Anonymus, Kézai
| |
| |
| |
| |
| |
|
Az első fennmaradt latin nyelvű magyarországi történeti mű, melynek tárgya a honfoglalás történetének részletekbe menő ábrázolása. A prológusban a szerző "mesternek mondott P."-nek, s "a jó emlékezetű néhai Béla király jegyzőjé"-nek mondja magát, aki N. betűvel jelölt egykori iskolatársának ajánlja művét azért, hogy Magyarország királyainak és nemeseinek származásáról tájékoztassa. A prológusból és a mű szövegéből arra lehet következtetni, hogy a szerző külföldön, vélhetőleg Franciaországban szerezte iskolai ismereteit. A prológus rejtélyes önmegnevezése sok vitára adott okot a történészeknek és irodalomtörténészeknek, akik a szerző személyének, a mű korának és a forrásértékének megállapításán fáradoztak. Ma már szinte vitán felül áll, hogy Anonymus III. Béla király jegyzője volt, művét a 12-13. század fordulóján írta és históriai (honfoglalásra vonatkozó) forrásértéke rendkívül csekély (pl. a 9-10. század fordulójának történeti szereplői közül egyet sem ismert), ezzel szemben kortörténeti - saját korára vonatkozó - értéke szinte felbecsülhetetlen. A személyével kapcsolatos találgatások nem vezettek végleges eredményre, annyi tekinthető csak bizonyosnak, hogy neve "p" kezdőbetűvel kezdődött. Művében forrásul használta a magyar krónika egyik korai változatát, egy korai Szkítia-leírást, Regino prümi apát 10. század eleji munkáját, az Árpád-háznak és néhány felső-tiszai magyar nemzetségnek a hagyományait, jokulátor-énekeket. Irodalmi mintája a Trója-regény (Excidium Troiae) és a Nagy Sándor-regény egyik változata voltak, de ismerte Hugo Bononiensis ars dictaminisét is. Az író módszere az volt, hogy ismerethiányainak kitöltésére saját korának viszonyait vetítette vissza a honfoglalás korába, az etimológia segítségével helynevekből keltett életre hősöket, akikkel benépesítette az országot, Árpád környezetét és seregét, s a hősöket ismétlődően azonos helyzetekbe helyezte. A mű alapvetően nem annyira történeti munka, mint inkább a lovagregényekre emlékeztető regényes geszta, célja inkább a szórakoztatás lehetett. Anonymus művét Kézai Simon még olvasta, valószínűleg ebből merítette a hun-magyar rokonság elmélet ötletét, s ezt követően kerülhetett csak a kódex külföldre, hogy azután a 17. század első felében tűnjön föl ismét a bécsi udvari könyvtárban, s végül 1746-ban nyomtatásban is megjelenjen.
SzK
Kézai Simon: Gesta Hungarorum
Kézai Simon IV. László király hűséges udvari papja, aki 1282-1285 között írta meg az első teljes szövegben (kivonatban?) fennmaradt magyar történeti művet, mely az őstörténettől az 1280-as évekig tárgyalja az eseményeket. Az alacsony sorból származó szerző Itáliában tanult, de megfordult diplomáciai küldetésben Franciaországban, Németországban és Szicíliában is. Az ő önálló műve a magyar krónikák elején olvasható hun-történet, melynek ötletét valószínűleg Anonymustól vette. Az ő nyomán a későbbi krónikák hagyományos szerkezete a hun-történet (első bejövetel) és a magyar-történet (második bejövetel) kettősségére oszlik. Különös érdeklődést árult el a szerző a saját korában korszerű politikai elméletek iránt. Felfogása szerint az uralkodóra a hatalmat a hun nemesi communitas ruházta át, s ennek joga van azt visszavenni is adott esetben (ez a népfelség elvének első magyar megfogalmazása lett). Az eredetközösségen alapuló nemesi nemzettudat első jelentkezését is Kézai fogalmazta meg, valamint munkája két fejezetben, függelékként foglalkozik a jövevény nemzetségek és a szolgáló népek eredetével. A történelem célja Kézainál világosan a kort érintő kérdésekre adott válasz megfogalmazása. A mű egykori kézirata 1782-ben elveszett, szövege csak 18. századi másolatokból ismeretes.
SzK