RÉGI MAGYAR MECÉNÁSOK
(részlet)
A Rákóczy-kor leghíresebb piktorának, Mányoki Ádámnak egyik legnagyobb protektorául Podmaniczky Sándort tudjuk. Az aszódi kastélyba mindenféle utazásaiból sok képet hozott az áldozatkész nemes úr, és még a vármegyei kongregációkon is arról allegált: "necsak prókátorságot meg fringia forgatást tanuljon a magyar ifjú", de foglalkozzék szépművészetek "pingálás és sculpturával" is. Szava bizony elhangzó szó vala a pusztában, írásra, könyvek gyűjtésére már egyre jobban fanyalodá-nak nemes uraink, de a "pemzlit" egyik sem vette a kezébe. Annál jobban megörvendett Podmaniczky, mikor a besnyői barátoktól hírt vön a "sárosi nemes ifiú" Mányokiról, Magához vette a kastélyba és a ki csak a szomszédságban lakott úr, azokat mind biztatta, hogy festessék le magukat. Egy Sőtér nevezetű pestmegyei úr sehogy sem akart ülni. Ő nem komédia, ötet ne pingálja senki vászonra "mint valami theatrumi kortinát". Mégis maradt mind addig a határozata mellett, a míg Podmaniczky: "igen szép, két harmadfű csikóval meg nem ajándékozá". Mányoki Ádámot Vay Ádám, II. Rákóczy híres marsallja is nagyon megkedvelte később. A festés mesterségéhez nem sokat értett a vitéz úr, s azt tartotta "a legszebb írott kép is kismiska egy szép asszonyi ábrázathoz véve", de mikor a jeles művész lefestve a marsall nejét, ennek az arcképével meglepte, ,,csizmaszárából stan-tepede kirántotta a bőrzacskót és 50 aranyakat számlála tenyerébe". Hallatlan honorárium-számba ment ez akkor, és örökké kár, hogy a marsallné képe, sok bujdosások és vándorlások közben elkallódott. Mikor Mányoki Lengyelországban volt, a marsall még Danckából is küldött utána egyszer-kétszer segítséget, de rosszra fordulván a bujdosók sora, Rákóczy csillagának letűnésével olyan sanyarú sorsba jutott, hogy utoljára "az drágaköves mentéjét és az skófiumos sabrákját is zálogba adá az örménynek".
Forrás: Művészet, Első évfolyam, 1902 Harmadik szám 207-220. oldal
http://www.mke.hu/lyka/01/muveszet_01_mecenas.htm
Nyári Sándor, a festmény felfedezője
Nyári Sándor, műtörténetiró, szül. Zala-Egerszegen 1861 aug. 28.
Tanulmányait itt, Bécsben és Berlinben végezte. A bécsi képzőművészeti akadémián Hanses tanítványa volt, s ott 1884. műépítészi képesítőt nyert. . . .
1891. a nemzeti múzeum régiségtárában asszisztens és a műegyetemen a műtörténelem magántanára lett.
1892-ben felfedezte II. Rákóczi Ferencnek a szász király birtokában levő, reánk nézve addig ismeretlen, Mányoki Ádám által festett arcképét, s Csáky miniszter megbizta e művész életrajzának megirásával, mivégből beutazta Lengyel- és Szászországot. . . .
Forrás: Pallas Lexikon
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html/075/pc007592.html
Rákóczi, az író
Rákóczi a XVIII. század első harmadának kiemelkedő írója. Magyarul, latinul és franciául alkotott. Hazai és nemzetközi levelezést folytatott. 1703-ban, Debrecenben keletkezett Alázatos imádsága lényegében politikai buzdítás. Több nyelven is kinyomtatták, s a fejedelem a kuruc hadakban kötelezővé tette ennek felolvasását.
Beszédei közül a Gyömrői beszéd (1705. július 3.) vált a legnépszerűbbé.
Legjelentősebb műveit az emigráció hosszú éveiben készítette. Az Emlékiratokban (Mémoires du prince Francois II. Rákóczi, 1717.) a szabadságharc eseményeit írja le, évek szerint csoportosítva. Brenner Domokosnak, Rákóczi diplomatájának a szabadságharc történetét összefoglaló, francia nyelvű munkájában jelent meg 1739-ben, Hágában.
Forrás: http://www.sk-szeged.hu/kiallitas/rakoczi/iro.html
Sibalszky Zoltán
Rákóczi- és kuruc emlékhelyek Európában
Lengyelországból Lengyelországba
II. Rákóczi Ferenc bécsújhelyi szökése után 1701 decemberében érkezett
Varsóba, ahol négy hónapig tartózkodott, többek közt a Wilanow-
kastélyban, és tárgyalt a francia követtel. Az 1702. évben Mosczenica
hercegi birtok egyik tanyáján rejtőzködött, Stary Sacz város
közelében, majd 1703 elején Brezan várába ment, ahol a vár
erődítéseinek munkálatait vezette. Itt keresték fel a magyarországi
bujdosók követei, akiknek beszámolói alapján elhatározta, hogy az
elégedetlenek élére áll, és 1703. május 6-án átadta nekik a "Cum Deo
pro Patria et Libertate" - "Istennel a hazáért és a szabadságért"
feliratos zászlókat, és kibocsátotta a szabadságharcra felszólító
híres pátensét: "Recrudescunt inclitae gentis hungariae vulnera..." -
"Felszakadtak a híres magyar nemzet sebei..." 1703. június 9-én
kicsiny kíséretével elhagyta Brezan várát, és a Beszkidek lábánál
fogadta az addigra háromszáz főre apadt felkelőket, kiknek vezére egy
Esze Tamás nevű parasztember volt. Rákóczi megérkezésének hírére a
felkelők száma mintegy háromezerre szaporodott, és velük 1703. június
4-én átlépte a magyar határt, és kezdetét vette a nyolc esztendeig
tartó szabadságharc. Első győztes csatáját a ma Kárpátaljához tartozó
Tiszaújlaknál vívta, amelynek emlékét ma egy turulos emlékmű hirdeti,
ahol a kárpátaljai magyarság minden évben megünnepli a nemzeti
ünnepeket.
1711. február 21-én, látva, hogy a szabadságharc ügye már rosszul áll,
és a francia, orosz és lengyel részről ígért segítség sehol, udvari
kíséretével Rákóczi átlépte a lengyel határt, és Jaroslawba, a mai
Lengyelország délkeleti részébe ment, ahol birtoka volt, mivel itt
kívánt tárgyalni elsősorban az orosz cárral, Nagy Péterrel. A cár
június 4-én oda is érkezett, és ugyanezen a napon jelent meg Ágost
lengyel király is. A tárgyalások során elhangzott ígéreteknek azonban
nem lett folytatása, mert a cár a következő hetekben a töröktől igen
kellemetlen vereséget szenvedett.
Ekkor Rákóczi már csak a francia király segítségében bízott, és 1711.
augusztus 29-én csekély kísérettel hajón Dancka (a mai Gdansk) felé
indult, hogy onnan Franciaországba jusson. A közben Jaroslawba
sereglett nemes urak jórészt szétszéledtek a fejedelem távozása után.
Egyesek - élve közben a Pálffy János és Károlyi Sándor által megkötött
szatmári béke adta lehetőséggel - hazamentek; csak egy kis részük
követte később a fejedelmet, Bercsényi Miklós vezetésével. A cárral
együtt háromhetes hajókázás után szeptember közepén Torun városába
érkezett Rákóczi, majd a cár távozása után folytatta útját Danckába.
1711. november 19-étől csaknem egy évet töltött itt Sárosi gróf néven,
még egyszer megkísérelve az anyagi és katonai segítség megszerzését.
Közben a magyar határ közelében maradt kurucok jó része is eljutott
Danckába, és a fejedelem távozása után is többen itt maradtak. Így Vay
Ádám, a fejedelem udvari marsallja, aki 1719-ben e városban halt meg,
és a Szent Erzsébet-templomban temették el.
A fejedelem 1712. november 9-én a Szent György nevű angol hajóra
szállt, és Anglia érintésével Franciaországba utazott, ahol XIV. Lajos
király ünnepélyesen fogadta.
Új Ember, 2003.07.20
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2003.07.20/1101.html
Rákóczi-ábrázolások
|
|
Veszprémi Endre
II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozása |
Than Mór
Rákóczi visszautasítja a szatmári békét |
|
|
A négyesztendős Rákóczi Ferenc
|
II. Rákóczi Ferenc fiatalkori portréja |
|
|
Győrfi Lajos: II. Rákóczi Ferenc |
Jószay Zsolt: II. Rákóczi Ferenc |
|
|
ifj. Vastagh György: II. Rákóczi Ferenc szobra (1912)
|
Horváth Géza: II. Rákóczi Ferenc szobra (1935) |
|