Oklevél, pecsét, Szilveszter-bulla

OKLEVÉL

A középkorral kapcsolatban a szó értelme jóval tágabb, mint manapság. Oklevélnek szokás nevezni a tartalmától függetlenül minden hivatalos jellegű középkori iratot, sőt tágabb értelemben beleérthetők e fogalomba a magánlevelek is. Az irat hitelesítésre a pecsét szolgált, amelyet az oklevél jellegétől és tartalmától függően különböző módon lehetett elhelyezni rajta. Az örökérvényűnek szánt rendelkezések (privilégiumok, azaz kiváltságok, birtokadományok, szerződések) írásba foglalásának formája a pergamenre írt kiváltságlevél (littera privilegialis) volt, erre pergamenszalaggal vagy selyemzsinórral függesztették fel a pecsétet. Ez az ú.n. függőpecsét többnyire viaszból volt, de lehetett fémből (ólomból, sőt aranyból) is, ilyenkor bullának nevezték. Hasonló tartalmú rendelkezéseket kevésbé ünnepélyes alakban is kiállítottak, ilyenkor ("nyílt oklevél", littera patens, magyarosan pátens). Az irat legtöbbször meghatározott személyhez, vagy hatósághoz volt címezve, ilyenkor összehajtogatták és úgy pecsételték le, hogy csak a pecsét feltörésével lehessen felbontani ("zárt oklevél", littera clausa). Az első oklevelek Magyarországon Szent István korából valók. Közülük csak a görög nyelvű veszprémvölgyi alapítólevél hitelessége kétségtelen, míg a latinul írt pannonhalmi oklevél későbbi betoldásokat is tartalmaz.

PECSÉT

Az oklevél lezárását szolgálta az a puha anyagba nyomott ábrázolás (sigillum), amelyet valamely magánszemély vagy testület megkülönböztető jelként használt. Három feladatot látott el: zárópecsétként garantálta az adott irat tartalmának titkosságát és sértetlenségét, bizonyította a tulajdont, hitelesítette illetve érvényesítette a benne foglaltakat. Magyarországon a pecséthasználat először a királyi udvarban terjedt el. Már Szent István király is használt pecsétet, azonban nem tudjuk, hogy a veszprémvölgyi apátság görög nyelvű alapítólevele milyen pecséttel lehetett megerősítve. A pannonhalmi oklevélen egykor volt pecsét, valószínűleg a Németországban akkoriban használatos nagy viasz trónpecsétet utánozhatta. A pecsétek előállításához használt pecsétnyomó kemény anyagból (bronz, sárgaréz, ezüst, arany, kő, elefántcsont) készült, formája változatos, leggyakrabban kör alakú volt. Az ókori kerámiapecsétekkel szemben a középkor inkább a viaszt és a különböző puhafémeket részesítette előnyben (ólom, arany, ezüst). A pecsét a tulajdonosát felirattal, illetve különböző jelekkel (pl. képpel, címerrel) képviselte.

SZILVESZTER-BULLA

II. Szilveszter pápa állítólagos oklevele, amely újkori hamisítvány: a 17. században készült és a magyar királyok főkegyúri jogának bizonyítására szolgált. Az 1000. március 27-re keltezett latin nyelvű szöveg azt tartalmazza, hogy a Rómában megjelent Asztrik kalocsai püspök kérésére II. Szilveszter pápa koronát küld a magyar uralkodó, István részére, aki így használhatja a királyi címet, érsekséget-püspökséget alapíthat, s élhet a főkegyúr jogával.