VÁLSÁG UTÁN VÁLASZTÁS ELŐTT | TARTALOM | ELTORZULT MAGYAR ALKAT, ZSÁKUTCÁS MAGYAR TÖRTÉNELEM |
1. Huszadik Század (19001919) a Társadalomtudományi Társaság folyóirata, a polgári radikalizmus legjelentősebb ideológiai fóruma. Megindítását 1899-ben Jászi Oszkár és köre kezdeményezte; szerkesztői közé tartozott Gratz Gusztáv {2-894.} (19001903), Somló Bódog (19031906) és Jászi Oszkár (19061919). Működését a spenceri pozitivizmus szellemében kezdte, de később teret adott marxista szellemű írásoknak is. Jelentős szerepet játszott az 1918-as polgári demokratikus forradalom eszmei-politikai előkészítésében. A második világháború után, 194749 között Csécsy Imre próbálta újra feltámasztani, átmeneti sikerrel.
2. Erdei Ferenc: Parasztok. Bp., 1938. 14.
3. Marót Károly (18851963) klasszika-filológus, egyetemi tanár, az MTA tagja. 1917-ben a kolozsvári egyetem magántanára, 1924-től 1947-ig a szegedi egyetemen a klasszika-filológia tanára; 1947-től haláláig a budapesti tudományegyetemen tanít. Tanulmányainak zöme a görög eposzok korát és etnográfiai vonatkozásait tárgyalja. Ezek révén kapcsolódott a népköltészet és a „közköltészet” kutatásához. Idevonatkozó művei közül l. Alkat és közösség a szellemi életben. Társadalomtudomány, 1936. 13. sz. 2132.
4. L. Ortutay Gyula: Magyar népismeret. Bp., 1937; Parasztságunk élete. Bp., 1937; Székely népballadák, Bp., 1937; Fedics Mihály meséi. Bp., 1940; Kis magyar néprajz. Bp., 1940; Magyar népművészet. III. Bp., 1941.
5. Bizáncot 1453-ban, Szerbiát 1389-ben, Bulgáriát 139396 között foglalták el a törökök. Havaselve 1416-tól, Moldva 1456-tól fizetett adót a török portának.
6. Horvát István (17841846) történész, nyelvész, egyetemi tanár. 1809-től 1820-ig Ürményi József országbíró titkára, 1820-tól a Széchényi Könyvtár igazgatója, 1823-tól egyetemi tanár. 1825-ben jelent meg leghíresebb munkája, a Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből, amelyben arra törekedett, hogy kimutassa: a világ legrégebbi nemzete a magyar. Állításait a Biblia és a göröglatin források egyes szavaira és kifejezéseire alapította, amelyekről tudománytalanul a legmerészebb szószármaztatással vezette le a magyar jelentést. Megpróbálkozott azzal is, hogy a régi történeti személyiségekről hasonló etimologizáló eljárással kimutassa magyar voltukat. {2-895.} A reformkor első éveiben, a felajzott nemzeti légkörben tanai hatottak, de később Vörösmarty, Bajza József és Toldy Ferenc kimutatták állításainak tarthatatlanságát s tudósi mivoltának komolytalanságát.
VÁLSÁG UTÁN VÁLASZTÁS ELŐTT | TARTALOM | ELTORZULT MAGYAR ALKAT, ZSÁKUTCÁS MAGYAR TÖRTÉNELEM |