Szent Korona, koronázási palást

Szent Korona

A ma ismert magyar királyi korona története számos ponton vitatott. A kései középkorban és az újkorban Szent István uralkodói fejékének tartották. A modern kutatók többsége két különböző részből - a felső, ún. latin és az alsó, ún. görög koronából - összeállított ékszernek tekinti a koronát, de mind az egyes részek keltezését és eredeti rendeltetését, mind az összeszerelés idejét illetően erősen megoszlanak a vélemények. Ismeretes ugyanakkor olyan álláspont is, mely a koronát egységes és Szent István-kori tárgynak véli. A középkor folyamán sajátos kultusz bontakozott ki a Szent István egykori fejékének tartott korona körül. Egyfelől a magyar államiság megtestesítőjének tartották, másfelől pedig az azzal való megkoronázást tekintették az új uralkodó felavatásának törvényességét biztosító kritériumok egyikének.

ZSA

koronázási palást

Az egyetlen bizonyosan István korához kapcsolható koronázási jelvényt, a palástot a 12. században alakították át miseruhából - a mellrészből levágva és gallért hozzáépítve - királyi öltözetté. Koronázáskor a koronázandó személynek miseruhát kellett viselnie. A szertartás egyházi része a püspökké avatás szertartásával egyezik meg. A palást anyaga bizánci eredetű szederjes bíborselyem brokát, arany, ezüst és selyemhímzéssel. Mint miseruhát adományozták 1030-ban a székesfehérvári Szűz Mária-templom számára, latin nyelvű felirata szerint "A királyné által készített (felajánlott) és az Alba városában lévő Szűz Mária egyháznak adott casula (miseruha), Krisztus megtestesülésének 1030. évében, mely egyházat 14 éve iktatott be István király és Gizella". A palást gondolatköre az Ottó-kori udvari művészetből táplálkozik, a palástterv 1030 nyarán készült a II. Konrád német császár felett aratott győzelem légkörében. Erre utal a felső Pantokrátor alak, aki sárkányon és oroszlánon tapos.

A palást középpontjában a diadalmaskodó Krisztus mandorlában (mandula alakú dicsfényben). Körötte angyalok, mellékalakként Szűz Mária a négy evangélista állatszimbólumával és Keresztelő Szent Jánossal. A legfelső szféra alatt a próféták rendje, alatta a tanító, trónuson ülő Krisztus a 12 apostol körében, akik az égi Jeruzsálem falai között székelnek. A tornyok között fegyverrel, kővel, bottal harcoló emberek, majd békés alakok vonulnak kezükben kereszttel. A legalsó sorban szentek és mártírok között Szent István és felesége, Gizella. Kettejük között egy kis medalionban Imre herceg ábrázolása. A palást kámzsáját IV. Béla uralkodása óta Trogirban (Trau, Horvátország), a székesegyházban őrzik.

Felhasznált irodalom: Lovag Zsuzsa: A magyar koronázási jelvények. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1986; Györffy György: István király és műve. Budapest, 1983, 148-162.