ifjabb király, V. István, Ákos mester

ifjabb király

IV. Béla király idősebb fia, István herceg által 1262 és 1270 között viselt cím (rex iunior). Az Árpád-ház történetében gyakori jelenség volt a dinasztia tagjai (apa és fia(i), testvérek, unokatestvérek) közötti hatalommegosztás, ennek kései formája az ifjabb királyság, mely uralkodói jogokat biztosított István hercegnek a maga, a Duna vonalától keletre eső országrészében. Ennek megfelelően István ifjabb király pénzt veretett, rendelkezett az országrészében lévő királyi birtokok ügyeiben, birtokokat és kiváltságokat adományozott, önálló külpolitikát folytatott. Az ifjabb királyság ily módon, bár az ország elvi egységét nem kérdőjelezte meg, gyakorlatilag megkettőzte az állam intézményeit. Az ifjabb királyság István herceg trónra lépte után véglegesen és maradéktalanul megszűnt.

ZSA

V. István

IV. Béla idősebb fiaként született 1239-ben. Apja életében előbb Erdélyt (1257-58), majd Stájerországot (1259-60), végül újra Erdélyt (1260-62) kormányozta hercegként. 1262-től ifjabb királyi címmel a Dunától keletre eső országrész ura volt, mint ilyen 1264-65-ben fegyveres harcot vívott apja ellenében. Még gyermekként vette feleségül egy előkelő kun lányát, Erzsébetet, akitől utóbb két fia (László, András) és öt lánya (Katalin, Mária, ismeretlen, Erzsébet, Anna) született. 1272. augusztus 6-án halt meg, a margitszigeti domonkos apácakolostorban temették el.

ZSA

Ákos mester

Régóta ismert dolog volt a magyar krónikakutatásban, hogy V. István király (1270-1272) udvarában egy krónikaíró a királyi hatalom korlátozására törő nagybirtokos (ún. oligarcha) családok szemléletének megfelelően, korábbi krónikák felhasználásával megírta a magyarok történetét. Személyét Györffy György azonosította a század első felében született és 1272-ben meghalt Ákos nembeli Ákos mesterrel, aki 1235-1244 között pesti plébános, 1244-től a királyi kápolna tagja, 1248-1251 között székesfehérvári őrkanonok, végül 1254-1272 között budai prépost volt, valamint 1248-1261 között királynéi kancellárként is működött. A korábban meglévő krónika szövegét kibővítette a családi hagyományokból merített genealógiai (=családtörténeti) fejezetekkel, a kalandozások történetével, s a hozzájuk kapcsolódó történeti mondák feljegyzésével, valamint a székesfehérvári bazilika és a budai káptalan kincstárának és birtokainak ismertetésével. A szövegből arra lehet következtetni, hogy szerzője külföldi egyetemen iskolázódott, valamint Itáliában és Németországban teljesített diplomáciai feladatokat. A magyar krónikákon kívül forrásul használta a tatárjárás forrásait, valamint Viterbói Gottfried (1125-1192) Pantheon című munkáját. Ákos mester latin nyelvű krónikája eredeti és önálló formában nem maradt fenn, szövege bekerült a 14. századi krónikaszerkesztménybe, s minden későbbi magyar történeti összefoglalás alapjául szolgált.

SzK