5. A háborút tiltó jogszabályok szankciói | TARTALOM | Irodalom |
A szankciók részletes tárgyalásánál látnunk kellett, hogy nem csupán a nemzetközi jog alapelvei kerülnek veszélybe az egységes szankciórendszer megjelenésével, hanem a szankciók is megszokott jellegüktől idegen vonásokat vesznek fel abban a küzdelemben, amit a nemzetközi jog szellemével kell folytatniok. Ennek bizonyítéka az a három tétel, amit az egyetemes és részleges nemzetközi jog, valamint a nemzetközi jogpolitika szankcióira felállítottunk. Ezek közül az első „a szankció minél hatékonyabb, annál kevésbé jogérvényesítés” az egyetemes nemzetközi jog általános állapotát jellemzi. A második tétel „a szankció (amennyiben hatékony is és jogérvényesítés is) minél hatékonyabb, annál inkább egyoldalú és partikuláris jogot képvisel” érvényes az aránytalan hatalmi egyenlőtlenség mellett létrejött partikuláris szerződések szankcióira. A harmadik tétel „a szankció (amennyiben jogérvényesítés is, kölcsönös és univerzális jogot is képvisel és mindezek mellett hatékony) minél hatékonyabb, annál inkább merev jogot képvisel” érvényes a mai nemzetközi jogpolitika ma még meg nem valósított célkitűzésére.
Mindezek a tételek világosan mutatják, hogy a nemzetközi jog szankcióinál akár általánosan érvényes nemzetközi jogot, akár partikuláris jogot, akár puszta jogpolitikai követelményt tartalmazzanak bizonyos eltolódás áll fenn a szankciók hatékonyságának és helyességének a viszonyában. Hogy a hatékony szankció jogintézménye szervezett jogérvényesítés legyen, minden jogalanyra kölcsönösen kiterjedjen és méltányos jogot képviseljen, mindezek helyesjogi követelmények. A nemzetközi jogi szankció pedig minél hatékonyabb, annál kevésbé felel meg ezeknek a követelményeknek. Bizonyos általánosítással azt mondhatjuk tehát, hogy a {4-43.} nemzetközi jogi szankció, ahol hatékony, ott helytelen, ahol helyes, ott nem hatékony.
Kérdés mármost, hogy a nemzetközi jognak milyen szerkezeti vonásai nem engedik meg, hogy benne a szankciók oly jelentőségre jussanak, mint az állami jogban? Ennek tisztázására szükségesnek látszik a társadalmi közösségek között és a közösségeken belül keletkező jog szociológiai alapjait vizsgálat alá venni.
Stammler mutatott rá, hogy kétféle eredeti jogkeletkezés lehetséges: az egyik valamely társadalmi egységen belül, a másik több közösség között.* A közösségbeli jogot nevezhetjük arbitrárius jognak. Jellemző vonása, hogy úgy jelenik meg, mint annak a szervnek vagy azoknak a szerveknek a személyes akarata, melyekben a közösség egysége megtestesül. E jog pozitivitásának fő tényezője az a hatalom, mellyel e rendelkező szervek bírnak; érvényesülését biztosító külső jelenségek: a szankció, kisebb mértékben a jutalom, belső mozzanatok: a vezető szerv tekintélye s a közösség tagjai részéről a közösség javának emelésére irányuló kívánság.
A közösségközi jog konvencionális jog. Úgy jelenik meg, mint több közösség egyező akarata. Pozitivitásának fő tényezője a megegyezés, a konvenció; érvényesülését biztosító külső jelenségek: az előzetes biztosítékok, a szankciók közül pedig a megengedett önsegély esetei: a fegyveres önvédelem, az ököljog, a retorzió, a represszáliák, a háború; belső mozzanat az érdekek egyezése és az a tény, hogy a megegyező felek összességében a jogkövetők és a jogalkotók azonosak.
Ez a két jogkeletkezési forma sehol sem lép fel és nem is léphet fel éles elhatárolásban, hanem csakis fokozati átmenetekben:* minden, még a legzsarnokibb rendelkező hatalomnak is, ha más nem, valamiféle passzív megegyezés szolgál alapul, viszont minden, még a legönkéntesebb megegyezés {4-44.} mögött is ott áll a megegyező felek erőviszonyainak játéka. Hatalom és konvenció egymáshoz való viszonya teljesen kölcsönös, a kettő között éppúgy nem állapítható meg határozott minőségi különbség, mint amennyire első pillanatra világos közöttük a fokozati különbség. Éppen ez a kölcsönösség eredményezheti azt, hogy a közösségen belüli jog a benne levő megegyezéses elemek hatására differenciálódik, a közösségi jog pedig a benne levő hatalmi elemek hatására integrálódik, egységesedik.* Amelyik irányzat erősebb, aszerint fog valamely társadalom fejlődése a nagyobb vagy a kisebb jogi és politikai egységek felé haladni.
A nemzetközi jog közösségközi jog. A közösségközi jog nem szükségképpen tökéletlen, sőt a fejlődés elején rendesen ez a tökéletesebb. A mai nemzetközi jog relatív tökéletlensége onnan ered, hogy a neki megfelelő közösségbeli jog: az államon belüli jog már számos ilyen differenciálódó és integrálódó lépcsőfokot járt végig, s benne az arbitrárius és konvencionális elemek egy végletekig bonyolult szerkezetben egyesülnek. Csupán az állami joggal való összehasonlításban mutat a nemzetközi jog bizonyos fokú tökéletlenséget. Egyáltalán nem áll meg az az újabban általánossá vált felfogás, mely szerint a nemzetközi jog primitív, hátramaradt jog.* Ennek a felfogásnak az a hasonlóság szolgál alapul, mely a mai nemzetközi jog és a középkori hűbéri jog között valóban fennáll.* Azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy a középkori hűbéri jog sem kezdetleges, hanem nagyon is komplikált jog, mely akárcsak a nemzetközi jog csupán a mai állami jog gépezetével szemben mutat kezdetleges vonásokat. A középkori hűbéri jognak és a nemzetközi jognak közös vonása nem az, hogy mindkettő primitív jog (egyik sem az!), hanem mindkettő az integrálódás {4-45.} felé, egy nagyobb, átfogóbb egység felé éppen hogy megindult közösségközi jog. Ezen az átmeneti ponton a jogpolitika célkitűzése rendesen az, hogy az önhatalmú jogérvényesítés helyébe pártatlan fórumokat léptessen, és ennek döntéseit minél hatékonyabbá tegye. E cél elérésének első feltétele azonban az önkényesen alkalmazott szankció: az ököljog, a háború kiküszöbölése, illetve a köz számára való kisajátítása.* Innen van az, hogy a jogfejlődésnek ebben a stádiumában nem a jogszolgáltatás igazságosságán, hanem a jogbiztonságon és a béke biztosításán van a hangsúly.* Az egyetemesebb béke felé vezető úton azok a részleges békét biztosító jogszabályok állanak, melyeknek célja a békeszegést egyelőre bizonyos körben deliktummá tenni, s ebből a szempontból tartalmilag, tér- és időbeli hatály tekintetében különböző erejűek. Így a középkorban: az isten békéje, a király békéje, a vásár békéje;* ma: az Egyezségokmány békéje, a locarnói szerződés békéje, a Kellogg-paktum békéje. Ezek a részleges és különös békék a béke eszméje szempontjából abszurdumot jelentenek, de szükségszerű állomásai a jogfejlődésnek. A béke biztosításánál lép fel szükségszerűleg a szankciók rendszerének problémája; ez az a pont, ahol a régi közösségközi jog jellegzetes, csekély számú és szervezetlen szankciói: a biztosítékok, a represszáliák stb. felmondják a szolgálatot, s a szankciók konkretizálására és rendszerbe foglalására tervek tömegei keletkeznek, melyek a közösségközi jog szellemétől többé-kevésbé idegenek, és élénk aggodalmat váltanak ki a lassan összekapcsolódó közösségek korlátlan szuverenitásának védelmezői között.
Ez az a stádium, ahol a mai nemzetközi jog s a mai nemzetközi jog szankcióinak problémája áll. Előtte az állami jog szankciónak kiépített és konkretizált rendszere, melynek a {4-46.} nemzetközi jogban való túlságos erőszakolása reakcióra vezet és a nemzetközi jog fejlődésében zavarokat okozhat.”* Végeredményben nem szabad elfelejtenünk, hogy a nemzetközi jog beláthatatlan időn belül nem szűnik meg közösségközi jog lenni, s hatékonyságának alapja nem a megegyezések szankcióiban, hanem a megegyezésnek alapjául szolgáló azonos érdekekben és egyező akaratban van.* A szankciók elsietett, papíron való fejlesztése hiú reményekre, keserves csalódásokra, folytonos kudarcokra vezet. A szankciók konkretizálásának és rendszerezésének útján csak a céltudatos és megfontolt előrehaladás jelent eredményt abban a lassú ütemű fejlődésben, mely az államok szerteágazó célkitűzéseit nemzetközi akarattá: az egyező akaratokat egyakarattá foglalja össze.
5. A háborút tiltó jogszabályok szankciói | TARTALOM | Irodalom |