Alberik, Hartvik püspök, Adorján, Lodomér érsek

Alberik

Szerafin esztergomi érsek (1095 körül - 1104) káplánja, aki külföldről származott Magyarországra. Ő fogalmazta a Kálmán-kori tarcali zsinat határozatait, melyhez magas műveltségről árulkodó előszót is írt.

SzK

Hartvik püspök

1116 előtt Kálmán király parancsára Hartvik püspök a nagyobb és a kisebb legenda után újabb életrajzot szerkesztett Szent István királyról. Munkájába szinte szó szerint átvette az őt megelőző két legenda szövegét. Amit Hartvik hozzáadott a korábbiakhoz, az az István halála után történt csodák felsorolása mellett az uralkodónak a pápától való koronakéréséről szóló fejezet, mely éppen eszmeiségében jelentett gyökeresen újat a korábbiakhoz képest. Elsimította a két összeolvasztott legenda ellentmondásait, Géza fejedelemre vonatkozóan egységesítette a 'király' megjelölés helyett a 'fejedelem' kifejezést, a mű önálló részeiben ékes tanúbizonyságát adta annak, hogy kora legjobb stilisztái közé tartozik, a stílus előírásainak magas szinten eleget tett. Előszavát Kálmán királyhoz címezte s a levélstílus követelményeinek megfelelve a magasabb rangú címzett megnevezése után önmagát is néven nevezte (= intitulatio); köteles szerénységgel említette fel sekélyes latin tudását és tehetségét, valamint hosszú ellenkezését a paranccsal szemben, ám végül az engedelmesség kerekedett benne felül, s csak arra kérte királyát, hogy a kegyesen fogadott művét szigorúan bírálja felül, nehogy a rossz stílus sértő legyen számára, inkább tűz eméssze kódexét, mint hogy egy harmadik irigy személy kezébe kerülhessen hibákkal csúfított munkája.

SzK

Adorján

1177 körül három társával Párizsban tanult, majd hazajövetele után 1185-86-ban III. Béla jegyzője, majd kancellárja lett budai préposti címmel. 1197-től 1202-ben bekövetkezett haláláig erdélyi püspök lett. Valószínűleg jelentős érdemei voltak a királyi kancellária megszervezésében.

SzK

Lodomér

1257-1260 között veszprémi éneklőkanonok (=kántor) volt, majd a bolognai egyetemen tanult az 1260-as években. 1264-1266-ban István ifjabb király alkancellárja, majd 1268-tól váradi püspök lett. 1272 után a pápa őt nevezte ki Margit királylány szentségét vizsgáló bizottságba az elhunyt Fülöp érsek helyére. 1278-ban végül ő került a hosszú ideig betöltetlen esztergomi érseki székbe is. Szembeszállt IV. László kormányzati intézkedéseivel, nyíltan bírálta azt. Ezzel kapcsolatban ő írta az Árpád-kori levélirodalom és műpróza ismereteink szerint legmagasabb igényű darabját IV. Miklós pápához intézett levelében. IV. László halála után III. Andrást támogatta a trónon. A püspöki kar vezetőjeként valószínűleg tetemes részt vállalt a III. András-kori korai rendiség eszmei alapjainak kidolgozásában. 1298-ban hunyt el.

SzK