Rogerius, Planctus destructionis
| |
| |
|
1205 körül Itáliában született történetíró, aki 1233-ban Pecorari Jakab bíboros pápai legátust káplánjaként kísérte Magyarországra. II. András magyar királytól a beregi egyezmény létrehozásában játszott szerepe miatt váradi főesperességet kapott. 1243-tól soproni főesperes, 1249-ben zágrábi kanonok majd spalatói érsek lett. 1243-1244-ben saját személyes tapasztalatai alapján írta meg a tatárjárás történetét, mely őt Nagyváradon érte. Művének antik előkép (Boethius) alapján a Carmen miserabile (= Siralmas ének) címet adta, mely címével ellentétben nem költői, hanem levél keretbe foglalt prózai mű. A szerző munkáját Pecorari Jakabnak ajánlotta. Skolasztikus dialektikus módszerével és magas stilisztikai készségével kimagasló alkotása a magyarországi történeti irodalomnak, melynek kortörténeti illetve emlékirati válfaját képviseli. A tatár katasztrófát az oknyomozás módszerével - saját korához képest rendkívül korszerű módon - társadalomtörténeti okokra vezette vissza, s az okokat az 1230-as évek magyarországi társadalom fejlődésében jelölte meg. Kézirata ugyan nem maradt fenn, de függelékként bekerült Thuróczy János krónikájának mindkét ősnyomtatványába. 1266-ban halt meg.
SzK
Planctus destructionis regni Ungarie per Tartaros
Legkésőbb 1242-ben készült latin nyelvű siralmas ének, mely a magyarországi világi líra legkorábbi fennmaradt emlékeként 62 darab ötsoros versszakból áll. Témája az 1241-1242. évi tatárjárás pusztításának ábrázolása és a baj elhárításáért végzett könyörgés. Szerzője igen kitűnő stiliszta, valószínűleg főpap, vagy nagyműveltségű szerzetes volt. A műből nyerhető történeti adatok kétségkívül hitelesek, legfontosabb szemléleti eleme azonban a magyar társadalom egyes rétegeinek elmarasztalása a katasztrófa bekövetkezése miatt. Egyetlen, 14. századi másolatban maradt csak fenn.
SzK