Ómagyar Mária-siralom

A legkorábbi ismert magyar nyelvű vers, második legrégebbi nyelvemlékünk. 1922-ben fedezték fel egy latin prédikációkat tartalmazó kéziratban, a Leuveni kódexben vendégszövegként. A 37 sornyi magyar szöveg 13. század végi, meglehetősen hibás másolat, eredetije mintegy fél századdal korábbi. A magyar fordítás előképe Godofredus de Sancto Victore (†1194) párizsi ágostonos kanonok Planctus ante nescia című szekvenciája. A kétütemű, szabad szótagszámú versszakokból álló, 12 strófás magyar verzió kötetlenebb rím- és ritmusképletű a latinnál. Egyébként sem szószerinti fordítás, hanem szabad átdolgozás, melybe a középkori latin költészet számos elemét szabadon emelte át a költő. Nagy lírai átéléssel jeleníti meg a megfeszített Krisztus előtt zokogó Szűzanyát, ki hol a körülállókat, hol fiát szólongatja tehetetlen fájdalmában. A latintól független vagy találékonyan fordított szóképek, megszólítások, alliterációk, paralellizmusok gyakorlott és tehetséges magyar költőt sejtetnek. 15. századi - 16. század eleji, viszonylag gazdag, de igénytelen fordításköltészetünk messze nem ér e korai nagyszerű darab nyomába. A Leuveni kódexet 1982 óta a Széchényi Könyvtárban őrzik Budapesten.

ME