HUN-MAGYAR ROKONSÁG

A középkorban keletkezett nézet, mely először külföldi forrásokban jelent meg a 10. században. A magyar kalandozások idézték fel Itáliától Galliáig Attila hunjainak támadását. A magyar mondakincsnek nem ősi eleme, csak a 12. századtól találjuk meg magyarországi művekben. Anonymus gestájában Attila leszármazottainak tartja Álmost és Árpádot, a székelyeket pedig Attila népének. A letelepedés így ősei révén szerzett joga az Árpádoknak. A hun népnév nem fordul elő regényes gestájában, de meggyőzően igyekszik megmutatni, hogyan ápolta a dinasztia a hun király emlékét. Kézai Simon krónikájában a hunokat a magyarokkal azonosítja, amit számára a mindkét népnél meglevő csodaszarvas-monda bizonyít. Ezzel a hun-magyar népazonosság eszméjét teremti meg és terjeszti el, ami a 14. századi krónikakompozícióban is helyet kapott. A hun-magyar rokonság hagyománytudata a kutatás fontos kérdése, az irodalomnak a 19. században ihlető forrása.