Pannonhalma, pannonhalmi kiváltságlevél

Pannonhalma

Bencés monostor, melynek alapításába 996-ban Géza fejedelem fogott csehországi bencések letelepítésével. Művét István király fejezte be 1002-ben kibocsátott kiváltságlevelével. Első név szerint ismert apátjai Anasztáz és Mór voltak. A 11. század végén e monostorban tartották Magyarország előkelői azt a gyűlést, melyen László király ún. II. törvénykönyvének határozatait hozták. Kálmán király itt fogadta az országon áthaladó keresztesek vezérének, Bouillon Gottfriednek a követeit. 1137-re Dávid apát újjáépítette a leégett templomot és a felszentelésre a királyt is meghívta. A 13. századi apátok sorából kimagaslik Uros apát személye, aki hosszú ideig állt a monostor élén (1207-1241), melyet a tatár ostromtól is megvédett. Uros apát összeíratta az apátság népeit, konventi pecsétnyomót vésetett a magáé mellett, meghétszerezte monostora okleveleinek és megsokszorozta birtokainak számát, pápai megerősítésekkel támasztotta alá a szerzetesközösség kiváltságait. II. András királlyal járt a Szentföldön, s öt alkalommal utazott Rómába, résztvett a IV. lateráni zsinaton is. Élete alkonyán személyes hangú végrendeletben nem kis öntudattal emlékezett meg a monostor kormányzatában eltöltött éveiről. 1240 után a szerzetesek fegyelme lazult, s egyre kevesebben adományoztak birtokot a monostornak. A bajokon Favus apát még segített, de a hanyatlást a 13. század végének zavaros viszonyai csak elősegítették. Az Árpád-korban a monostor az irodalmi alkotás egyik fontos helyszíne volt, 1090 körül 80 kódex, mintegy 200 mű állt rendelkezésre a könyvtárban. Ide köthető az Ernst-kódex, 1240 körül az itteni scriptoriumban készült a Liber ruber. Itt íródott Szent István nagyobb legendája és a Szent Imre- legenda, s István király korától kezdve történeti feljegyzéseket is vezettek.

SzK

Pannonhalmi kiváltságlevél

Szent István egyetlen eredetinek látszó formában fennmaradt oklevele, egyben a legkorábbi magyarországi latin nyelvű diploma. Sok-sok találgatásra adott okot a kutatóknak, mivel egy, a 12. század elején vagy a 12-13. század fordulóján élt bencés szerzetes Szent István oklevelének szövegét kibővítve olyan ügyes kézzel másolta le az eredetit, hogy rajta a későkor tudósa a III. Ottó halála után a német kancelláriából Szent István udvarába menekült írnok (Heribert C) kezeírását azonosíthatta. A kiváltságlevélben Szent István a bencés őskolónia, Montecassino kiváltságait biztosította a pannonhalmi monostornak, kivette a megyéspüspök joghatósága alól (s kezdetben valószínűleg az érseké alá rendelte), biztosította számára a szabad apátválasztást, a papszentelő és apát-benedikáló püspök szabad megválasztását; az egyházkormányzatiak mellett liturgikus kiváltsággal is felruházta az apátot, lehetővé téve számára, hogy kápolna (hordozható oltár) vonuljon előtte, s hogy az apát püspök módjára szandálban misézhessen. Jelentős kiváltságnak számított akkoriban az ún. immunitási-kiváltság is, melynek értelmében világi közegek az apát engedélye nélkül nem ítélkezhettek a monostornak alávetett birtokok és népek ügyeiben. Az oklevél fogalmazata nem egységes: egy része egyes szám első személyben, más része pedig többes szám első személyben íródott. Egyes kutatók szerint az egyes szám első személyű szöveg a későbbi betoldás, míg a többes szám első személyű Heribert C fogalmazata. Az egyes szám első személyű elbeszélő részekkel kapcsolatban felmerült, hogy egy István-kori hősi ének nyomai őrződtek volna meg benne. Az interpolálást illetően két eltérő nézet áll szemben egymással: egyik a 11-12. század, másik a 12-13. század fordulójára teszi a ma ismert oklevél elkészítésének korát. Az oklevélre később Kálmán király pecsétjét függesztették.

SzK