{4-783.} Utószó helyett

Több mint egy évtizeddel a halálát követően e kötettel érdemben teljessé válik Bibó István műveinek hazai kiadása.

Az 1986-ban megjelent Válogatott tanulmányok három kötetben, kronológiai rendben kísérelte meg rekonstruálni az életművét, ám a vállalkozás – jóllehet a művek többsége hazai kiadó gondozásában*Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (Genf) Kemény István és Sárközi Mátyás gondozásában 4 kötetben 1981–1984 között megjelentette Bibó István legfontosabb írásait. ekkor vált viszonylag széles kör számára hozzáférhetővé – kettős értelemben sem volt teljes. Egyrészt a válogatónak és a kiadónak számolnia kellett az „első nyilvánosságban” azon években áthághatatlan korlátokkal. Mindenekelőtt a „státusférfiú” Bibó István 1956–1957-es írásai nem kerülhettek a válogatásba. Politikai megfontolásból e döntés értelmében visszaléphettünk volna, bizonytalan időre elnapolva műveinek hazai publikálását. Természetesen egy ilyen állásfoglalás mellett is felhozhatók érvek. Magunk – ifj. Bibó István beleegyezésével – nem a „mindent vagy semmit” álláspontját tekintettük tárgyalási alapnak, hanem az adott körülmények között elérhető teljességre törekedtünk. Ezen szándékunk megértésre talált: így lett az eredetileg tervezett egy kötetből három, s jelenhettek meg olyan, az akkori politikai közegben allergikusnak minősített tanulmányok, mint például Az európai társadalomfejlődés értelme.

Bizonyos műfaji korlátokat is tudomásul vettünk ugyanakkor. Elsősorban Bibó társadalompolitikai írásait kívántuk – az ügyet pártoló irodalmi kiadóval egyetértésben – közzétenni, s jogi szaktanulmányaiból akkor csak ízelítőt adtunk. {4-784.} Így maradt ki Bibó István fiatalkori írásai közül A szankciók kérdése a nemzetközi jogban című egyetemi doktori értekezése, az Igazságügyminisztérium számára készített Idegen államok perelhetősége és az ellenük vezethető végrehajtási cselekmények a svájci jogban című tanulmánya, vagy egy ösztöndíjas éveiben írt francia nyelvű előadása a német nemzetiszocializmusról. S adóssága volt a hazai könyvkiadásnak a hetvenes években írt (rövidebb változatban angolul megjelent) monográfiája: A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai.

Bibó István méltán történelmi jelentőségűnek tekintett 1956–1957-es írásai, politikai nyilatkozatainak némelyike napjainkban már széleskörűen hozzáférhető. A Válogatott tanulmányok új, IV. kötetében való megjelentetésük azonban mégis indokolt. Nemcsak politikai-erkölcsi megfontolásból, hanem mert e tragikus napokban született írásainak fényében Bibó István kétségtelenül elvontabb, utópikus elemeket sem nélkülöző nemzetközi jogi írásai is más optikát kaptak: kitetszett, hogy az ezoterikus megfogalmazások, a finom, de elvont fogalmi distinkciókra irányuló kísérletek, illetve az 1956. évi magyarországi történésekről írt, a történelmi pillanat drámaiságát sűrítő nyilatkozatok, cikkek legalább egy vonatkozásban azonos csapdahelyzetről íródtak. Más szóval: hogy A nemzetközi államközösség bénultsága… című műben az 56-os magyar és a szuezi események, tapasztalatok is összegeződnek.

Vagy más megközelítésben: anélkül, hogy erőltetnénk a párhuzamokat s tagadnánk, hogy gondolati pályája szakaszolható – mint arról a korábbi köteteket záró Utószó-ban írhattuk –, az életmű egészének a hozzáférhetősége szélesebb olvasóközönség számára bizonyíthatja, mennyire egy tömbből kifaragott ez az életmű, hogy az elmozdulások a változó helyzetre való reagálással, az új utak keresésével kapcsolatosak. Mert Bibó István minden írásában, megnyilatkozásában az európai civilizáció demokratikus-humanisztikus eszményét {4-785.} gondolja, álmodja tovább, sajátosan ötvözve a „kíméletlen” realizmust és a hitet. Igen, a hitet, hogy a racionális érvelés rádöbbentheti a szemben állókat, hogy az előítéletes gondolkodásmód újraszüli, felszítja a történelmi hisztériákat, hogy az egyensúlyhelyzet – e többszörösen megosztott világban – kiküzdhető, vagy legalábbis nincs jogunk feladni a reményt, hogy kiküzdhető.

S a különböző életciklusokban írott művek egy kötetben való ilyetén egybevetése még egy tanulságot kínál: amennyire egynemű az életmű gondolati anyaga s felsérthetetlen erkölcsi szövete, annyira különbözőek az intellektuális munka és a politikai tevékenység feltételei. A gondtalan, szorgos munkával eltöltött egyetemi évek, az Európa intellektuális központjaiban való jelenlét a pályakezdés idején, a Márciusi Front vonzásköre, majd a világháború felszabadulásként megélt záróakkordja, amikor rövid időre megnyílnak előtte a közélet, a nyilvánosság színterei, majd a „deres majálisok”, a belső emigráció évei, 1956 történelmi élménye, mely európai hírű státusférfiúvá avatja, jóllehet a cselekvés lehetőségétől megfosztja az intervenció, majd a börtön. Utolsó művei ezért születnek más feltételek között: a megszenvedett tapasztalatok intellektuálisan gazdagabbá tették, erkölcsi integritása még kikezdhetetlenebb, de a szaktudományban a lépéstartást nemcsak a betegség, az anyagi gondok nehezítették, de az önhibáján kívül elvesztett évtizedek is. Mégis: magányosan, elszigetelve a tudományos műhelyektől, elzárva a tudományos kommunikáció természetes pályáitól, újra felvette az 1949-ben elejtett fonalat, s újra nekiveselkedett a kutató-tudományos munkának.

Révai Andráshoz írt leveléből tudjuk, hogy számos tervét nem tudta befejezni. Hagyatékában ezért is több kézirat torzó vagy csak nyersfogalmazvány formájában maradt fenn. Sajtó alá rendezésük, megjelentetésük egy akadémiai sorozat keretében valósítható meg. Azt azonban felelősen elmondhatjuk, {4-786.} hogy e négy kötet valamennyi befejezett jogi, társadalomtudományi, politikatudományi írását tartalmazza. Más kérdés, hogy mindaz, ami köztudottá lett e kötetek jóvoltából, valójában hogyan válik köztudattá. Mert az, hogy e megszenvedett gondolatok a magyar politikatudományban, jogi gondolkodásban, politikai esszéirodalomban – új fejezetet nyitó írások hogyan válnak gondolkodásunk, politikai kultúránk szerves alkotóelemévé, most már a befogadó közegen múlik.

Huszár Tibor