Szórványemlékek, szövegemlékek

SZÓRVÁNYEMLÉKEK

Azokat az idegen nyelven írott szövegeket nevezzük szórványemlékeknek, melyekben elszórtan több-kevesebb magyar nyelvű elemet találhatunk. Legtöbbször tulajdonneveket tartalmaznak (pl. Levédia, Etelköz, Álmos, Árpád, Tevel, Üllő, Tas, Taksony, Kabar, Nyék, Megyer). Az ómagyar nyelvtörténeti korszak szórványemlékei mohamedán, bizánci, latin forrásokban találhatók. A Magyarországon keletkezett szórványemlékek elsősorban jogi iratok, pl. a veszprémvölgyi adománylevél 1002-ből, mely földrajzi neveket tartalmaz: Veszprém, Szántó, Szombat, Palóznak, Gelencsér; a tihanyi apátság alapítólevele 1055-ből, melyben 58 magyar közszót és 33 képzőt ismerhetünk fel. A dömösi prépostság adománylevele a 12. század elejéről az egyik legfontosabb szórványemlék másfélezer magyar személy- és földrajzi névvel.

SZÖVEGEMLÉKEK

Azokat a nyelvemlékeket nevezzük szövegemlékeknek, amelyek hosszabb összefüggő gondolatsort tartalmaznak. Latin nyelvű környezetben vendégszövegnek hívjuk. Legjelentősebb korai szövegemlékeink: Halotti Beszéd és Könyörgés (1192-1195), Ómagyar Mária-siralom (1300 körül), Gyulafehérvári Sorok (1310-1320), Königsbergi Töredék és Szalagjai (1350 körül), Marosvásárhelyi Sorok (1410 körül).