTH CAROLINA BY RECOGNIZING THE VALIDITY OF ELECTRONIC SIGNATURES AND BY AUTHORIZING THE SECRETARY OF STATE TO REGULATE ELECTRONIC SIGNATURES AND CERTIFICATION AUTHORITIES, rövidítve: Electronic Commerce Act, lényegében nem több, mint az elektronikus aláírás állami elismerésének, annak eljárási rendjének és hitelességének rögzítése. Ugyancsak tervezetet készített a digitális aláírásról Kalifornia állam is: Proposed California Digital Signature Regulations .

További, kifejezetten az elektronikus kereskedelem kérdéseivel foglalkozó tervezetek: The Pennsylvania Electronic Transaction Act, NCCUSL - Uniform Electronic Transactions Act, Administrative Rules for Oregon's Electronic Signature Act .

f) Nem kormányzati szervek előkészítő munkája

A Framework-ben is hangsúlyozott Kereskedelmi Kódex-reform előkészítésének fontos állomása az Uniform Law Commissioner által előkészített végső tervezet a UCC Article 2B -hoz. Egy másik lényeges nem kormányzati kezdeményezés is jó ütemben halad: ABA Electronic Commerce Contracts Forms Book projekt, ez az e-kereskedelmi formaszerződések tematikus összegyűjtése és megszövegezés utján kívánja a gyakorlatot segíteni.

2.4.3 Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezései: közös állásfoglalások az E-commerce kérdéskörében

AZ USA kormánya láthatóan arra törekszik, hogy a globális elektronikus világkereskedelemmel kapcsolatos elveit más országok is elfogadják. Ezt szolgálják a közlemények, melyek a földrajzilag távol eső (s az Európai Unió érdekkörébe nem tartozó) kormányok és az USA kormánya közös álláspontját hivatottak megjeleníteni.

1998. szeptemberében Bill Clinton és az ír miniszterelnök, Bertie Ahern Communique Issued by the United States of America and Ireland on Electronic Commerce. Az elektronikus aláírások kérdéskörét jelöli meg a legalapvetőbb kérdésnek, s hangsúlyozza a globális és egységes jogi keretmunka fontosságát.

A közös közlemény érdekessége, hogy a felek az aláíráshoz a SmartCard 1024-bites RSA kulcsát használták. (Az első alkalom, mikor nemzetközi szerződést digitális úton kötöttek 1998 júniusában volt: Kanada, Szingapur és Pennsylvania állam kormányzója voltak az aláíró felek).

1998 novemberében adták ki a Joint Statement from Australia and the United States on Electronic Commerce címet viselő közös állásfoglalást, melyben hangsúlyozták a magánszektor vezető szerepét, s azt, hogy az elektronikus kereskedelem problémáit inkább piaci megoldásokkal, mint kormányzati eszközökkel kell kezelni. A felek az UNCITRAL Model Law on Electronic Commerce alapján történő továbblépést szorgalmazták. Fontosnak tartották az üzleti és a fogyasztói bizalom megteremtését, s az elektronikus aláírás hitelességének kérdésével kapcsolatosan is egyetértésüket fejezték ki.

2.5 Konvergencia vagy párhuzamos szabályozás: EU-USA Közös Állásfoglalás

Az EU és az USA 1997. december 5.-én kiadott közös állásfoglalásában (Joint E.U. -U.S. Statement on Electronic Commerce, http://www.qlinks.net/comdocs/eu-us.htm vázolta fel az együttműködés gazdasági és jogi kereteit.

Az állásfoglalás a mindkét fél részéről elfogadott általános alapelvek ismertetésével nyit: azokat az elemeket sorolja fel, melyek úgy az USA, mint az EU szabályozását áthatják. Nincs nézetkülönbség a közös "jövendőbeli munka" alapelveinek meghatározásában sem: azt, hogy a magánszektor az elektronikus kereskedelem vezető ereje, hogy a kormányok feladata elsősorban a szükséges jogi környezet, a szellemi tulajdon védelmének, a fogyasztók jogainak, a bűncselekmények megakadályozásának és következetes üldözésének biztosítása, az ipar önszabályozó mechanizmusainak bátorítása, a felesleges korlátok leépítése, a tiszta és egyszerű adórendszer megteremtése, a kisvállalkozások támogatása stb. mindkét fél fontosnak tartja és elfogadja.

Kényesebb - s a dokumentum megfogalmazása szerint globális konszenzussal "as soon as possible" megvalósítandó feladat - az elektronikus úton rendelt javak vámmentességének kérdésében való egyetértés.

Az USA és az EU egyaránt fontosnak tartotta a WIPO Copyright Treaty, s a WIPO Performances and Phonograms Treaty egyezményeiben foglaltak mielőbbi érvényre juttatását, a magánszféra védelmét, a domain-nevek globális piac-alapú regisztrációs rendszerének bevezetését. Számos egyéb kérdésben (bűnüldözési együttműködés, üzleti pilot tervek támogatása, együttműködés az e-commerce részterületeinek kutatásában, jogi, intézményi továbbfejlesztésében, a statisztikai adattovábbítás feltételeinek biztosításában) ugyancsak egyet értettek.

Több terület van, ahol a látszólag uniszónó egyetértés ellenére is igencsak eltérnek az európai és amerikai elképzelések. Az adóztatás kérdésén túl a személyes adatok kezelése és tárolása, valamint az adatokkal való visszaélés szankcionálása jelent még gondokat. Bár mindkét ország elfogadja az ipar vezető szerepét, az Egyesült Államok inkább az ipari önszabályozó rendszerekre bízna olyan kérdéseket, amely az uniós felfogás szerint már közhatalmi (és így jogi úton) szankcionálandó. Ennek ellenére leszögezhető, hogy az elektronikus kereskedelem legtöbb kérdésében nincs eltérés az amerikai és uniós felfogás között: nincs szó párhuzamos szabályozásról, de igazából konvergenciáról sem: egy globális jelenséget csak globális eszközökkel lehet kezelni, megtartva azokat a "kis különbségeket", melyek az európaikat a Pulp Fiction örökbecsű dialógusában foglaltak szerint oly egyedivé és különössé (funny) teszik...

2.6 Az Európai Unió és az elektronikus kereskedelem

2.6.1 A jogfejlődés útja és fő állomásai

Az európai uniós jogi fejlődés útját igen jelentős dokumentumok jelzik, s ez a fejlődés - mint látni fogjuk - sok szempontból (elsősorban az adózás és az állami szerepvállalás felől nézve) eltérő, mint az amerikai.

A két legjelentősebb dokumentum: European Initiative in Electronic Commerce: Communication to the European Parliament, the Council, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions; COM(97) 157final, 15/04/97, Legal Framework for the development of Electronic Commerce:Proposal for a European Parliament and Council Directive on certain legal aspects of electronic commerce in the internal market: COM(98) 586 final; Official Journal C 30, 05/02/99, European Parliament: Committee on Legal Affairs and Citizens' Rights: Draft Report (A4-0000/99) of 10 February on the proposal for a European Parliament and Council Directive on certain legal aspects of electronic commerce in the internal market (COM(98)0586 - C4-0020/99 - 98/0352(COD))

E mellett az előkészítési folyamat és a továbbfejlesztés dokumentumai közül Report (A4-0173/98) on the European Iniative in Electronic Commerce (COM(97)157final) of the Committee on Economic and Monetary Affairs and Industrial Policy European Parliament; adopted at the Plenary Session, 13/14 May 1998 fontos megemlíteni: The Consumer Dimension of the Information Society: Council Resolution of 19 January 1999 adopted at the 2128^th Council meeting "Consumer Affairs", Brussels, 3 November 1998; Official Journal C 23, 28/01/99, Green paper on Public Sector Information in the Information Society, adopted 20 January 1999, valamint az elektronikus kereskedelem számára is biztonságosabb feltételrendszert célzó Akciótervet: Decision No 276/1999/EC of the European Parliament and of the Council of 25 January 1999 adopting a multiannual Community action plan on promoting safer use of the Internet by combating illegal and harmful content on global networks; Official Journal L 33, 06/02/99 illetve Decision No 276/1999/EC of the European Parliament and of the Council of 25 January 1999 adopting a multiannual Community action plan on promoting safer use of the Internet by combating illegal and harmful content on global networks; Official Journal L 33, 06/03/99.

Igen jelentős, az egyes konkrét területekkel foglalkozó uniós előkészítő munka is:

- az adózásról: E-Commerce and Indirect Taxation: Communication by the Commission to the Council of Ministers, the European Parliament and to the Economic And Social Committee: COM(98)374final; 17/6/98,

- az elektronikus aláírásról: Proposal for a European Parliament and Council Directive on a common framework for electronic signatures: Communication from the Commission to the European Parliament, the Council, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions; COM(98) 297final, 13/05/98 Proposal for a European Parliament and Council Directive on a common framework for electronic signatures: COM(1998) 297 final, Official Journal C 325, 23/10/98

- fogyasztóvédelem a távollévők között kötött szerződések körében: Commission proposal for regulatory framework for distance selling of financial services, 14/10/98 Directive 97/7/EC on the Protection of Consumers in respect of Distance Contracts, OJ L 144, 04/06/1997,

- a személyes adatok védelméről és feldolgozásáról: Recommendation 1/99 on Invisible and Automatic Processing of Personal Data on the Internet Performed by Software and Hardware; adopted on 23/02/99 Working document: Processing of Personal Data on the Internet; adopted on 23/02/99.

A 2002-ig terjedő időszak meghatározó dokumentuma a Felhasználóbarát informatikai társadalom koncepciójáról szóló The Fifth RTD Framework Programme and the specific programme (IST) for research, technological development and demonstration on a "User-friendly information society" (1998 to 2002), részletesen lsd. 2.11 alatt.

2.6.2 Az Európai Kezdeményezés

Az European Initiative in Electronic Commerce COM(97) 157 Communication to the European Parliament, the Council, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions 1997 áprilisában került elfogadásra és közzétételre, s egy 2000-ig terjedő időszakra fogalmazott meg célokat, elveket, követelményeket. A dokumentum hat részből áll: az összefoglaló Executive Summary nyitja, s a végkövetkeztetéseket kifejtő Conclusions zárja. Négy nagy témakörben tárgyalja a kérdéseket.

a.) Az elektronikus kereskedelem forradalma (I. The Electronic Commerce Revolution)

A Kezdeményezés az elektronikus kereskedelem jelenségét az Internet forradalmára vezeti vissza, s méltatja azokat a lehetőségeket, melyek ennek révén az európai fogyasztók és gazdálkodó szervezetek (köztük a kis- és középvállalkozások, az SMEs) részére megnyíltak. Ugyanakkor ez a forradalom alapvető szerkezeti változásokat is hozott: új képességeket és tudást követel meg, de egyben új állásokat is teremt. Mindez egy szétforgácsolt piacon nem működhet eredményesen, a dokumentum - s az ezzel kezdeményezett viták - célja az egységes piaci feltételrendszer megteremtése.

b.) A globális piacra jutás biztosítása: infrastruktúra, technológia és szolgáltatások (II. Ensuring Access to the Global Marketplace: Infrastructure, Technology and Services

Az elektronikus kereskedelem egyik legfőbb akadályát hosszú ideig Európában a magas távközlési díjak jelentették. A cél, hogy a már megkezdődött liberalizálással (WTO Agreement on Basic Telecommunication, ITA tarifacsökkent-egyezmény, MRA tarifahatár-nélküli egyezmény) olyan kedvező és rugalmas környezet alakuljon ki, mely bátorítja az elektronikus kereskedelmet és új erőt ad az európai versenyképességnek. Fontos a kapacitási határok áttörése, a szélesebb sávszélesség megteremtése is.

c.) Kedvező szabályozási keretmunka megteremtése (III. Creating a Favourable Regulatory Framework)

Ez a rész rendelkezett a Legal Framework-ben szabályozott alapvető kérdésekről (bizalom kiépítése a fogyasztók és a cégek, valamint a cégek egymás közötti kapcsolataiban, kiszámítható jogi környezet, valamint az ennek technológiai hátterét biztosító keretmunka). A Comission leszögezte: figyelembe véve az elektronikus kereskedelem alapjában véve nemzetek feletti természetét, globális konszenzust kell a kulcskérdésekben teremteni. Ezt szolgálják a nemzetközi párbeszédek, melyekbe be kell vonni a kormányokat s az ipar képviselőit egyaránt. Már itt utalnak annak fontosságára, hogy az új kommunikációs hálózatokon jelentkező bűnözés elleni harcban ugyancsak szükség van a nemzetközi kooperációra.

d.) Kedvező üzleti környezet támogatása (IV. Promoting a Favourable Business Environment)

Ebben a körben azoknak a "támogatási akcióknak" meghirdetésére került sor, melyek időközben nemzetközi - és sok helyütt - nemzeti szinten be is indultak (lsd. 2.11). Lényegében az európai gazdaság megmozgatása volt a cél: az, hogy minél több vállalkozás kapcsolódjon be (köztük a nagyon lényegesnek tartott kis- és középvállalkozások) az e-commerce világhálózatába. A kormányoknak ebben kulcsszerepet kell vállalniuk: nem csak a szükséges technológiai és egyéb háttér biztosításával, de egyfajta "elektronikus átalakulásukkal" is: az elektronikus kereskedelem elektronikus adminisztrációt követel meg.

2.6.3 Az EU Legal Framework

1998. november 18.-án hozták nyilvánosságra a belső piaci elektronikus kereskedelem bizonyos jogi aspektusaival foglalkozó parlamenti és tanácsi direktíva tervezetét Proposal for a European Parliament and Council Directive on Certain Legal Aspects of Electronic Commerce in the Internal Market). A tervezetet a Bizottság készítette elő. A tervezet mint az EU Legal Framework for the development of Electronic Commerce, jogi keretszabályozási programja vált ismertté.

A tervezet elkészítésekor a fentebb említett uniós dokumentumokon kívül figyelembe vették a WTO, a WIPO, az UNCITRAL és az OECD folyamatban lévő előkészítő tevékenységének eredményeit, anyagait is. Mindazonáltal annak elsődleges alapja a Bizottság 1997-es Communication-je, mely 2000-ig az elektronikus kereskedelem szabályozásával kapcsolatos összehangolt jogi keretmunkát megvalósítandó feladatként jelölte meg.

Fontos rámutatni: a Direktíva kizárólag az internal market, az Uniós belső piac jogi viszonyainak rendezését tűzte ki céljául. Külső (external) vonatkozásokkal nem foglalkozik. Ennek okát abban jelöli meg (The Approach Adopted, 4.), hogy még nincs meg a nemzetközi szabályozási keret. A nem uniós országokban működő szolgáltatókat tehát azok a lehetőségek, melyeket a Direktíva kínál, nem illetik meg, s ha erre mégis igényt tartanak, úgy valamely uniós országban regisztráltatni kell magukat.

Végezetül: a Direktíva a szankciók megállapítását az egyes országokra bízta, azt azonban megszabta, hogy a szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartónak kell lenniük.

a) Alapvető kérdések

A szabályozási tervezetet öt lényeges kérdés köré csoportosították.

aa) Az információs társadalomban a szolgáltatói szféra megalapozása (establishment of service providers). A Direktíva célja, hogy e téren a jogi bizonytalanságot eloszlassa. Két alapelvet mond ki e körben: a service provider-jellegű szolgáltatást nem lehet különleges engedélyezéshez kötni, ugyanakkor az SP köteles magáról - pontosan meghatározott, azonosításához szükséges - adatokat közölni.

ab) A kereskedelmi kommunikáció (reklám, direkt marketing stb.) Az alapgondolatok: a kommunikáció megbízhatósága (a visszaélések veszélyének csökkentése, felhasználó-fogyasztóvédelem), valamint az egyes különleges hivatások (jogász, orvos) sajátos - s a szakmai etikával összeegyeztethető - reklámjának megengedése.

ac) Az on-line szerződéskötés joghatályának elismerése. Az alapelv e körben: a szerződéskötési szabadság érvényre juttatása mellett a kormányoknak olyan jogi környezetet kell teremteni, mely az elektronikus szerződéskötés feltételeit és joghatályát biztosítja.

ad) A közreműködők felelősségi kérdéseinek rendezése. Az alapelv: egyrészt a felelősségi rendszer (felelősségi lánc) felépítése, másrészt ezen belül az ISP felelősségének korlátozása a közreműködők, azaz szolgáltatást igénybe véve szolgáltatók) cselekedeteiért

ae) Végrehajtás. E körben a tagállamok felé alapkövetelményként fogalmazza meg a Direktíva az on-line környezet gyors, hatékony jogi rendezésében való közreműködést, úgy a nemzetközi szabályozási munkában, mint a nemzeti szintű jogalkotásban.

b) A szabályozási Direktíva

A Proposal öt nagy részből áll: a Chapter I az általános fogalomtisztázással, a Chapter II az egyes részletkérdésekkel, a Chapter III. a végrehajtással, a Chapter IV. a kivételekkel, a Chapter V. a tanácsadói bizottság létrehozásával és a jogi munka továbbfejlesztésével foglalkozik. A Direktíva két melléklete ugyancsak a kivételeket mutatja be, azaz azokat az eseteket sorolja fel, melyekre a dokumentumban foglaltak nem alkalmazhatók.

Lényeges, hogy pontos meghatározásokkal (Article 2) írja le az on-line kereskedelem szereplőit és a magatartási formákat. A belső piac (internal market) szabadságát nem lehet korlátozni, azaz bármely tagállamban regisztrált szolgáltató egyforma feltételek mellett léphet az elektronikus piacra (Article 3). A szabadság azonban nem korlátlan: bizonyos körben (copyright, szomszédos jogok, elektronikus pénz kibocsátása, fogyasztói szerződésekben vállalt kötelezettségek, illetve a nem kívánt kereskedelmi e-mail) más uniós direktívákkal összhangban nem érvényesül.

Az információs társadalmi szolgáltatóvá válást a tagállamok tevékenységét nem lehet előzetes engedélyezéshez, vagy bármilyen más olyan aktushoz köti, mely hatósági hozzájárulás formájában nyilvánul meg. (Article 4). Ez azonban - mint látni fogjuk - magához az ISP-jelleghez kötődő különleges engedélyekre vonatkozik csak: az Article 5. értelmezésével kiderül, hogy az általános kereskedelmi szereplővé válási feltételeknek meg kell felelniük.

A szolgáltató - minden szolgáltató - az Article 5. szerint köteles magáról széles körben információt nyújtani (neve, működése szerinti székhelye, kapcsolattartás a szolgáltatóval e-mail formában, hol, mely kereskedelmi nyilvántartásban regisztrálták, mi a regisztrációs száma, az Article 4. 2. a-b módját nem sértve engedélyhez kötött tevékenység esetén az engedély száma, annak a szakmai szervezetnek megnevezése, melyhez - ha az országban van ilyen - a szolgáltató tartozik, s végül - ha a tevékenység forgalmi adó köteles, az ország saját szabályai szerinti adóazonosító vagy adószám megadása.

A kereskedelmi szolgáltatókkal szemben a Direktíva többletkövetelményeket állít. Első a "tisztán azonosíthatóság", második a felelős személy megnevezése, harmadik a promóciós-reklámjellegű anyagok (akciók, ajándékok stb.) sajátos megjelölése, a negyedik a kereskedelmi vetélkedők és játékok engedélyhez kötési lehetőségének elismerése mellett az ilyen akciók egyértelműségének, tisztességének biztosítása (Article 6).

A Section 3. az elektronikus szerződések szabadságáról rendelkezik. Itt is rögzíti a javaslat, melyek a kötelező elemek, s milyen feltételek mellett lehet a szerződési folyamatot biztosítani. (Art 10) Az Article 11 meghatározza a szerződés megkötésének pillanatát (feloldva ezzel az egyik legrégebbi kontraktuális e-commerce ellentmondást).

A közreműködőért való felelősségről rendelkezve a Direktíva korlátozza a szolgáltatói felelősséget; nem áll fenn azokban az esetekben, mikor nem ő kezdeményezte az adatátvitelt, nem ő választotta meg az adatátvitel címzettjét, s nem ő határozta meg az adatátvitel tartalmát (Art 12, Mere conduit elve).

Az Article 13 a cachingért, az Article 14 a hostingért való szolgáltatói felelősség kizárásának feltételeit rendezi. A szolgáltatók szempontjából lényeges annak kimondása, hogy nem terheli őket kötelezettség az általuk továbbított vagy tárolt információ figyelésére (ez azonban nem érinti a hatóságok törvényi felhatalmazás alapján történő hasonló törekvéseinek semminemű korlátozását).

c.) A Direktíva hatályosulásával kapcsolatos feladatok

A Direktíva nagy súlyt helyez arra, hogy ne csak a jogi szabályozás rendezze ezeket az életviszonyokat. A kormányoknak a kereskedelmi és szakmai szervezetekkel együttműködve "bátorítani kell" a viselkedési kódexek létrehozását, ezeknek elterjesztését, valamint ebbe a munkába a fogyasztóvédelmi szervezetek bevonását. (Art 16)

Lényeges, hogy a viták rendezésének meg legyen a bíróságon kívüli elintézési módja is: ennek előzetes feltételeit a kormányoknak meg kell teremteni. (Art 17)

Együttműködésre van szükség a bírósági eljárások körében, valamint a hatóságok között, a tervezet ennek körvonalazásával zárul.

2.7 Az egyes államok nemzeti kezdeményezései

Egyes EU-tagállamok (Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Németország, Görögország, Nagy-Britannia, Írország, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország koordinációs csúcsszervei lsd. http://www.ispo.cec./be/ecommerce. einitiat.htm) nemzeti kezdeményezések keretében komoly lépéseket tettek az e-commerce lehetőségeinek, a szükséges jogi, technikai feltételrendszer felmérése terén. Nem csak kormányzati szervek kapcsolódtak be ebbe a munkába, de nagy társadalmi tömörülések is (Ausztria, Dánia, Svédország).

Több ország készítette el jelentős, az információs társadalom kihívásaival, illetőleg speciálisan az elektronikus kereskedelemből adódó problémákkal foglalkozó munkaanyagait. Így Kanada, Preparing Canada for a Digital World, Franciaország (Draft Framework: Electronic Commerce -- A New Factor for Consumers, Companies, Citizens and Government illetve: Information Society/Internet, Japán Project for Global Information Issues, Towards the Age of the Digital Economy, U.S.-JAPAN STATEMENT ON ELECTRONIC COMMERCE, Szingapur IT2000 National Information Infrastructure Strategic Framework, Singapore Broadcast Authority's Revisions of Internet Policy (időközben Szingapur megvalósította a törvényi szintű szabályozást, lsd. 2.10 pont alatt), Nagy-Britannia: Information Society: Agenda for Action in the UK (a törvényelőkészítési szakaszban lévő brit szabályozásról lsd.: 2.9).

Franciaországban a Bevezető tanulmány az Internet fejlődésével kapcsolatosan felmerült jogi problémákba címmel készült munkaanyag 1999 januárjában került az Államtanács elé.

2.7.1 Elektronikus aláírás

Az elektronikus kereskedelem legalapvetőbb feltétele a szerződési és fizetési biztonság megteremtése. Az egyes nemzeti szabályozások - a kapcsolódó EU irányelveket is figyelembe véve - az elektronikus aláírások törvényi szintű rendezésétét tartották elsőrendű feladatnak.

E munka során olyan jelentős dokumentumokat is figyelembe vettek, mint European Information Society Project Office Towards a European Framework for Digital Signatures and Encryption c. munkaanyaga, illetve a The Copenhagen Hearing 23./24.4.98 European expert hearing on digital signatures and encryption szakértői bizottsági vélemény.

Németországban már 1995-ben megkezdődött az elektronikus aláírás törvényi szabályozását célzó jogszabályi előkészítés. Két jelentős dokumentuma: Begründung zur Unterschriftsverordnung, Vor-Entwurf, Stand: 12. August 1995 valamint a BGB-módosítási javaslat volt Verordnung über die Anerkennung von Verfahren zur elektronischen Unterschrift nach § 126 a Abs. 2 BGB . Ez elektronikus aláírásról az 1997-es Gesetz des Bundes zur Regelung der Rahmenbedingungen für Informations- und Kommunikationsdienste (IuKDG) törvény 3. Része, a Gesetz zur digitalen Signatur (Signaturgesetz - SigG) rendelkezik.

Az első elfogadott, törvényi szintű jogszabály Olaszország 1997-es törvénye (Gazzetta Ufficiale n. 63, 1997. március 17.) volt.

Argentina, Ausztrália, Kanada, Dánia, Kolumbia, Finnország, Franciaország, India, Írország, Japán, Malajzia, Hollandia, Új-Zéland, Oroszország, Szingapur, Dél-Korea, tett már komoly lépéseket a jogalkotási folyamat útján. E törekvések vagy az Internet és az elektronikus kereskedelem körében előkészítés álló "nagy" törvényalkotó munka keretébe kívánják azt elhelyezni, vagy önálló lépésként, esetleg a kriptográfia általános kérdéskörébe (pl. Finnország: Guidelines Concerning the National Cryptography Policy and Statements On the Use Cryptographic Products ) illesztve keresik a megoldást.

2.7.2 Az adóztatás

Az adóztatással kapcsolatos tanulmányokból, szakmai előterjesztésekből, nemzeti munkaanyagokból ki kell emelni:

- Ausztrália: Australia, Parliament. Joint Committee of Public Accounts and Audit. Internet Commerce - To buy or not to buy? (Az elektronikus kereskedelem nemzetközi problémáiról készült tanulmány, mely ajánlásokat is megfogalmazott, 1998. június 24.), illetve: Australian Taxation Office. Discussion Paper - Tax and the Internet. (1997 augusztusában kelt szakértői vélemény az adójog speciális kérdéseiről).

- Kanada: Canada - Advisory Board of the Minister of National Revenue. Electronic Commerce and Canada's Tax Administration. (Az elektronikus kereskedelem adójogi kérdéseiről készült szakértői jelentés, 1998. április)

- Nagy-Britannia: Electronic Commerce: UK Policy on Taxation Issues Joint Paper by Inland Revenue and HM Customs and Excise for the OECD Conference in Ottawa, Canada, 8-9 October 1998, valamint Hardesty ugyancsak az ottawai konferenciára készült kommentárja az elektronikus kereskedelem adó- és vámjogi kérdéseiről: Hardesty, David: U.K. Policy on Taxation of E-Commerce,

- Új-Zéland: New Zealand Inland Revenue: Guidelines to taxation and the Internet (az új-zélandi adóhivatal által készített nagy összefoglaló, mely részben a saját adórendszerbe való beilleszthetőség, részben a nemzetközi adójogi összefüggések körét tárta fel, igen alaposan).

- Argentina - AFIP N° 474/99 Szövetségi Adó Hivatal előkészítése az Interneten keresztül bonyolított forgalom adóztatásának kérdéseiről.

2.7.3 Elektronikus pénz, a fizetés

Az elektronikus aláírás és az elektronikus úton történő fizetés kétségkívül az e-commerce két jogtechnikai értelemben is vett alapkérdése.

1996-ban két nagy előkészítő anyag került nyilvánosság elé ezzel kapcsolatban: Bank for International Settlements, Security of electronic money , augusztus és Bank for International Settlements, Implications for central banks of the development of electronic money október.

Úgy a Group of Ten 1997. áprilisában elfogadott munkaanyaga (Group of Ten, Electronic money - Consumer protection, law enforcement, supervisory and cross-border issues), mint a júliusi, Bonnban megrendezett miniszteriális értekezleten is Ministererklärung der Konferenz "Globale Informationsnetze: Die Chancen nutzen" a legsürgősebben megoldandó feladatok között tartották számon. Az Európai Központi Bank Elektronikus Pénzről Szóló Jelentése (1998) az előkészítő munka újabb fontos dokumentuma. Várható, hogy az EU 1997-es Ajánlásai s 1998-as jogi irányelvei alapján rövidesen e területen is elkezdődik a jogszabályok formájában is megjelenő nemzeti és nemzetközi szintű szabályozás.

2.7.4 Egyéb, napirenden lévő témák

Az Internet, s az elektronikus kereskedelem biztonsága olyan érdek, amely a büntetőjog eszközeivel is oltalmazandó. Úgy a nemzetközi, mint a nemzeti jogalkotásban jelen van az az irányvonal, amely ezt igen határozottan képviseli. Ugyanakkor jelen van a félelem az Internet "sötét oldalától", a gyermekpornográfia, a terrorizmus, a faji gyűlöletkeltés formájában megnyilvánuló, nem kereskedelmi-vagyoni érdekeket sértő, s egyre jobban terjedő megnyilvánulásaitól is.

a.) Büntetőjog, büntető eljárásjog

A számítógépes bűnözés terjedése igen komoly kihívást jelent minden, információ-alapú társadalom számára. A szabályozás nem kerülhető el: globális jelenséggel állunk szemben, amely ellen hatékonyan kizárólag a nemzeti jogok nem léphetnek fel.

Az OECD 1983-ban már foglalkozott a kompjúteres bűnözéssel kapcsolatos nemzetközi harmonizáció lehetőségeivel. 1986-ban közzétette Computer-Related Crime: Analysis of Legal Policy c. jelentését, mely előre vetítette - az azóta számos országban bekövetkezett - büntetőjogi reformok szükségszerűségét. AZ OECD jelentést követően az Európa Tanács is elkészítette szakértői jelentését (The Select Commitee of Experts on Computer-Related Crime of the Commitee of Crime Problems). 1989-ben elkészült az Európai Tanács ajánlása (Recommendation R/89/9 of the Council of Europe on Computer-Related Crime), amit 1989 szeptember 13-án a tanács el is fogadott.

1994-ben az ENSZ közzétette az UN Manual on the Prevention and Control of Computer-related Crime c. nagy tanulmányt (International Review of Criminal Policy, No. 43-44., http://www.ifs.univie.ac.at/~pr2gq1/ rev4344.html ).Nem csak a számítógépes bűnözés lehetséges megjelenési formáit írta le - és vetette fel következetesen az anyagi jogi szabályozás igényét - de az eljárásjogi kérdésekkel is foglalkozott, valamint nyomatékosította a nemzetközi együttműködés elengedhetetlen szükségszerűségét. Ez különösen az eljárási kérdésekben nagyon fontos, a kompjúteres bűnözés egyre inkább globalizálódik, nemzetközi hálózatokon keresztül valósul meg: nem csak a joghatóság megtalálása lehet igen nehéz, de a nyomozati cselekmények, az ítélkezés köre és a büntető ítéletek végrehajtása sem könnyen tisztázható.

Az EU 1992-ben kezdte el az eljárásjog terén az előkészítő munkát, s 1995-ben európai tanácsi ajánlás szintjén fogalmazta meg a büntető eljárásjogi problémákat. Concerning Problems of Criminal Procedure Law Connected with Information Technology (Council of Europe) (Recommendation No. R (95) 13 of the Committee of Ministers to Member States). A problémafeltárás ma is folyik, szakmai anyagok sora készül el (pl. COMCRIME Study, Prepared for the European Comission by Professor Dr. Ulrich Sieber, University of Würzburg, http://www2.echo/lu/legal/en/comcrime/ sieber.html).

A nemzeti jogalkotások szintjén ma ez úgy jelenik meg, hogy az egyes országok büntetőjogi reform-kodifikációi során nem csak olyan, a számítógéppel kapcsolatos bűncselekmények helyzetének meghatározása válik fontossá, mint a szerzői és szomszédos jogok megsértése, vagy a számítógépes csalás (mely tényállások a magyar Btk.-ban is megtalálhatók), de szükségessé válik a hálózati biztonság általános megteremtése is (a számítógépes szabotázs, kémkedés stb. kodifikálása).

Jelenleg a nemzetközi szervezetekre az irányelvek meghatározása, a szakmai előkészítő munka hárul: az egyes országok törvényhozása dönt arról, hogy ezeknek függvényében mennyire teszi a nemzeti jog részévé a számítógépes bűncselekmények üldözhetőségét. Ugyanakkor nemzetközi közjogi szerződések - amennyiben elfogadásra kerülnek - már kötelezhetik is az egyes országokat a jogalkotásra. Ez - különösen a joghatósági, eljárásjogi kérdések tisztázása, végső soron a hatékony jogérvényesítés érdekében - semmiképp nem kerülhető el.

A magyar jogot is igen érzékenyen érintő, új problémák elemzéséről lsd. Verebics János: A gonosz rablók, a déli gyerekek: a cracking, a hacking és a warez büntetőjogi megközelítéséről, Internet és jog, 1999. március, illetve uö: Melissa és a büntetőjog, Internet és jog 1999. április

b.) Az illegális és ártalmas tartalom elleni küzdelem: akciótervek

Az Európai Unió tavaly decemberében elfogadott, az illegális és ártalmas tartalom elleni küzdelemről szóló Akcióterve (lsd. ehhez: http://www.echo.lu/iap/) egy hosszabb fejlődés végeredményeként jött létre, mely 1995-96-ban vette kezdetét (lsd. ehhez Rolling Action Plan on the Information Society, 1996. december, Zöld Könyv a Kiskorúak és az emberi méltóság audiovizuális és információs szolgáltatások terén való védelméről, (COM/96/ 483, http://www.europa.eu.int/record/green/gp9610/protec.htm, illetve az előzményekről részletesebben: Verebics János: Az Internet, megszolídítva, Internet és jog, 1998. december).

Fontos leszögezni, hogy az Akcióterv - mely elsősorban a kiskorúak nem kívánt anyagoktól való megóvását tűzte ki céljául - a "jogellenes és ártalmas tartalom" kifejezés alatt nem csak a gyermekpornográfiát érti. Ide tartoznak a nemzetbiztonsági kérdések (bombák készítéséhez adott segítségnyújtás, illegális kábítószer-előállítás, terrorista tevékenység), a kiskorúak (a marketing molesztáló jellegű formái, erőszak, pornográfia), az emberi méltóság (faji gyűlöletkeltés, faji megkülönböztetés), a gazdasági biztonság (csalás, hitelkártyákkal való kalózkodáshoz való segítségnyújtás), információbiztonság (rossz szándékú hacking), a magánszféra (személyes adatokkal való visszaélés, elektronikus zaklatás), a személyiség (rágalmazás, meg nem engedett összehasonlító reklám), szellemi tulajdon (copyright által védett művek, szoftver és zene jogosulatlan terjesztése) védelme is. Lényegében tehát az, amit a büntetőjog is üldözni rendel.

Az Akcióterv nem jogszabály: ugyanakkor, ha teljesülnek a benne foglaltak, a bűnüldöző hatóságok sokkal jobb eséllyel léphetnek fel a jogellenes és ártalmas tartalmat a webre juttatókkal, illetve a hálózati szabadsággal visszaélőkkel szemben.

c.) ENFOPOL

Az Európai Unió Tanácsa 1999 januárjában - az 1995. január 17.-i döntés alapján - határozatot hozott az ENFOPOL-terv megvalósításáról. Ez a koncepció - mely amerikai és európai szakmai együttműködés alapján alakult ki (lsd. "EU-FBI Global Telecommunications Surveillance System" - azt tűzte ki céljául, hogy a műholdas- és Internet-kommunikáció (s a technológiai fejlődés jövendőbeli más formái is) törvényes eszközökkel igen tág körben lehallgathatók, megfigyelhetők legyenek.

A tervezet meglehetősen vegyes visszhangot váltott ki, s az EU parlamenti vita során igen kritikus hangok szólaltak meg. Nem csak a magánszféra biztonságát látják sokan veszélyben, ha megvalósul, de amiatt is aggódnak, hogy a terv nem hat e éppen az elektronikus kereskedelemre negatívan vissza. Pontosan a megfigyelhető kommunikáció tág köre az, ami aggodalmat váltott ki: a mai megfogalmazás szerint a banktranzakciók, az Internetes vásárlás vagy épp az elektronikus pénz is ide tartozhatnak (http://www.heise.de/tp/deutsch/special/enfo/6390/1.html).

2.8 A német teleszolgáltatási törvény

2.8.1 Az információs- és kommunikációs szolgáltatásokról szóló német törvény előkészítése

A német Informations- und Kommunikationsdienste Gesetz (IuKDG) tervezetét a szövetségi Oktatási, Tudományos, Kutatási és Technológiai Minisztérium készítette elő, s terjesztette a nyilvánosság elé 1996. májusában.

El nem szakadva a német távközlési- és médiajog folyamatos továbbfejlődésének folyamatától (mely részben tartományi szinten ment végbe, részben a szövetségi törvények, államszerződések alkotásának illetve módosításának formájában jelent meg) a tervezet többször átdolgozásra került (1996. november). Az 1997 februárjában lezajlott szövetségi parlamenti vita nyomán ugyancsak számos módosítási javaslat, követelmény fogalmazódott meg.

A törvényjavaslat átdolgozott formája 1997. július 4.-én kezdődött második parlamenti vitája immár gyorsan lezajlott, a törvény elfogadott szövegét a Bundesgesetzblattban közzé tették, s a törvény (a szerzői jogi törvény módosítását jelentő szakaszok kivételével) 1997. augusztus 1.-től hatályba is lépett.

2.8.2 A törvény felépítése, a szabályozott életviszonyok köre

Maga a törvénytervezet eredetileg három fő részből állt: A teleszolgáltatások használatát szabályozó Artikel-ből (Teledientsgesetz, TDG), a digitális aláírásról szóló Artikel-ből (Gesetz zur Digitalen Signatur, SiG), valamint hat további Artikelből, melyek törvények (büntető törvénykönyv, az ifjúságra ártalmas anyagok terjesztéséről szóló törvény, a szerzői jogi törvény a távoktatásban részt vevők védelméről szóló törvény, az ármegjelölési törvény, illetve ennek eljárási rendtartása) módosítását jelentette. A törvény a hatályba léptető rendelkezésekkel zárul.

A végső változat kiegészült még egy Artikel-lel: a teleszolgáltatások adatvédelméről szóló törvénnyel (Teledienstedatenschutzgesetz, TDDSG).

Nem túl terjedelmes jogszabály, ám igen jelentős törvény, mely relatív szűkszavúsága ellenére is jól ragadta meg a kulcsfogalmakat.

Fontosnak tartjuk annak előre vetítését, hogy a német törvényhozók célja az információs- és kommunikációs szolgáltatások ajánlását és használatát szabályozó egységes gazdasági feltételrendszer megteremtése volt (lsd. Begründung: Notwendigkeit eines neuen Gesetzes): ezért az anyagi jogi szabályok mellett eljárási rendelkezések is beépültek a törvénybe (így különösen a digitális aláírásról szóló Artikel-ben).

A törvénnyel szemben már az előkészítő szakaszban számos (elsősorban teoretikus) ellenérvet fogalmaztak meg. Ezek közül talán a legfontosabb a "média-szolgáltatások" (Mediendienste) és a "teleszolgáltatások" (Teledienste) elkülönítésének értelmetlensége volt: ezt az álláspont képviselői (pl. Andy Müller-Maghun, Detlef Kröger, Flemming Moos) épp a multimédia MULTI-média jellegére vezették vissza, azaz arra, hogy az új médiák nem kategorizálhatók a régi logikák szerint.

A német törvényhozó álláspontját ugyancsak az Indokolásban akként fejtett ki, hogy a törvényt az egyéni kommunikáció számára megnyílott új információs- és kommunikációs technológiák által lehetővé tett szolgáltatások jogi szabályozásának igénye hívta életre, melynek révén e lehetőségek megnyílnak a gazdasági tevékenység s az üzleti kommunikáció számára is. Nem a nyilvános véleményalkotás tömegmédiás formáinak befolyásolása volt tehát a cél, hanem lényegében a feltételrendszer (a használó által meghatározott kommunikációs forma) alakítása. A törvény e mellett a telekommunikációs úton továbbított tartalom felhasználását, s nem a telekommunikációt magát kívánta szabályozni.

E körben csak a törvény teleszolgáltatásokat szabályozó Artikel-jét tárgyaljuk mélyebben.

2.8.3 A teleszolgáltatási törvény

a.) A törvény célja és hatálya

A törvény - Gesetz über die Nutzung von Telediensten (Teledienstgesetz-TDG) - célja az 1. § szerint, hogy az elektronikus információs- és kommunikációs szolgáltatások egységes gazdasági keretszabályozását nyújtsa. A törvény előírásainak hatálya alá tartozónak tekint minden olyan elektronikus információs- és kommunikációs szolgáltatást, melyeket összekapcsolható adatok - mint a rajz, a kép vagy a hang - egyénileg történő felhasználhatóvá tételét szolgálják s amelyek továbbítása telekommunikációs eszközökön alapul (teleszolgáltatás). Ilyen szolgáltatásnak minősülnek különösen: az egyéni kommunikáció körén belüli ajánlatok (például a telebank-szolgáltatás, az adatcsere), a nem a vélemény nyilvánításhoz általában kötődő, szerkesztett formájú adatszolgáltatások (időjárási, környezetvédelmi, tőzsdei adatok, árukról, szolgáltatásokról információk közvetítése), az Internet és más hálózatok igénybevételének lehetősége, telejátékok nyújtása és használata, áruk és szolgáltatások, elektronikus úton lehívható adatbankokon keresztül, azonnali megrendelési lehetőséggel való kínálása. A törvény fontosnak tarja rögzíteni, hogy a szolgáltatásnyújtás ingyenes vagy visszterhes voltának hatály alá tartozás szempontjából nincs jelentősége.

Nem alkalmazható a törvény viszont azokra a telekommunikációs szolgáltatásokra, melyek a Telekommunikationsgesetz (Távközlési törvény) 3. § hatálya alapján, a rádiós szolgáltatásra a Rundfunkstaatsvertrag (Rádiózási Államszerződés) 2. § hatálya alapján, valamint a Mediendienste-Staatsvertrag (Médiaszolgáltatásokról szóló Államszerződés) 2. § hatálya alá vont tartalmú tartalomszolgáltatásra és a vélemény nyilvánítást nagyközönség számára szerkesztett formában továbbító szolgáltatásokra. A törvény a sajtójogi előírásokat nem érinti. (2. §)

b.) Személyi kör, hozzáférési szabadság, felelősség, a szolgáltató megnevezése

Szolgáltatásnyújtó az a természetes vagy jogi személy, aki saját vagy idegen teleszolgáltatást használat céljával biztosít, vagy a használat hozzáférésének lehetőségét közvetíti. Használónak az a természetes vagy jogi személy vagy személyösszesség minősül, mely a teleszolgáltatást igénybe veszi. (3. §) A teleszolgáltatások a törvény keretei között engedély- és bejelentési kötelezettség-mentesek. (4. §)

A felelősség kérdéskörét a törvény úgy rendezi, hogy főszabályként a szolgáltatásnyújtót a saját maga által biztosított tartalomért az általános törvényi szabályok szerint felelőssé teszi. (5. § /1/). A szolgáltatásnyújtó az idegen tartalomért csak akkor felel, ha annak tartalmáról tudomása van, számára technikailag lehetséges, s tőle elvárható, hogy annak felhasználhatóságát megakadályozza. (5. § /2/). A szolgáltatásnyújtó nem felel azért az idegen tartalomért, amelyet közvetlenül közvetít ki a felhasználók felé. (5. § /3/). A szolgáltató köteles arra, hogy - ha erre egyébként technikailag lehetősége van - jogellenesnek minősülő tartalomhoz való hozzáférést az általános törvényi előírások szerint megszüntesse. Ennek azonban feltétele, hogy a jogellenességről a távközlési titkot nem sértve szerezzen tudomást. (5. § /4/).

A szolgáltató nem maradhat névtelen: üzleti ajánlatait nevével és címével, személyösszesség esetén a képviseletre jogosult megnevezésével és címével kell nyilvánosságra hoznia.

2.9 Brit törekvések

A már korábban, általános szinten megfogalmazott "elektronikus kereskedelmi forgatókönyv" (Net Benefit: the electronic commerce agenda for the UK lsd. www.dti.gov.uk/cii/ecom.htm) továbbgondolása újabb szakaszba lépett. A brit kormány 1999. márciusában bocsátotta nyilvános vitára a BUILDING CONFIDENCE IN ELECTRONIC COMMERCE - A CONSULTATION DOCUMENT címet viselő munkaanyagot (http://www.dti.gov.uk/CII/elec/elec_com.html), mely a kérdéskör átfogó szabályozását ígéri. A cél, hogy még a jelen törvénykezési ciklus során megszülessen az Internettel és az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos, átfogó jogi szabályozás. A tervezetet a Home Office és a Department of Trade and Industry készítette elő. Vezérgondolata: Nagy-Britanniának az elektronikus kereskedelem világelsőjévé kell válnia, ugyanakkor - Blair miniszterelnök megfogalmazásával - azt is el kell érnie, hogy 2002-re a polgárok a kormányzattal és helyi hatóságokkal kapcsolatos valamennyi ügyben elektronikus úton intézhessék teendőiket. A brit tervezet is igen nagy súlyt helyez a titkosítás és az elektronikus aláírás témakörére, és minden olyan törekvésre, mely az elektronikus kereskedelem biztonságát elősegítheti, a visszaéléseket megakadályozhatja.

Az elektronikus kereskedelmi törvényt (Electronic Commerce Bill) a Királynő 1998. novemberében jelentette be. Fő jellemzői:

- bevezeti az önkéntes megállapodások alapján igénybe vehető nyilvános titkosítási eljárások rendszerét (voluntary licensing arrangements),

- csökkenteni kívánja az elektronikus aláírások és dokumentációk körüli jogi bizonytalanságot,

- a már meglévő végrehajtási hatalmi- és jogintézményeket e téren is hatékonnyá kívánja tenni, különös tekintettel a titkosításhoz kapcsolódó bűnös és terrorisztikus cselekményekre,

- mindennek elérése végett modernizálni kívánja a távközlési szolgáltatások jelenlegi rendszerét. (Lsd.: http://www.dti.gov.uk/COMMS/dtiexweb/pages/pg06f.htm )

2.10 Elfogadott és elfogadás előtti nemzetközi kódexek

2.10.1 Szingapur

A távol-keleti országok közül Szingapur már megalkotta a maga elektronikus műveletekről szóló, átfogó törvényét (1998). Az Electronic Transactions Bill http://www.ec.gov.sg/ETBcontents.html inkább átfogó hálózati szolgáltatásról szóló törvény, mintsem kifejezetten kereskedelmi jogi szabályozás. Olyan alapvető fogalmak definiálásán kívül, mint az "electronic record", az elektronikus aláírás (Part I) rendelkezik a hálózati szolgáltatók felelősségének szabályait (Part II), rendelkezik az elektronikus szerződésekről (Part IV), a digitális aláírások joghatásáról s az aláírásokkal kapcsolatos kötelezettségekről, a hitelesítés rendjéről (Part VI-X), az elektronikusan rögzített adatok és aláírások kormányzati felhasználásáról (Part XI). A törvény inkább a felelősségi alakzatok telepítésével és a szerződési klauzulák egyértelműsítésével a kereskedés alapjait teremti meg, s főként a digitális dokumentumok jogrendszerbe építésével akar "tiszta és átlátható piacot biztosítani.

2.10.2 A Commonwealth elektronikus kereskedelmi törvényei

Ehhez a szabályozási módhoz nagyon hasonló utat választott Stephen J. Argy, aki az Electronic Commerce Act-al kifejezetten az elektronikus kereskedelem kérdéseiről készített kodifikációs tervezetet (lsd: http://www.msj.com.au/ argy/ecombill.htm). A precíz fogalom meghatározásokkal jellemezhető törvénytervezet elsődleges célja a kereskedelem biztonságának technikai és szerződési megteremtése volt. Mindamellett a kormányzat mégis egy másik konstrukciót támogatott: The Commonewalth Electronic Trasanction Bill, 1999 szerkezetileg más, s a kereskedelemmel kapcsolatos nem kifejezetten technikai jellegű kérdésekkel is mélyebben foglalkozik. Mindazonáltal a tervezetet máris komoly kritikával illetik, igaz elsősorban alkotmányjogi kifogásokra hivatkozva. (Lsd. ehhez: Leif Gamertsfelder: The Commonwealth Electronic Transactions Bill 1999: ailments and antidotes, http://derecho.org/redi/index.cgi?/N%FAmero_8_-_Marzo_de_1999/aust&2a)

2.11 Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos nemzetközi kutatási, együttműködési programok

Mindemellett igen komoly, sok országot érintő, összehangolt és magas szintű szakmai kutatómunka is folyik. A projektek egy része az Accelerating Electronic Commerce in Europe gondolatkörhöz kapcsolva 1994-1998 között már elindításra került, (Fourth Framework Programme of Research and Technological Development), megújulva és kibővítve folyik tovább (FP5), másokon (mint az EU információ-technológiai programja, a Prosoma Esprit) folyamatosan dolgoznak.

Kiemelt programok vannak folyamatban a textilipar, a turizmus területén is. Az 1998-ban kezdődött ötödik RTD-program központi gondolata, hogy minél több kis- és középvállalatnak adjon indulási esélyt. Három körben fogalmazták meg a megvalósítani kívánt lényeges célkitűzéseket:

- rugalmas, mobil s a távolból is hatékony munkamódszerek- és eszközök kidolgozása,
- a szállítókat és a vevőket egyaránt szolgáló menedzsment-módszerek kialakítása, meghonosítása,
- az információ biztonságának elősegítése.

Az ipari szektor keretében külön programok szolgálják a kiskereskedelem /EP 22287, Commerce and Interaction/, a televíziós home shopping /EP 22405 Homestead II /, a virtuális bevásárlórendszerek /EP 25024, VRSHOP/, a szállodaipar /EP 25416, GOTHERE/, az üzleti referencia-rendszerek /EP 26769, BRAND NEW/ vagy épp az "intelligens ügynöki" kereskedelmi szolgáltatások /EP 26992, NECTAR/ fejlesztését.

Jogi területen a tanulmány következő pontjában részletesen tárgyalt ECLIP-program eredményei közelebbi vizsgálatukat teszik indokolttá. Az ITTK Kutatási jelentéséről készséggel ad további felvilágosítást a BME-UNESCO Információs Társadalom- és Trendkutató Központ igazgatója, Z. Karvalics László.

Vissza a tartalomhoz

Elektronikus kereskedelem, ma, Magyarországon A probléma jogi hátteréről

Egyre több azoknak az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó külföldi cégeknek száma, melyek - a hazai vagy nemzetközi sikerek, egyre növekvő eladási számok hatására - Magyarországon is szeretnének hasonló üzletággal foglalkozni, vagy egyszerűen külföldi székhelyről történő eladásaikat Magyarországra is kiterjeszteni. Milyen jogi környezetre számíthatnak, milyen - jelenlegi - feltételrendszer mellett szállhatnak be az elektronikus piacokért való versengésre? A terjedelem nem teszi lehetővé, hogy a business to business vagy a business to administration jellegű kereskedést vizsgáljuk: csak a business to consumer üzleti kapcsolatok sajátosságait szeretnénk felvázolni. A cikk a külföldi érdeklődők számára készült, de talán a hazai olvasók is találnak benne továbbgondolásra érdemes felvetéseket.

Internet és jog Magyarországon

Magyarországon jelenleg 500 és 700 ezer között jelölik meg az "Internet-populációt", azaz azoknak számát, akik Internet-hozzáféréssel rendelkeznek. Pontos adat nem áll rendelkezésre: a kétszázezer "rejtett" internetező elsősorban azokból tevődik össze, akik nem saját hozzáféréssel, hanem valamilyen intézmény (főként iskolák, vállalkozások, közintézmények) lehetőségeivel élve kapcsolódhatnak rá a webre, bár önálló előfizetőként nem jelennek meg. Mindez jelentős vásárlói bázist jelent, nem csak - a zömében fiatalokból, tizen-huszonévesekből álló - többséget érdemes megcélozni, de azokat a rétegeket is, melyek a "hagyományos" webes értékesítésű árucikkek (könyv, video, CD stb.) körén kívül is szívesen vásárolnának számítógépük segítségével.

Az Internet jogának magyarországi rendezetlensége azonban sokakat visszatart az ilyen jellegű kereskedéstől, befektetésektől. Tény, hogy a magyar jogban jelenleg nincsenek olyan különös törvények vagy más jogszabályok, melyek az Internet szereplőinek (user, buyer, service provider, mediator, content provider, seller) helyzetét, az elektronikus úton történő szerződéskötést egyértelműen rendeznék, így a szerződéses biztonság igen komoly követelményei hiányoznak. Különös szabályozás hiányában az elektronikus kereskedelemre az általános törvényi előírásokat kell vonatkoztatni.

Ki foglalkozhat elektronikus kereskedelemmel?

Az elektronikus kereskedelem a magyar jogban nem különbözik más kereskedelmi tevékenységtől. Kétféleképpen válhat egy cég a magyar elektronikus piacon szereplővé:

a) magyarországi alapítású vállalkozást indít (gazdasági társaság), így az a magyar társasági jog szerint szerez jogalanyiságot.

b) kereskedelmi képviseletet, fióktelepet létesít, illetve külföldi székhelyű vállalkozás más elismert módon folytathatja tevékenységét.

Az első körben a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv (Társasági törvény), illetőleg a cégnyilvánosságról és a cégbírósági eljárásról szóló 1997. évi CXLV. tv. (Cégtörvény) elsősorban irányadó.

A külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. tv. pl. a fióktelep jogi státuszának szabályozásával, valamint a kereskedelmi képviseletre vonatkozó szabályozás törvényi szintre emelésével lehetővé tette ezek széles körű működését. A pénzügyi szektorban külön törvények alapján ugyancsak vannak létező - külön törvények alapján szabályozott - képviseleti formák, de hasonlóan jogiasultak a magyar jogban a külföldi egyéni vállalkozások is.

Bármely formában is folytatja tevékenységét a vállalkozás, magyarországi bevételei után a magyar törvények szerint vezeti könyveit s a magyar adójog alapján adózik majd. Egyéb kérdésekben (munkajog, társadalombiztosítási jog) is a magyar jog szerint jár el. Belföldön kötött szerződéseire a magyar polgári jog szabályai vonatkoznak majd (hacsak valamely más jogot nem köt ki a szerződésben: a magyar bíróságok azonban külföldi törvények szerinti jogviták lefolytatására nincsenek felkészülve).

Reklámjog

Amennyiben a weben keresztül a cég közvetlenül nem értékesít, csak valamely valós üzletének promóciójára tart fent virtuális shopot, a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. tv. lesz elsősorban érvényes rá. E törvény a reklám minden formájára, így a weben keresztüli reklámozásra kiterjed. Miután a web a magyar jog szerint nem tartozik a médiatörvény - 1996. évi I. tv. - hatálya alá, így ennek rendelkezéseit nem lehet alkalmazni rá (ez annyiból fontos, mert a sugárzott reklám esetében a médiatörvény tartalmazza az elsődleges rendelkezéseket).

Egyes termékkörökre külön jogszabályok vonatkoznak. Így például a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökre a 124/1993. (IX. 29.) Korm. rendelet, az élelmiszer-forgalmazásról az 1/1997. (I. 17.) IKIM. Sz. rendelet, a kozmetikai készítmények reklámozásának speciális szabályairól a 7/1994. (IV. 20.) NM. sz. rendelet tartalmaz különös reklámjogi szabályokat.

A reklámjog előírásai kötelező érvényűek, megsértésük esetén jelentős szankciókkal (pénzbüntetés) kell számolni.

Az alapkérdés, hogy az Internet a reklámtörvény szempontjából sajtóterméknek minősül-e. (A magyar polgári törvénykönyv szerint jelenleg nem). A tv. 2. § p./ pontja szerint - mely pl. a videolemezt kifejezetten említi - bármely tájékoztatást vagy műsort tartalmazó, nyilvános közlésre szánt technikai eszköz sajtóterméknek minősül. Álláspontom szerint az Internet e feltételeknek eleget tesz, tehát a reklámtörvény hatálya alá tartozik.

Minek minősül az elektronikus kereskedelem?

Külön jogi szabályozás hiányában a kereskedés jellege szerint kell besorolni, s ez a magyar jogban is jól ismert csomagküldő kereskedelem. Az ilyen jellegű tevékenységgel szemben azonban törvényeink számos többlet követelményt állítanak. Ezek részben reklámjogi, részben kereskedelmi jogi jellegűek.

A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény 3. § (3) bekezdése például előírja: A fogyasztó részére csomagküldés útján belföldön értékesítendő árura vonatkozó reklámnak azonosítható módon tartalmaznia kell a reklámozó megnevezését, a székhelyének vagy az állandó belföldi telephelyének (üzlethelyiségének) megjelölését, valamint a külön jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételi számát. Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet 7, 19. §-a az általános feltételek mellett - működési engedély - külön feltételeket is előír, míg az egyes kereskedelmi tevékenységek gyakorlásáról 15/1989. (IX. 7.) KeM rendelet 2. § (1) nyilvántartásba vételi kötelezettséget ír elő: bármely áruval csomagküldő kereskedést akkor folytathat, ha a nyilvántartásba vételére jogosult szerv a kereskedőt és üzletét vagy raktárát, tárolóját nyilvántartásba vette.

Tehát a weben keresztül, közvetlenül a fogyasztó felé történő értékesítés a csomagküldő kereskedelem szabályai szerint kerül megítélésre.

Felelősség, szerződéskötés, fogyasztóvédelem

A magyar jogban nincs külön szabály a szolgáltatói és tartalomszolgáltató felelősség kérdéseinek rendezésére. Hibás teljesítés, károkozás esetén tehát az általános polgári jogi szabályok szerint kell eljárni. Az elektronikus úton kötött szerződés lehetséges (ráutaló magatartással kötött szerződés), ám az elektronikus "okiratok" eljárásjogi szempontból bizonyítéknak nem tekinthetők. A szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, de a magyar jog széles körben védi a vevőket a kedvezőtlen feltételekkel kötött blanketta-szerződésektől, a gazdasági erőfölénnyel való visszaéléstől.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. már az európai uniós normák szerint rendezte a terület jogi kérdéseit. A legújabb jogfejlődés jelentős lépéseként a távollévők közötti szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a távolban kötött szerződések tekintetében a fogyasztók védelméről szóló 97/7/EK irányelvével összhangban kialakult szabályozást tartalmazza.

A szerződés tartalmi összeállításakor tehát úgy az általános polgári jogi előírásokra, mint a fogyasztóvédelmi jog speciális előírásaira tekintettel kell lenni.

Összefoglalás

A magyar törvényhozás előtt már ott van a digitális aláírásról szóló törvény tervezete. Remélhetőleg rövid időn belül megkezdődik egy, az Internetes életviszonyok egészére kiterjedő törvényalkotói munka, mely a jelenlegi bizonytalan jogi helyzet feloldásához vezet.

A most induló elektronikus kereskedelmi vállalkozások számára azonban mindenképpen kívánatos, hogy a kereskedés feltételrendszerének jogi kérdéseiről alaposan tájékozódjanak.

A vállalkozás tervezett forgalmával összhangban lévő társasági forma megválasztásától a társaság létrehozásán át annak bejegyzéséig különös problémákkal nem fognak találkozni. A tevékenységi kör meghatározásánál azonban már ügyelni kell arra, hogy a kereskedelem sajátos jellege megjelenjék. Az Internetes szolgáltatóval való szerződéskötés háttere jogilag rendezett, számos cég közül lehet választani, viszonylag kedvező feltételek mellett. A felelősségi kérdések azonban még nem tisztázottak: a magyar jog szerint a szolgáltató felelőssége nem a mere conduit elvét követi.

Ha az értékesítési folyamat nagy fázisait vesszük alapul, már a reklámnál jelentkeznek a különleges szabályok. A weben keresztüli reklám esetén is léteznek korlátozások, tilalmak; ezekre tekintettel kell lenni.

A szerződéseiket fokozott gondossággal (s a magyar jog előírásinak megfelelően, nem otthoni típus-szerződéseiket és joggyakorlatukat "lefordítva") kell kötni, a fogyasztóvédelmi előírásokra, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmára is tekintettel. A szerződések teljesítése egyik oldalról kidolgozott (a megrendelés csomag útján, pl. posta igénybe vételével való teljesítése), s az általános szabályoktól eltérést nem tartalmaz. A vevői teljesítés (fizetés) azonban már nem ilyen egyszerű: a hitelkártyás fizetések Magyarországon (bár számuk növekszik), még nem számítanak természetesnek. Sokan félnek kártyaadataik weben keresztül történő megadásától, ugyanakkor biztonságos elektronikus fizetési rendszerek széles körben még nem állnak rendelkezésre. A fizetés módjaként tehát célszerű az utánvételt választani.

Sem az adójog, sem a számviteli jog szempontjából nincs különös szabályozás: az Internetes kereskedelem semminemű külön adókedvezményben nem részesül, számlaadási kötelezettsége van, bevételei után a magyar jog szerint adózik, mint külföldi befektető azonban bizonyos adókedvezményekre jogosult.

Vissza a tartalomhoz

Y2K: a könnyek nem segítenek?

A dolgok ára ma még néhány könnycsepp,

De holnap, ha zokogunk, az is kevés lesz...

EDDA

A 2000-es probléma - orvosolásának költségeit a Gartner Group, Inc egy 1998-as felmérése 300 és 600 milliárd dollár közötti összegre tette, teljes pénzügyi kihatását az USA Today cikkírója, Kevin Maney egy idén januárjában megjelent cikkében 2 és 6 trilliárd dollár között becsülte meg - ma még leginkább a számítástechnikai szakembereket, az informatikusokat, jobb esetben a gazdasági döntéshozókat foglalkoztatja közvetlen módon. Jövő januártól azonban kezelése két szempontból is gyökeresen más síkra tevődik át: egyrészt közvetlen politikai, másrészt tömegesen előforduló, s semmiképp nem egyszerű jogi kérdés lesz belőle. Írásunk az utóbbi szempontok szerint próbálja megközelíteni az Y2K jelenséget, egy olyan szempontra is ráirányítva a figyelmet, amiről a külföldi szaksajtóban is kevés szó esik.

Úgy a politikum, az állami adminisztráció, mint a gazdaság (de az egyes érintett magánszemély is) a rá hullott csapásokat kezelni kényszerül majd valahogyan. Az összeomlott rendszereket helyre kell állítani, a kiesésekért, a másoknak okozott károkért helyt kell állni: s ez nem kevés pénzbe kerül majd. A reparáció, az "eredeti állapot helyreállítása", a károk megtérítése azonban csak a jog által biztosított eszközrendszeren keresztül érvényesülhet majd.

Már 1997-ben nyilvánvaló volt, hogy a probléma igen komoly anyagi (és jogi) vonzatokkal jár. A Computer Weekly 1997 novemberében közzétett becslése szerint a PC-gyártók ötmilliárd dollár értékben számíthatnak majd perekre. (lsd. Chris Ayers: PC makers face law fight over 2000 bug, The Times, 1997. december 4.).

Hónapok telnek majd el azzal, hogy felelősöket keresnek, s kivizsgálják: kinek a mulasztásából adódóan, vagy felróható magatartására visszavezethetően kellett ötször, hatszor annyi pénzt kiadni (ha egyáltalán lesz persze forrás a helyreállításra...), mint amibe a kellő időben megvalósított átállítás került volna, s ki viseli a szükségszerűen bekövetkezett károk anyagi terheit.

Persze a probléma jogi megközelítése nyomban alapvető értelmezésbeli kérdéseket vet fel: a termékfelelősségre vonatkozó polgári jogi szabályok egyáltalán alkalmazhatók-e a szoftverre (lsd. Beat Mathys, Vito Roberto: Wer haftet für Jahr-2000 Schaeden?, Neue Zürcher Zeitung, 1998. június 27-28, 16. oldal). Kit is pereljünk valójában: a gyártót vagy a szállítót? (Legal battle to defuse millenium bomb, The Scotsman, 1996. december 18.). S kit pereljen az, aki pl. OEM-szoftvert vásárolt, azaz a programot a géppel együtt "kényszerűségből" vette meg?

Szinte biztos, hogy megkezdődik a Nagy Egymásra Mutogatós Körtánc: ésszerűen minden gazdasági vagy adminisztrációs vezető igyekszik majd elhárítani a felelősséget, s áthárítani valaki másra a mulasztás terhét. A vevő nyilván a legegyszerűbb utat keresi majd: perli a kereskedőt, aki a terméket eladta neki. Hogy a hardver-gyártó, a szoftver-gyártó s a kereskedő hogy intézik el a kár tovább hárítását egymás között, már nem rá tartozik.

Az Y2K-kérdés jogi megközelítésének igen jelentős irodalma van. Az amerikai jogterületről Jeff Jinett kitűnő tanulmánya ad jó áttekintést: Legal issues concerning the year 2000 computer problem: an awareness article for the private sector, illetve A Due Diligence 2000 Inc. Y2K jogi linkgyűjteménye kínál hasznos forrásokat, a német összefoglaló munkák közül kiemelkedik Michael Bartsch igen alapos könyve (Software und das Jahr 2000), melynek egyes részei a weben is hozzáférhetők.

A jogviták várható fő irányai

A probléma ilyen felvetése egyben a jogviták fő irányait is jelzi. Három fő körben jósolhatók meg előre szinte teljes bizonyossággal:

a) Közigazgatási és társadalombiztosítási perek

A magyar közigazgatás igen nagy mértékben digitalizálódott az elmúlt évek során. Nem csak a nyilvántartások vezetése történik számítógépes úton, de igen gyakran az érdemi határozatok meghozatala is. Az elveszett vagy összekeveredett adatok s a formahatározatokhoz való hozzáféréshiány miatt az ügyintézés bizonytalan időre leáll, vagy nagy késedelmekkel, hagyományos módon folytatódik. Az ilyen késedelem okozhat kárt, minősülhet a közigazgatás hallgatásának: az első körben közigazgatási jogkörben okozott kár miatt, a második körben az államigazgatási eljárásjogi törvény rendelkezéseinek megsértése miatt indulhatnak a perek. Ne feledjük: e kategóriába tartoznak az adóperek (és nem csak az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség, de a helyi adókkal bíbelődő több ezer önkormányzat is adóhatóság) vám-, illetékperek, a társadalombiztosítással kapcsolatos perek, de - sok más mellett - a rendőrség, a tűzoltóság, a fogyasztóvédelem perei is. Az, hogy (a nyilatkozatok szerint) a "nagy" rendszerekben jól halad a kétezres probléma megoldása megnyugtató, az azonban már nem, hogy alsóbb, helyi szinteken legtöbbször sem a kijavításhoz szükséges megfelelő szakértelem, sem a fedezet nem áll rendelkezésre - ha egyáltalán foglalkoztatja az önkormányzatokat a probléma.

b.) Munkaügyi perek

A legtöbb munkahely (legyen állami- vagy magánszférához tartozó) a számítógépek üzemetetését bizonyos személyi felelősség mellett konkrét beosztásokhoz köti. A vezető - ettől függetlenül - nyilván felel a hozzá tartozó szervezeti egység működéséért. Ha az összeomlás bekövetkezik, először azt kell majd vizsgálni, munkajogilag felelősségre vonható e valaki (az ezzel együtt járó kártérítési felelősség egyidejű vizsgálatával). Sajátos helyzet alakul ki, ha az összeomlott szoftvert munkavállaló munkaköri kötelezettsége keretei között alkotta meg. Amennyiben sem a munkáltató, sem a munkavállaló nem mulasztott, a felelőst a rendszeren kívül kell megkeresni.

c.) A szoftverkészítők- és forgalmazók elleni perek

Nagyon leegyszerűsítve - és csak ennek az írásnak keretei között értelmezve - jogilag kétféle szoftver van. Az egyik a megrendelő különös kívánságainak figyelembe vételével, egy, sajátos céllal készült egyedi szoftver, a másik a tömegszoftver. A tömegszoftver meghatározatlan számú felhasználóhoz jut el, egyedi (a használó rendszeréhez kötött) sajátosságai nincsenek, bár arra igen sok estben lehetőség van, hogy "testre szabják", azaz a felhasználó által megkívánt esetleges többletelemekkel egészítsék ki. A felhasználó a rendszer összeomlásakor tehát vagy közvetlenül a készítő ellen léphet majd fel, kára megtérítését követelve, vagy a kereskedő ellen kell pert indítania, aki a tömegárut kereskedelmi forgalomba hozta.

A legutóbbi kategóriába tartozó perek variálhatósága szinte végtelen: az OEM-szoftvertől a licencia-szerződésekkel használt szoftvereken át a szoftver-szerviz szerződésekig igen sok minden tartozhat majd ide.

Mindemellett számos "mellékvonalon" is számítani lehet majd jogvitákra (reklámjog, tisztességtelen piaci magatartás tilalmának megszegése, fogyasztóvédelem stb.). A legérdekesebb - és valószínűleg leggyakrabban előforduló - perek bizonyára a szoftvergyártók- és forgalmazók ellen indulnak majd. (Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kereskedő is valahol kártérítési igénnyel fog majd élni az általa kifizetett reparációs összegek miatt: a szálak végül a szoftver gyártójánál futnak majd össze).

Lényegében azt kell majd - az ilyen jellegű perek várhatóan nagy számára egyáltalán fel nem készült - itthoni és külföldi bíróságoknak eldönteni, hogy

a) a felek voltaképpen mikor és mire szerződtek,

b) a teljesítés - ami esetleg évekkel ezelőtt szerződésszerűen megtörtént hisz a szoftver egészen 1999. december 31. 23 óra 59 perc 59 másodpercig működött - tekinthető e hibásnak az Y2K probléma kezelésére való képtelenség miatt, a hibás teljesítés minden jogkövetkezményével,

c) ha a jogosult a hibát már előzőleg észlelte, megtett e minden tőle elvárhatót a hiba elhárítása, kijavítása érdekében, s ennek a javításnak költségei kit terhelnek,

d) ehhez szorosan kapcsolódva: eleget tett a jogosult kárenyhítési kötelezettségének,

e) nem futott e ki jogosult a szavatossági jog érvényesítésének határidejéből.

Mindez persze feltételezné, hogy a 2000-es probléma valamilyen formában a hibás teljesítés körébe essen. Álláspontom szerint azonban ez nem feltétlen és főként nem minden esetben van így.

Tévedni emberi dolog...

Az észszerűen gondolkozó jogászi elme számára egyszerűen nem érthető, hogy egy, az Y2K-hoz hasonló probléma hogyan fordulhat elő. Minden, a számítógéphez valamelyest is értő ember (világszerte több száz millió) tudta: a számítógépek a dátumokat legtöbbször úgy kezelik, hogy az 19 elmarad, s csak az év utolsó két száma kerül rögzítésre. A számítógépek tömegméretű elterjedése lényegében a nyolcvanas években kezdődött: miért nem gondolkozott akkor másfél évtizedre előre senki? Miért nem látták előre a szakemberek az óhatatlanul bekövetkező 2000-es fordulót, s annak következményeit?

Alighanem - mint már oly sokszor - Bill Gates-nek van igaza. A most megjelent könyvében írtak szerint a 2000. év problémája "abból fakad, hogy harminc évvel ezelőtt a fejlesztők nem hosszú távú befektetésként tekintettek az általuk készített programokra. Úgy képzelték, hogy igazi értéke a hardvernek van, s a program csak ideiglenes. Az idő megcáfolta őket. A hardver avul el először, míg egyes programok szinte örök életűek lesznek." (Bill Gates: Üzlet @ gondolat sebességével, Geopen, Budapest, 1999, 450. oldal).

Tegyük ehhez hozzá: az egyes cégek sem mindig hosszú távú befektetésként kezelték a programok vásárlását. A nyolcvanas évek végétől semmiképpen sem: a hardver árának lassú, majd egyre drasztikusabb esése nyilvánvalóvá tette, hogy a technológia egyre gyorsabban cserélődik. Az új hardver nyilvánvalóan új, hatékony, a technikai lehetőségeket kihasználni képes szoftvereket követelt meg, s ezeket a fejlesztők rendben szállították is. A vevők a szoftvereket annak tudatában vették meg (s az upgradeléssel járó kedvezmények körének bővülésével maga az értékesítési rendszer is így alakult), hogy nemsokára jön az újabb, a még többet tudó.

Ez persze nem érvényes minden szoftverre (egy könyvelési vagy nyilvántartó rendszer elvileg hosszú távon kell, hogy a vevő céljait kiszolgálja), de a tömegszoftverek zömére bizonyosan. Az egyedi szoftverek esetében egyébként általában maga a szoftver készítésére vonatkozó megbízási szerződés is megjelenítette ezt: a készítő egyrészt (mintegy garanciális szolgáltatásként) általában ingyenes vállalja a szoftver "karbantartását" - és külön díjfizetés ellenében az esetleges átalakítást, modernizálást, újabb felhasználói igényeknek való megfelelővé tételt.

Egy lehetséges kiindulási pontként tehát el kell fogadnunk azt, amivel a szoftver fejlesztői, eladói, vevői egyaránt tisztában voltak s vannak: a termék nem az örökkévalóság számára szól, ugyanakkor bizonyos tartósságot, időtállóságot, biztonságot ésszerűen meg lehet követelni tőle. Adott - és vevő által ismert körben - körben és időszakban kell, hogy a felhasználó igényeit szolgálja. Figyelemmel kell lenni arra is: hosszú ideig (kb. nyolcvanas évek derekáig) általánosan elfogadott szoftverfejlesztői gyakorlat volt az évszám első két számjegyének "elspórolása", azaz - kegyetlen kimondani - akkoriban nem sértette az általános elvárhatósági szintet az a szoftvergyártó, aki így cselekedett.

Miért fontos ennek hangsúlyozása? Mert ugyanaz a hagyományos jogászi gondolkodás, melyre az imént hivatkoztunk, esetleg hajlamos lehet arra, hogy a problémát ne a maga sajátos közegében - és időbeliségében - szemlélje, hanem leegyszerűsítve; szimpla jogkérdést kreáljon belőle.

Hajdanvolt egyetemi professzorom, Sárándi Imre klasszikus mondását átalakítva ("A mezőgazdaság nem gyár, a szabolcsi alma nem anyacsavar"): a számítógép nem családi ház, a szoftver nem építési terv. Azaz azt a tartósságot, időtállóságot, ami egy hosszú - évtizedekre szóló - rendeltetésszerű használatot lehetővé tesz, az informatikai társadalom e hihetetlen gyorsasággal változó közegében megkövetelni nem lehet.

Gates természetesen a szoftvergyártók szemszögéből nézi a kérdést, s amit mond, az egyik oldal álláspontjaként elfogadható. Ám ahogy erre az Y2K problémával igen mélyrehatón foglalkozó ügyvéd és jogi szakíró, Michael Bartsch rámutat: a nyolcvanas évek közepe óta nem szólt technikai jellegű érv a mellett, hogy csak a két utolsó évszámot rögzítsék a számítógépes rendszerekben, sőt - s ez összecseng a Gates-idézet utolsó mondatával - a szoftvereket hosszabb távra vásárolták a felhasználók - akár 15-20 évre is (Michael Bartsch: Software und das Jahr 2000, Haftungsrechtliche Probleme, I.1). A szoftverért - annak működőképességéért - egy bizonyos időszakig helyt kell állni.

Néhány tényezőt azonban ennek kapcsán alaposan vizsgálni kell.

Elsősorban azt, hogy a szoftver mikor készült, illetve mikor vásárolta meg azt a felhasználó. A külföldi jogi szakirodalom nem egységes annak megítélésében, hogy mikortól lett volna elvárható a szoftver 2000-állóságának biztosítása. Franciaországban például igen komoly vita alakult ki a ligne de partage de risques vonatkozásában: az egyik álláspont 1990-et, a másik 1995-öt szerette volna elfogadtatni. (Minderről Michael Fröhlich: Das Jahr-2000-Problem (Y2K) - eine juristische Bestandsufnahme, JurPC Web-Dok. 112/1998. Abs. 1-31. című, igen alapos tanulmányában olvashatunk részletesebben). A legtöbben elfogadják az 1995-öt határvonalnak: az ez után értékesített szoftverek esetében már elvárhatónak tartják (s ha hiányzik, a gyártó vagy forgalmazó jótállási kötelezettségét minden további nélkül megalapozónak) a 2000-állóság biztosítását.

Vizsgálni kell a szoftver jellegét, s árát is, mely nyilván szorosan összefügg. Egy operációs rendszertől méltán elvárható, hogy a felhasználót tartósan szolgálja ki (ezt az álláspontot hangsúlyozza idézett írásában Michael Bartsch is).

Azt tehát, hogy az adott szoftver millenium-biztosságáért felel-e a gyártó, forgalmazó, minden esetben igen gondosan kell majd eldönteni.

Csak, ha a szerződésben kikötötték?

Jelenti-e ez azt, hogy a szoftvergyártó- és forgalmazó esetleg egyáltalán nem tartozik felelősséggel a rendszer 2000-es összeomlásáért? Természetesen nem. Abból kell kiindulni, hogy a felek valamikor valamire szerződtek: a megbízás vagy a felhasználói szerződés tárgya egy bizonyos szoftver volt. Ezt a szoftvert valamikor a felhasználó megszerezte. Három dolog történhet, annak függvényében, hogy mikor történt a szoftvervásárlás.

a.) 1990 előtt

Ha csak a szerződésben (vagy a szerződési folyamat valamely korábbi szakaszában, pl. a reklámban, ajánlattételben) határozottan meg nem jelent, hogy a szoftver "2000-álló" (ez áttételesen is történhetett, például azzal, hogy a gyártó a szoftver rendeltetésszerű használatát x évig - de mindenképpen egy 2000. január 1.-et követő időpontig bezárólag - szavatolja), álláspontom szerint abból kell kiindulni: az Y2K probléma egyik felet sem foglalkoztatta a szerződéskötés időpontjában, legalábbis nem annyira, hogy ezt önálló szerződési pontként megfogalmazták volna. Azaz az "elvárhatóság" az információs társadalmakban elfogadott szintjéhez igazodtak, abban az időben, mikor a 2000-es probléma még nem létezett, vagy a távoli (8-10 éves) jövő homályos ködébe veszve lebegett valahol.

Más kérdés, hogy egy 8-9 éves szoftver esetében a polgári jog aligha tud majd szavatossági alapon a felhasználónak oltalmat nyújtani vagy elégtételt adni.

b) 1990-1995 között

Ebben az időszakban a szoftvergyártók- és forgalmazók előtt már jól ismert volt az Y2K probléma. Álláspontom szerint gondosan mérlegelni kell majd, hogy a perbeli szoftvert jellegénél, áránál fogva, a technikai fejlődésre is tekintettel mennyire szánták "időtállónak", s ezt a felek szerződési akarata átfogta-e.

Nyilvánvalóan más a helyzet a tömegszoftverek esetében, ahol a felhasználói szerződés feltételrendszerének alakulásába a vevőnek beleszólása nincsen. Itt vizsgálni kell, hogy az adott szoftver reklámja nem volt e félrevezető (pl. az amerikai perekből ismert "ezt a programot Ön még tíz év múlva is használni tudja"). E körben előfordulhat, hogy a gyártó felelőssége szélesebb körben áll meg: pont azért, mert a vevőnek kizárólag a választás lehetőségét kínálja fel (vagy megköti adott feltételek mellett, vagy nem lesz szerződés).

c) 1995 után

A gyártó és forgalmazó helytállási kötelezettsége minden további nélkül megáll. Enyhítheti viszont az esetleges károkért való felelősségét, ha bizonyítja: időközben megtett minden tőle elvárhatót a kár megelőzése érdekében (nem egy számítógépes cég ajánlott már 1996-ban ingyenes szoftver-újítási lehetőséget). Ez egyébként a felhasználónak is jól felfogott érdeke - de egyben kötelezettsége is.

Jobb a kárt megelőzni, de enyhíteni mindenképpen kell

Álláspontom szerint az a felhasználó, aki észleli, hogy rendszere nem 2000-biztos nem cselekszik jogszerűen, ha megvárja az összeomlást. Hogy a rendszer veszélyben van, többféleképpen juthat tudomására:

a) sajtóból, innen-onnan,
b) munkavállalója (pl. rendszergazda) jelzi, hogy "csinálni kéne" már valamit,
c) a szoftver készítője, forgalmazója hívja fel a figyelmet a gondra.

Mindhárom esetben választania kell: ha egyáltalán komolyan veszi, orvosolja-e a gondot, azaz megpróbálja-e kiiktatni a rendszerében ketyegő időzített bombát. A legkézenfekvőbb, amit tehet, hogy a gyártót, forgalmazót hívja fel: oldja meg ő, hisz hibásan teljesített, a szoftver - lám - nem alkalmas rendeltetésszerű használatára. Az meg elnéző mosollyal visszaír - ha visszaír -: ő rendeltetésszerűen szállított, a szoftver - ma még - működik, külön díjazás esetében szívesen, de garanciálisan sajnos nem...

A felhasználó megint választhat: vagy perre viszi a dolgot (s miután a rendszer még legalább december 31-ig működik, az esetleges összeomlás által okozott jogsérelmet igazolni nem tudja), vagy nyel egy nagyot, s elvégezteti a szükséges munkákat, azzal, hogy majd a perben a szoftverkészítőre terheli. Esetleg nem csinál semmit, csak reménykedik.

Fentebb kifejtettem: álláspontom szerint ezt a pert 1995 előtt vásárolt szoftver esetében biztosan csak akkor nyeri meg, ha a 2000-állóság, mint kikötés kifejezetten megjelent a szerződésben vagy a szerződéskötési folyamatban - 1995-től esélyei e nélkül is jók a pernyerésre.

Az összeomlás azonban január 1.-én menetrendszerűen bekövetkezik majd. Jogosultat - a magyar Ptk. szerint is - kárenyhítési kötelezettség terheli, tehát függetlenül attól, hogy a perben miként ítél a bíróság, neki máris meg kell tennie minden elvárhatót annak érdekében, hogy a felismert kárveszélyt elhárítsa vagy a kár mértékét csökkentse. Véleményem szerint elvárható a számítógépet üzemeltetőtől (legyen bár magánszemély vagy bárki más), hogy kellő gondossággal járjon el, azaz - ma még - minimális költséggel ellenőriztesse rendszerét, fenyegeti-e a 2000-es probléma. Tapasztalataim szerint a legtöbb felhasználó még ennek a minimum-feltételnek sem tett, tesz eleget.

Aztán nem elég hetente zord levelet írni (még működő) számítógépünkön a szoftvercégnek. Tenni is kell valamit. Meg kell akadályozni a katasztrófa bekövetkezését, mely az egész rendszer összeomlásával, más - hálózati úton kapcsolódó - rendszerek megfertőzését is előidézheti. Álláspontom szerint távolról sem biztos, hogy a bíróságok - majd - a szoftvercégeket, kereskedőket marasztalják. Az összeomlás megakadályozása jogosultnak (a felhasználónak) legközvetlenebb érdeke. Lehet, hogy egy perben valaki felé költségeit érvényesíteni tudja, de az is lehet, hogy nem: a kárt (mely lényegesen nagyobb lesz, hisz meglehet: az egész adatállományt újra kell építeni, harmadik személyek által indított kártérítési perekben helyt kell állni stb.) maga lesz kénytelen viselni. S azt sem szabad elfelejteni, hogy a szavatossági igényei érvényesítésére nyitva álló határidőből már ki is futhatott: azaz a szoftverkészítőnek feléje már semmilyen helytállási kötelezettsége nincs.

Azt senki számítógéppel bíró ember vagy szervezet nem állíthatja 1999 májusában, Magyarországon, hogy ne hallott volna a 2000-es év időzített bombájáról. Legfeljebb nem veszi komolyan. S arra sem lehet hivatkozni - egyik oldalról sem - hogy a Y2K amolyan "vis maior" jellegű esemény, melyet nem lehetett előre látni és megakadályozni. Lehet. De a hatásait enyhíteni felhasználó jog szerint is előírt kötelezettsége.

Igaz, ez pénzbe kerül. A dolgok ára azonban - az EDDA aranyba vésett szavaival - ma még csak néhány könnycsepp. De megéri, ha elmarad a holnapi nagy zokogás.

Vissza a tartalomhoz

Nem várt fordulat az Internet-jog történetében

A Godfrey vs. Demon Internet valószínűleg az Internet-jog rövid történetének egyik leghíresebb esetévé válik. Egy londoni bíróság az idáigi brit és nemzetközi joggyakorlattal szakítva kimondta a felelősségét a Demon Internet nevű nagy angol ISP-szolgáltatónak. A Demon szervere igénybe vételével az ismert brit atomfizikust (és szenvedélyes perlekedőt) egy vitafórumon "megrágalmazták". Az eset visszhangjáról, jogi hátteréről és a magyar szabályozással való összevetéséről szól az írás.

Retteg a brit Internet-világ

Március 26.-án a brit Cyber-Rights & Cyber-Liberties sajtóközleményt bocsátott ki, mely egy konkrét bírósági döntés kapcsán a legtekintélyesebb brit kiberjog-védő szervezet aggodalmát fejezte ki. A Demon Internet brit ISP-szolgáltatót - mely a szigetországban a legnagyobbak közé tartozik - egy londoni - jogi körökben peres ügyeiről jól ismert - atomfizikus, Dr. Laurence Godfrey által indított polgári eljárásban a bíróság a per tárgyalás előtti szakaszában (pre trial court) elmarasztalta. A tiszteletre méltó Morland, a londoni High Court bírája szerint a Demon Internetet, mint szolgáltatót felelősség terheli azért az információért, amit az általa üzemeltett szerverek hírcsoportjaira harmadik személyek küldenek, illetve amelyek ott megjelennek.

Az eset nem csak Nagy-Britanniában, de szerte a kibervilágban bombaként robbant, s az aggodalom, a tiltakozás hangjai az egekig csaptak. A Cyber-Rights & Cyber-Liberties úgy véli, a döntés agresszív támadás a kibertér szabadsága, a vélemény nyilvánítás szabadsága ellen. Azt jelenti, hogy a szolgáltatók - felelősség terhe mellett - rákényszerülnek a szervereiken folyó forgalom követésére, a cenzúrázásra. Ez a döntés Nagy-Britanniát az Információs Korba való átlépés szakaszában visszavetheti, s "nagyon barátságtalan hellyé" változtathatja. Yaman Akdeniz, a szervezet elnöke ennél sarkosabban fogalmazott: "az egész Internetet érintő borzongató hatásról" beszélt. Elfogadhatatlannak tartja, hogy az ISP-k aktív szerepet vállaljanak a tartalom megszűrésében. Rámutatott, hogy a szigetország rágalmazási törvénye, a Defamation Act csakugyan nem ad megfelelő védelmet az Internetes szolgáltatók számára, s aggasztónak vélte, hogy - rágalmazási ügyekben - ha a ténylegesen jogot sértő személy meg nem található, az ISP felelőssége automatikusan érvényesül.

Akdeniz arra is felhívja a figyelmet: elfogadhatatlan az a helyzet, hogy bármely jogaiban sértett fél egyszerűen - annak állításával, hogy valamely információ az ő jogait sérti - sérelmét az ISP szolgáltatóhoz címzett egyoldalú igénnyel érvényesíthesse. Ez az ISP-ket a vádló, a bíró és az esküdtszék szerepébe kényszeríti.

Ha a szolgáltató ilyenkor nem "ítélkezik", nem cselekszik azonnal (azaz nem gyakorol cenzúrát) felelőssége megállapítható. A brit jogvédő szervezet a Demon Internetet a perben támogatni fogja és kívánja.

A Demon Internet sajtóközleménye szerint a bírói döntés erőszak az Internet-használók vélemény nyilvánítási szabadsága ellen.

Több tekintélyes jogász is megszólalt. Nicholas Bohm, a londoni székhelyű Northon Rose jogi tanácsadó cég munkatársa szerint a döntés eredményeképpen az egyes magánszemélyek, lényegében bárki korlátlan lehetőséget kaptak arra, hogy bármely kiadványt betiltsanak egy egyszerű panasszal, a nélkül, hogy ezért bármilyen pénzügyi kockázat vagy személyes felelősség terhelné. David Furniss, a Scottish Telecom's Internet Services igazgatója (e céghez tartozik a Demon Internet is) az Internet egész fejlődését veszélyeztető döntésről beszélt. Rámutat, hogy a döntés - az, hogy az ISP felelősséggel tartozik a rajta keresztül történő Internetes kommunikáció tartalmáért - beláthatatlan következményeket nyit meg: milliós nagyságrendű panaszáradat várható.

A világban ma 35.000 körül van a hírcsoportok száma: ezeknek napi forgalmát követni egyszerűen technikai képtelenség - figyelmeztet az igazgató.

A Demon Internet sajtóközleménye arra is rámutat: különösen aggasztó, hogy mindez épp akkor történt, mikor az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó törvény előzetes vitáinak szakaszában van. A döntés következményei e téren beláthatatlanok: ha a szolgáltató a nála elhelyezett kereskedelmi site-ok tartalmáért is felel, sőt, mindazon ügyletekért felelőssé tehető, melyek a szerverén keresztül bonyolódnak le.

Mit mond a brit jog?

A common law országok gyakorlata szerint a rágalmazás (defamation) és annak írásos formája (libel) elsősorban civiljogi kérdés. A kontinentális jogok (így Magyarország joga is) lehetőséget adnak büntetőjogi felelősségre vonás kezdeményezésére. A brit eset elsősorban polgári jogi problémákat vet fel. Mindazonáltal a kérdésnek szinte mindenki az alkotmányos jogokat sértő, a vélemény nyilvánítás szabadságát korlátozó oldalát látja a veszélyesebbnek.

A brit döntés valóban szokatlan, s bár Morland bíró jogi érvelése a weben még fel nem lelhető, bizonyára jogi szempontból is megalapozott. Az idáigi gyakorlattal azonban mindenképp szakít. (Időközben megjelent, a Függelékben fellelhető).

A brit és az amerikai szolgáltató számos ügyben korábban is felelőssé volt tehető, ha a tartalom befolyásolására egyébként hatása lehetett (az ún. kiadókénti felelősség esete). A brit jogban létező tort of defamation (a rágalmazás tort-ja, azaz a bíróság előtti igényérvényesítés lehetősége) alapján bárki felelősségre vonható, aki a rágalmazó üzenet terjesztésében részt vesz. Az 1952-es Defamation Act bevezette az innocent defamation (vétlen rágalmazás) jogintézményét, ez lényegében azt jelentette, hogy akik másodlagos szerepet játszottak a rágalmazó üzenet terjesztésében (s egészen eddig az esetig az ISP-k e körbe tartoztak a gyakorlat szerint) terjesztőként, jóval kisebb mértékben, vagy egyáltalán nem feleltek (miként a hírlapkézbesítéssel foglalkozó céget, vagy annak alkalmazottját sem terhelheti ésszerűen felelősség azért a rágalmazó anyagért, amit mondjuk egy bulvárlap megjelentet). A gyakorlatban tehát nem minősült hanyagságnak (negligence), ha úgy terjesztették az információt, hogy nem volt tudomásuk rágalmazó voltáról.

Arra már az európai joggyakorlatban is számos példát találtunk, hogy az ISP-t vagy egy BBS üzemeltetőjét a büntető bíróság valamely jogellenes (legtöbbször tiltott pornográfia tartalmú) anyag Internetes hozzáférhetővé tétele miatt elmarasztalta.

1998. decemberében egy másodfokú svájci bíróság pénzbírságot szabott ki arra az egyetemistára, aki még 1995-ben bukott le tiltott pornográf képek és történetek számítógépes birtoklása miatt. Az akkor 23 éves fiatalember nem kereskedelmi célú számítógépes mail-box szolgáltatást nyitott meg szerverén, s a közel 1000 tiltott anyagot mások vitték fel a gépére, azoknak ottlétéről ő nem is tudott. A svájci jog szerint (akárcsak Németországban) az a személy is felelősségre vonható pornográfia tiltott terjesztéséért, aki 18 éven aluliak számára a "kemény pornó" kategóriájába eső anyagokat hozzáférhetővé tesz. A bíró nem fogadta el a védő álláspontját, mi szerint a vádlottnak nem volt tudomása a tiltott anyagok szerverén való elhelyezéséről. Az ítélet szerint ha a vádlott nem tudta a szerverén lévő anyagokat ellenőrizni, úgy a szolgáltatással fel kellett volna hagynia. Azzal pedig tisztában kellett lennie, hogy a kellő gondosság elmulasztása büntetőjogi felelősségre vonással járhat.

A leghíresebb eset kétségkívül a német CompuServe igazgató, Felix Somm büntetőjog felelősségének megállapítása volt a hálózatukon terjesztett tiltott pornográf anyagokért. Németországban külön törvény szabályozza (Teledienstgesetz) a szolgáltatók felelősségét. Ezekben az ügyekben azonban egy súlyos bűncselekmény, a gyermekpornográfia terjesztésében való közreműködés volt a "mögöttes tartalom".

A brit ügy talán legriasztóbb vonása talán éppen az, hogy a szolgáltató felelősségét lényegében a vétkességtől függetlenné teszi (a kontinentális jogokban a "veszélyes üzem" működtetéséért - vasút, személygépkocsi stb. - való felelősségi alakzathoz hasonlatossá). Itt a kimentési lehetőség nehéz ugyan, de szűk körben mégis megengedett.

S mi a helyzet nálunk?

Az általános Ptk.-szabályok szerint a személyiségi jogaiban megsértett (pl. egy topicban megrágalmazott, becsületében sértett honfiú vagy honleány) számos lehetőség közül választhat.

84. § (1) Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest a következő polgári jogi igényeket támaszthatja:

a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;

b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;

c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását a jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását;

e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.

(2) Ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat.

(3) E szabályok irányadók akkor is, ha a jogsértés tilos reklám közzétételével történt.

Összpontosítsunk most csak az (1) bekezdés e.) pontjára, a kártérítés kérdésére.

A magyar polgári jog szerint adott esetben szerződésen kívüli károkozásról van szó. Ebben az esetben a károsultat semmilyen szerződési jogviszony nem fűzi a felekhez (a topic fenntartója, az ISP és a jogsértő), azonban őt az Internetes közzététel révén joghátrány (pl. személyiségi jogának sérelme, vagyoni hátrány) éri.

Kitől követelheti kára megtérítését? Hatályos polgári jogunk szerint attól, aki neki jogellenesen kárt okozott (Ptk. 339. § /1/). Ez nyilvánvalóan az a személy, aki a sérelmes üzenetet elhelyezte. De mi van akkor, ha egy listán anonim jelenik meg a jogsértő üzenet? Itt léphet be az ISP-szolgáltató felelőssége.

A szolgáltató az általános kártérítési alakzat (Ptk. 339. § /1/) szerint mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja: úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A szolgáltatásbiztosítók legtöbbször azzal védekeznek, hogy nincs sem idejük, sem emberül (röviden módjuk) arra, hogy minden egyes weboldal, s főként: a chatroomok, a listák topicjai minden egyes változását percre ellenőrizzék. Ez nem feladatuk, s technikailag nem is lennének képesek rá.

Az adott helyzetben általában elvárhatóság szintje nyilván nem is ezt jelenti. Jelentheti viszont a jogsértő tartalom saját, vagy külső figyelemfelhívó bejelentés alapján történő észlelése esetén a felhívás kötelezettségét a helyzet megszüntetésére. Adott körben - ha e felhívást nem teljesítik - maguk is léphetnek (weboldal eltávolítása, topicból üzenet törlése).

Ha ezt elmulasztja, felelőssége a Ptk. 339. § (1) alapján megállapítható. Más kérdés, hogy ezzel az ISP ilyenkor valóban az ügyész, a bíró s a védő szerepébe egyszerre kényszerül, s bizonyos tartalmakról döntenie kell. Ezt a felelősséget az ISP-k sehol a világon nem kívánják, pont azért, mert a cenzor székébe ülteti, ültetné őket.

A törlési, levételi kérésnek a magyar szolgáltató nem köteles eleget tenni. Erre valóban csak a megfelelő eljárásban lehet kötelezni őt. Ám ha úgy dönt, nem töröl, s a jogellenesnek mondott tartalom annak is bizonyul, éppúgy felelős lehet, mint a tartalom-szolgáltató. Mi a mérce? Ismét az "adott helyzetben általában elvárható magatartás" tanúsítása.

Egyes esetekben (pl. warez, celeb-fotó, tiltott pornográfia) a döntés egyszerű, hisz a jogellenesség a hétköznapi gondolkodás számára is nyilvánvaló. Más esetekben (pl. a Ptk. szerinti személyiségi jogok - jó hírnév, becsület stb. - megsértése) az ISP már nem biztos, hogy olyan helyzetben van, hogy meg tudja ítélni a panasz igazát, megalapozottságát. Ha a jogellenesség így, első körben és közvetlen módon már nem ismerhető fel, a szolgáltató védekezhet azzal, hogy más értékek (az Alkotmányban rögzített vélemény nyilvánítás szabadságának tiszteletben tartása) megóvása végett cselekedett. A bíróság az eset összes körülményeinek gondos mérlegelésével fog dönteni.

Mi a megoldás, hogy lehet ezt a helyzetet megszüntetni? Két módon. Egyrészt törvényi szintű szabályozással, azaz a felelősségi lánc felállításával, annak konkretizálásával, hogy kit, miért terhel felelősség és milyen mértékben zárhatja azt ki. Másrészt a döntés terhét az Internetes közösségnek kellene átvállalni az ISP-től azzal, hogy végre egy olyan, kölcsönös egyetértésen nyugvó Viselkedési Kódexet fogadnánk el - mi, mindannyian - mely ilyen esetekben előírja az - erkölcsi, konszenzusos alapon nyugvó - magatartási formát.

Vissza a tartalomhoz

A leghíresebb esetek...

A kilencvenes évek elejétől igen sok olyan bírósági döntést tartanak számon, melyek a cyberlaw, Internet-jog körében iránymutatónak, elvi jelentőségűnek, egy-egy jogterület gyakorlatát megalapozónak számítanak. Az alábbiakban ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.

A jogvita jellege	Az ország, melynek joga szerint elbírálták	Eset megnevezése	Az ügyet lezáró döntés időpontja	A döntés lényege
Alkotmányos jogok	USA	Shea v. Reno	1996	A CDA (Kommunikációs Illetlenségi Törvény) Első Alkotmánykiegészítést sértő voltának megállapítása: a törvény alkotmányellenes, alkalmatlan arra, hogy a gyermekeket az obszcenitás ellen megvédje, károsan befolyásolja az államok közötti kereskedelem szabadságát, visszavetheti az egész Internet fejlődését.
Alkotmányos jogok	USA	Reno v. American Civil Liberties Union	1997	Az Internet-jog történetének leghíresebb pere, a törvényhozás és a bírói gyakorlat első nagy ütközése, melyből a bírói jogértelmezés került ki győztesen: a CDA-t alkotmányellenesnek nyilvánították
Alkotmányos jogok	USA	ALA v. Pataki	1997	New York állam 1996. Novemberében büntető törvénykönyvét megváltoztatta, s az on-line obszcenitás és pornográfia terén új büntető tényállásokat léptetett életbe. A könyvtárak, kiadók és Internet-szolgáltatók képviseletében az ALA (az amerikai könyvtárosok egyesülete) pert indított, a sérelmezett törvényt a bíróság megváltoztatta.
Alkotmányos jogok	USA	Loudon v. Board of Trustees Loudon County Library	1998.	A loudoni megyei könyvtár olyan szűrö- és blokkoló szoftverrel szerelte fel nyilvános hozzáférésű Internet-csatalkozású számítógépeit, melyek a gyermekpornográfián kívül a szex-tartalmú oldalakat is kiszűrték. A könyvtárat a szűrőrendszer eltávolítására szólították fel, mert a differenciálatlan alkalmazással alkotmányos jogokat sértett.
Alkotmányi jogértelmezés	Németország	Btx-egyéni kommunikáció	1992	A német jogban egyik legkorábban jelentkező probléma az ún. Btx-szolgáltatások (a hírcsoportok "őse") kérdésköre volt. A kasseli és kölni Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az ilyen módon egyének között megvalósuló, nem ritkán szexuális tartalmú kommunikáció a Btx-Államszerződés hatálya alá tartozik e. Miután tételesen a Btx-kommunikáció (mely a bíróságok szerint egyének közötti információcsere) nem szerepelt az Államszerződésben, valamint a Btx. Nem testi tárgy, hanem elektronikus jel, a törvény rá nem vonatkozik, mint ahogy az adott jogi problémára az Államszerződés sem alkalmazható.
Alkotmányos jogok	USA	Urofsky v. Allen	1998-99	Virginia állam azon törvénye, amely megtiltotta az állami alkalmazottaknak, hogy szexuális tárgyú anyagokat e minőségükben olvassanak, letöltsenek, vitafórumokon szerepeljenek. Brinkema bírónő szerint az ilyen anyagok is hordozhatnak olyan információt, melyek a "köz hasznára válthatók". Az ügyben 1999. februárjában született másodfokú döntés ezzel nem értett egyet: az államnak joga van ahhoz, hogy a köztisztviselők vonatkozásában szigorúbb mércét alkalmazzon, s a "véleménynyilvánítás szabadságát" szűkebbre vonja.
Személyiség- és magánszféra védelme, Spam	USA	Zeran v. America Online	1997.	Az Internet hozzáférés szolgáltatók felelősségének kérdése az 1996-os Telekommunikációs Törvény értelmezésével: a szolgáltató - ebben az esetben az America Online - nem felel azoknak az üzeneteknek rágalmazó tartalmáért amit hálózata révén továbbítanak.
Személyiség- és magánszféra védelme, Spam	Németország	"Schlampe", Amtsgericht Rheinbach	1996	Egy hírcsoportban elhangzott becsületsértő, rágalmazó kijelentést akkor is ekként kell értékelni, ha egyébként a vitafórumon az ilyen megnyilvánulások természetesek és nap mint nap előfordulnak.
Személyiség- és magánszféra védelme, Spam	USA	Compuserve Inc. V. Cyber Promotions Inc.	1997	Az Internet hozzáférést szolgáltatók (ISP) alappal indíthatnak keresetet a személyes tulajdon elleni jogosulatlan támadás miatt (trespass to personal property) olyan szolgáltató ellen, amely spam jellegű kéretlen e-maieleket szór szerte a világba, mert ez a szolgáltató tulajdonosi jogait veszélyeztetheti
Személyiség- és magánszféra védelme, Spam	USA	Cyber Promotions inc. V. America Online Inc.	1996	Megsértette e az AOL a Cyber Promotions alkotmányos jogait azzal, hogy annak spam jellegű üzeneteit nem továbbította, illetve sértette e ezzel az US trösztellenes törvényeinek rendelkezéseit? Nem, az AOL jogszerűen járt el.
Személyiség- és magánszféra védelme, Spam	Németország	E-mail Werbung	1998	A spam támadás a magánszféra ellen. Egy nyilvános e-mail címtárba való bejelentkezés egyben nem jelent hozzájárulást ahhoz, hogy azt spamcélokra felhasználva nem kívánt tömeges, kereskedelmi reklámanyagnak minősülő e-mail küldéséhez vezessen.
Faji gyűlöletkeltés	USA	US v. Machado	1998	Egy egyetemi hallgatót a szövetségi polgári jog alapján elmarasztalta a bíróság, mert magát az "Ázsiaiak Gyűlölőjének" nyilvánítva ún. "hate e-mail"-t küldött az UC Irvine egyetem 59 ázsiai származású diákjának, akiket az üzenetben halálosan is megfenyegetett
Gyermekpornó	Kanada	A Collection of Kiddiekink Classics	1999	Brit-Kolumbia Legfelső Bírósága kimondta, hogy Kanadában bár tilos a gyermekpornográfiával kapcsolatos szövegek és képek terjesztése, de az ilyen tárgyú művek birtoklása nem
Szerzői jog	USA	Religious Technology Center v. Lerma	1996	Szerzői jogok által védett anyagok az Interneten keresztül történő letölthetővé tétele nem minősül szabad felhasználásnak (fair use).
Felelősség	Németország	Felix Somm bűnpere	1998	A német CompuServe igazgatóját 2 évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság pornográf anyagok terjesztésében való közreműködés miatt (bár lehetőség lett volna rá, a pornó-site-ok tartalmát nem blokkolták, így az bárki - így kiskorúak számára is hozzáférhetővé vált, ami a német büntetőjog szerint önálló bűncselekmény
Felelősség	USA	Playboy v. Hardenburg	1997	A bíróság egy BBS operátorát felelősnek találta, mert az általa üzemeltetett rendszer segítségével olyan fényképeket küldtek egymásnak harmadik személyek, melyek egyébként szerzői jogi jogvédelem alatt álltak.
Felelősség	Németország	Marquardt/radikal	1998	Abban az esetben, ha valaki a weboldalán olyan linket helyez el, amely egy olyan másik oldalra mutat, melynek tartalma törvényellenes, maga is felelősségre vonható, de csak abban az esetben, ha tisztában volt a másik oldal jogellenes tartalmával, és az volt a szándéka, hogy ezt a jogellenes tartalmat mások is megismerjék
Felelősség	Németország	Haftung für Links	1998	Aki a homepage-en olyan linket helyez el, mely jogellenes tartalmú másik oldalra mutat, ezért felelősségre vonható. Ez azonban nem automatikus, és nem lehet kiterjesztő értelmű, a felelősséget további elemek is meg kell, hogy alapozzák.
Felelősség	Anglia	Godfrey v. Demon Internet	1999	Egy londoni bíróság szakítva az idáigi joggyakorlattal egy perben kimondta az anonim levelező listát üzemeltető szolgáltató felelősségét egy becsületsértő levél kapcsán, melyet a szolgáltató a sértett többszöri kérésére sem távolított el.
Joghatóság	USA	Green v. William Mason and Co.	1998	Az Internet website helye nem alapozhatja meg az eljáró bíróság joghatóságát, mert e szerint az egész ország, sőt, a világ minden bírósága jogosult lenne eljárni.
Büntető eljárásjog	Németország	Antiiperialistische Zelle II	1995	A büntető eljárásjogi törvénynek az a rendelkezése, mely lehetővé teszi a távközlési eszközökön keresztül történő információátvitel lehallgatását, megfigyelését a mailboxokban rögzített üzenetekre is kiterjed.

A lista a domain nevek körüli jogvitákat (melyek a perek igen jelentős részét teszik ki) nem tartalmazza.

Forrás: Computer and Online Law, The Computer and Law Monitor, Bytes in Brief, UCLA Top Cyberspace Law Cases, valamint az akademie.de Online-Recht ítélettára. A német esetek kiválasztásáért külön köszönet illeti Thomas Nuthmann, az Online Recht team (http://www.online-recht.de) munkatársát értékes segítségéért.

Jegyzet:

A bűncselekmény jogi tárgya az irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás, az előadóművészi teljesítmény, a hangfelvétel, a rádió vagy a televízió műsora. Ez a felsorolás összhangban áll az 1969. évi III. törvénnyel és az ennek a végrehajtásáról szóló 9/1969.(XII.29.) MM rendelettel, valamint a hangfelvételgyártói jogokról szóló 1975. évi 19. számú törvényerejű rendelettel.

A tényállás címe arra a különbségre utal, hogy a szerzői jog az egyéni, eredeti alkotásokra vonatkozó jogokat tartalmazza, míg az előadóművészeket, hangfelvételgyártókat, a rádiós és televíziós szervezeteket

megillető jogok műközvetítői teljesítményre vonatkoznak (szomszédos jogok). A szerzői jog és a szomszédos jogok a nemzetközi egyezmények rendszerében is külön kategóriát képeznek. Az Európai Közösségekkel kötött és 1992. március 1-jén hatályba lépett Ideiglenes Megállapodás a szerzői jog védelmének kötelezettsége mellett előírja a szomszédos jogokat szabályozó 1961-es ún. Római Egyezményhez való csatlakozást.

A javaslat szerint a szerzői és a szomszédos jogok megsértése a vagyon elleni bűncselekmények körébe illeszkedik, ezért a vagyoni hátrány okozása minden esetben feltétele a bűncselekmény megvalósulásának. A javaslat azonban az (1) bekezdésben értékhatárt nem állapít meg, ily módon az olyan cselekmények is üldözendők, amelyek a személyiségi jogokat sértik, noha az okozott vagyoni hátrány igen kis mértékű.

A (2)-(3) bekezdés bűntetté nyilvánítja azt az esetet, ha a szerzői jog megsértését üzletszerűen, jelentős vagy különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követik el. A jelentős és különösen nagy vagyoni hátrány mértékét a Btk. 27/A. 4-ánaka Javaslat 85. §-ával módosított (1) bekezdése határozza meg.

Az új 329/A. § (4) bekezdése a szerzői és szomszédos jogok gondatlan megsértését is büntetni rendeli. Az (1) bekezdéssel összhangban a javaslat a cselekmény gondatlan alakzatánál sem állapít meg értékhatárt. Az (5) bekezdés mind a szándékos, mind pedig a gondatlan elkövetés esetén kötelezővé teszi az elkobzást abban az esetben is, ha a dolog nem az elkövető tulajdona, de a tulajdonos előzetesen tudott a bűncselekmény elkövetéséről.

Vissza a szöveghez

Mi is történt? Idézzük a 63/1991. (XI. 30.) AB határozatot:

A köztársasági megbízott a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 98. §-a szerint jogosult az önkormányzatok feletti törvényességi felügyelet gyakorlására. Ennek során észlelte, hogy a Szentendre város 1991. évi 1. önkormányzati rendelete, amelyben az egész város területére kiterjedő hatállyal megtiltja az erotikus, szexuális és porno szolgáltatásokat, eszközök árusítását, úgyszintén közterületen hirdetési tevékenység folytatását, sérti az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény rendelkezéseit. a köztársasági megbízott a tv. 99. § (2) bekezdésének a) pontja alapján az Alkotmánybíróságtól kérte a törvénysértő rendelkezés felülvizsgálatát és megsemmisítését. Miután a város vezetése a köztársasági megbízott felkérése ellenére sem vonta vissza a rendeletet, az ügy az Alkotmánybíróság elé került.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy van törvényi rendelkezés, amely szabályozási körébe vonta azt a vállalkozási, kereskedelmi tevékenységet, amelyet az önkormányzat rendelete érint. Az egyéni vállalkozásokról szóló 1990. évi V. törvény mint vállalkozói tevékenységet nem tiltja meg az erotikus, szexuális, porno szolgáltatásokat, eszközök előállítását és gyártását, hirdetését. Az alkotmánybírósági határozat leszögezte: belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény és ennek végrehajtására kiadott, az üzletek működéséről szóló 6/1990. (IV. 5.) KeM rendelet pedig kifejezetten engedélyezi ilyen tevékenység folytatását, megszabva azoknak korlátait is. Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy e jogszabályok egyike sem adott felhatalmazást az önkormányzatnak arra, hogy azok végrehajtása érdekében helyi rendeletet adjon ki.

Vissza a cikkhez

A rendelet ide vonatkozó, ma is hatályos szövege szerint:

118/B. § (1) Aki a szexuális áruk forgalmazásával kapcsolatos előírásokat megszegi harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

(2) Azt a szexuális árut, amelyre nézve a szabálysértést elkövették, el kell kobozni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás - az általános eljárási szabályok által megállapított keretben - a fogyasztóvédelmi felügyelőség hatáskörébe is tartozik.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség, a közterületfelügyelő, a fogyasztóvédelmi felügyelőség helyszíni bírságot szabhat ki.

Vissza a cikkhez