egyházi rend, káptalan, archidiakonus, kanonok

egyházi rend

Több értelemben is használatos kifejezés, mely elsődleges értelemben a pappá való fölszentelés hatását, vagyis a lelki hatalmat illetve a fokozatait jelenti. Mivel a papságban is több fokozat van, a fokozatok viselőit alulról felfelé haladva a következőképpen hívják: ajtónálló, ördögűző, olvasó, gyertyavivő, alszerpap, szerpap, áldozópap, püspök. Az egyes rendekre való fölszentelés fokozatos egymásutánban következett be. Az egyházi rend jelentheti ugyanakkor az ezen hatalommal rendelkezők összességét, akiket a késő ókortól fogva azonos jogok és kiváltságok különítettek el a társadalom egyéb csoportjaitól, s a szó társadalomtörténeti értelmében először szerveződtek társadalmi renddé.

SZK

káptalan

A 6. század óta a püspökhöz szorosabban kapcsolódó, a sajátegyházak papságával szemben meghatározott szabályok szerint (pl. nőtlenségben) élő papok szerzetesi minták alapján szerveződött testülete. A székeskáptalanok a püspöki székesegyházak papságát fogták össze, míg a társaskáptalanok általában magánszemélyek alapításai révén jöttek létre. A káptalan tagjai Szent Chrodegang metzi püspöknek a 9. század elején, Szent Benedek Regulája alapján fogalmazott szabályai szerint éltek, kezdetben közös életvitel jellemezte őket. Később, a 12. századra azonban a kanonokok külön háztartásokba költöztek (így jöttek létre a püspöki székvárosokban az ún. kanonoksorok), s csak a kánonilag előírt imaórák elmondására jöttek össze. Ekkor különítették el egymástól a püspöki és káptalani, majd ezután a kanonokok maguk közt a káptalani javakat kanonoki javadalmakra. A káptalanteremben illetve a templomban minden kanonokot külön hely (stallum) illetett meg, s amennyiben kanonoki kötelességeit ellátta, rendszeres javadalmat kapott a káptalani birtokok jövedelmeiből illetve a káptalan egyéb bevételeiből. A káptalan papsága idővel hierarchikusan szerveződött: élén prépost állt (amennyiben a püspöki székhelyen társaskáptalan illetve prépostság is volt, akkor ezt nagyprépostnak hívták), utána következtek az ún. oszlopos kanonokok illetve méltóságviselők (dékán, olvasókanonok, éneklőkanonok), majd a 12. század végére a püspöki székhelyre költözött, a főesperességek élén álló főesperesek következtek, végül az egyszerű kanonokok, s a kanonokok helyettesítését ellátó javadalmasok és kóruspapok. A 13. század elejére megszilárdult a székeskáptalanok püspökválasztási joga is. Magyarországon a székeskáptalanok legkésőbb Szent László uralkodásának idejére jöttek létre, de társaskáptalant már István (Székesfehérvár) és Péter (Óbuda) királyok is alapítottak. A káptalanok hiteleshelyekként a 12-13. század során a vidéki írásbeliségnek is központjai voltak, tagjaik javadalmaik felhasználásával külföldi tanulmányokat is folytathattak. A nagyobb káptalanok kanonoki javadalmait nem ritkán a király adományozta az uralkodó szolgálatában érdemeket szerzett egyháziaknak. A 13. századtól fogva a pápa gyakorta fenntartotta magának a javadalmak adományozási jogát.

SZK

archidiakonus (görög-latin, főesperes)

A Kr. u. 4. századtól a püspöki székesegyház diakónusainak főnöke. Tisztsége az idők folyamán módosult. A 9-13. században önálló méltóság, a püspök riválisa, s hivatalának semmi köze az első időszak archidiakonusához. Egy egyházmegyében több archidiakonus is volt saját területtel, javadalomhoz kötött joghatósággal, s kormányzása függetlenné vált a püspöktől. Hivatala haláláig szólóan kanonoki stallumhoz kötődött, nem a püspök nevezte ki, hanem a káptalan választotta.

KT

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon I. Főszerkesztő: Diós István, Budapest, 1993, 396.

kanonok

Eredetileg azokat az egyházi személyeket nevezték kanonoknak (clericus canonicus), akik az egyházi törvények (canon) szerint éltek. Az elnevezés később a közös életet (communis vita) élő világi papok testületének, a káptalannak (capitulum) a tagjaira vonatkozott. Segédkeztek a püspöknek, érseknek egyházkormányzati teendői ellátásában, közösen vettek részt a székesegyházi liturgia gyakorlásában. Együttélésük Magyarországon a 13. század közepén bomlott fel, ekkor a városok különböző utcáiban álló házakban laktak (Kanonok utcája). A káptalanok elöljárója a prépost volt.

Zsoldos Attila nyomán

Korai Magyar Történeti Lexikon (9-14. század). Főszerk.: Kristó Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 323-324.

SGY