Julianus, tatárok, Riccardus, Paulus Hungarus

Julianus

Domonkos szerzetes, aki két ízben (1235-36, 1237) járt keleten, hogy felkutassa az ott élő pogány magyarokat. Első útja során sikerült is az Etil (Volga ?) folyó mellett rájuk akadnia, de értesülvén a tatárok készülődő támadásáról, kénytelen volt gyorsan hazatérni. Második útja már eredménytelen maradt, mert az időközben megindult tatár hadjárat elsöpörte a keleti magyarokat. A Julianus útjairól készült jelentések egyaránt fontos forrásai a magyar őstörténetnek és a tatárjárás korának.

ZSA

tatárok

Mongol nyelvű törzsek összefoglaló neve a középkori források többségében. A mongol törzseket az 1206-ban Dzsingisz kán néven az összes mongolok uralkodójává lett Temüdzsin egyesítette. Dzsingisz (1227) uralma alatt kezdődött meg a mongol birodalom kiépítése számos ázsiai állam és nép meghódítása, illetve hódoltatása révén. A mongolok már Dzsingisz életében betörtek Kelet-Európába, nagy európai hadjáratuk azonban csak 1236-ban indult meg. Ennek során elpusztították, illetve elfoglalták a volgai Bolgárországot, számos orosz fejedelemséget, s ennek a több éves hadjáratnak a része volt az 1241-42. évi magyarországi tatárjárás is. A mongol világbirodalom részeként szerveződött meg a kelet-európai steppén a 16. század elejéig fennálló nomád államalakulat, az Arany Horda.

ZSA

Riccardus

A 13. század első felében élt domonkos szerzetes, aki Julianus barát első keleti útjáról (1235-1236) írt jelentést. Nem világos, hogy Julianus magyar rendtársa, vagy a pápai kúria jegyzője volt-e.

SzK

Paulus Hungarus

Az 1210-es években kánonjogot adott elő a bolognai egyetemen, 1219-ben a domonkos rendbe lépett. 1221-ben négy társával hazatért Magyarországra a rend megtelepítésének és a kun térítésnek a céljával. 1241-ben a tatár betörés idején szenvedett vértanúhalált a kunok földjén. Kánonjogi jegyzetei Notabilia címen és bűnbánati kézikönyve Summa de paenitentia címen maradt az utókorra.

SzK