7.

A Wahrheitsgeige (1683) politikai tendenciájú röpirat; célja a magyar felkelés s a közelmúlt küzdelmeinek igazolása. Sajátságos zamatú elmésséggel allegóriához fordul, hogy a tényeket plasztikusakká tegye: a magyar hegedű és a magyar zenekar leírásához. A tényeket pontokba foglalja s e pontokat később megismétli, ezúttal politikai értelmet, magyarázatot fűzve hozzájuk.224-27 Közben az előadás módjára is rátér, hasonlóan kétértelmű, később allegorico-politikai módon magyarázott leírást adva róla. Felmerülhet tehát a kérdés, megbízható-e a röpirat zenei szempontból. Úgy hisszük, az; egyik mellette szóló érv, hogy adatainak egy része feltalálható más, egykorú dokumentumokban; másrészt meg nyilvánvaló, hogy a politikai értelmezés ötletességét épp abban látta, hogy meglevő, való részletek és sajátságok leírását használta fel átértelmezhetően, nem kitalált dolgokét.

Első részében – egy Mazek nevű magyarországi hegedűs állítólagos leírása nyomán (dátuma: Caschau den 27. april 1683) – közli a magyar hegedű sajátságait, formáját, részleteit. Utána az együttes leírása következik (A2 b) 1.). Minthogy ezúttal az utóbbi érdekel, következzék itt ez a rész eredeti szövegében és terjedelmében. A szöveg egyes pontjait, mint említettük, a röpirat később mégegyszer lenyomatja s akkor fűzi hozzá a politikai értelmezést; a szövegnek ebben a második lenyomatában több lényegtelen eltérést találunk az elsőtől: ezeket széljegyzetben jelöljük. A szöveg gótbetűs, a kiemelt szavak eredetileg latinbetűsek.

{225.} Itzt folget die Art oder Manier der Ungrischen gantzen Music.

1. Die Ungarn brauchen zu ihrer Music keine Mittel-Stimmen / weder andern Discant, Alt, Tenor noch Baß	Mittelstimmen… andere
2. Die Ungarn haben zu jedem Essen oder Tractament eine besondere Sonata so sie Nota nennen; Und ists fonderlich des ersten Essens oder Tractaments die Saurkraut Nota.	ist
3. Die übrigen Ungrischen Geiger / und solten ihrer 100. beysammen seyn / streichen des ersten Discants Stimme oder die Nota in gleichem Thon / unten in der Octav mit / welches sie contra nennen.
4. Es wird zu einer vollständigen Un- grischen Music ein Bock oder Sack- pfeiffe auch gebrauchet / diese brummet wie bekandt / immer in einem eingerich- ten Thon gar stattlich mit / und giebt den Geigern nicht geringen Behülff / damit sie nicht so bald ermiden.	auch ein Bock oder Sack- pfeiffe gebrauchet die brummet immer ermüden
5. Die Ungrischen Geiger haben eine gantz besondere Manier in geigen / ge- brauchen sich gar langer Strich und sonderbaren ruckenden Stoß mit dem Bogen / so keine andere Nation dißfalls ihnen nach zu thun vermag.	Ungarischen sonderbarer ruckender… dißfals [den nachzuthun
6. Die Ungrischen Geiger gewehnen sich nicht allerhand Colleraturen, sondern verbleiben bey einer wol gefasten und erlerneten auch wohl anstándigen Leuf- fel / so sie etwan 2. oder 3. mal repetiren.	Ungarischen… gewöhenen sich nit an… einem wolgefassten wolanstandigen
{226.} 7. Die Ungarischen Geiger excelliren absonderlich in den höchst verwunder- lichen geschwind oder behend machen- den Contrapuncten.
8. Die Ungrischen Geiger wagen alle Leibes Krafften dran etwas zu verdienen oder [A3] zu uberkommen und zu er- halten / seynd gar lustig und munter / sitzen nicht nieder / sondern stehen auff eine Banck in die Höhe oder ihrem Herrn vors Angesicht / darzu halten sie sich auch gar massig in Effen und Trincken / und lassen fich mit wenigem / beedes mit Tractamenten und Behanlung contentiren / so fern sie nur ein gutes Wort und guten Willen spüren.	Ungarifchen… Leibskraff- ten… etwas zu über- kommen / zu verdienem seynd gar munder und sitzen nit gern nieder ihren Herrn unters… / halten fich gar massig im nicht weniger / spűhren.

Ennek a leírásnak minden részlete nagyfontosságú; az 1. és 3. pont arról világosítanak fel, hogy a magyar együttesben nincs szó szigorúan elhatárolt szólamokról: – ha a röpiratot magyar írta vagy magyartól kapott adatokra támaszkodik, itt valóban olyan momentumot ír le, melyet elsősorban kellett a külföld zenekari muzsikájától való megkülönböztetésül hangsúlyozni. A dallamot párhuzamosan több szólam játssza. De ez a játék nem gépies; már magában a vonásmódban is van valami speciális (5. pont), még jobban szembetűnik a dallam gyors kiszínezésének és körülírásának, a „kolorálás”-nak általános praxisa (6–7. pont). Ez a két pont látszólag ellentmond egymásnak; az előbbiben sematikus, rövid ékesítésről vagy futamról, az utóbbiban csodálatos és gyors „kontrapuntok”-ról, kétségkívül a dallammal egyidőben játszott, szabad, elaprózó parafrázisokról tesz említést. Talán úgy érti, hogy a kolorálás formája többé-kevésbé azonos passage-típusokon alapul, de ezek a típusok viszont szakadatlanul érvényesülnek, hogy az előadást improvizációjellegükkel szabadabbá és mozgalmasabbá tegyék. Az az időtlen hagyományokból fakadt előadásmód ez, mely énekes és hangszeres zenében egyaránt nyomon követhető a legősibb kultúráktól kezdve, a régi nyugati műzene egész történetén át a ma még fellelhető régi népdalokig s a népies zenekarok előadásmódjáig; melynek a nyugati műzene történetében a XIII. században, Johannes de Garlandiáig visszanyúló elméleti irodalma van, s melyet a XVI. és XVIII. században tudományos, instruktív művek egész sorozata tanított Olasz- és Németországban.226-29 A hangszereknek ezt a koloráló, mozgalmas játékát, a „cikornyás” előadást, úgy látszik, a duda „támasztotta meg” és kíséreten, basszuson, kitöltő szólamon kívül bizonyos egységet adhatott a játéknak (4. pont). Ez volt az a funkció, melyre később más hangszereket, gordont (bőgőt) és cimbalmot alkalmasabbnak találtak.

{227.} Vessük össze ezt a képet azzal, melyet több mint száz évvel később a lipcsei Allgemeine Musikalische Zeitung 1800-ik évfolyamában227-30 egy névtelen tudósító (mint újabb kutatás megállapította, Klein Henrik)227-31 ad a magyar népies zenekarokról. A kép alig változott; a zenekar kissé kibővült; az improvizáltan koloráló előadás (itt szólóban) most is legfeltűnőbb jellegzetessége az együttes játékának. A főszólam mellett most „második hegedű” is szerepel.

Die Instrumente bey der ungarischen N. Musik (Nationalmusik) sind gewöhnlich eine oder mehrere Violinen, eine Bassgeige und ein sogenanntes Hackbrett (Zimbal). Andere Instrumente: Fagott, Oboe, Waldhorn u. a. findet man bey derselben nie. Selten findet sich eine geringere als drey Mann, und noch seltner eine grössere als 8 oder 10 Mann starke Truppe Musiker beysammen, von welchen immer der Eine, oder ein Paar erste Violin, ein Anderer den Bass, und die Uebrigen, den Zimbalisten ausgenommen, zweyte Violin spielen. Ist aber die Gesellschaft mehr als fünf Gleider stark, so spielt eines derselben die Variation des Textes nach Angabe seiner eigenen Phantasie, und bringt dadurch einige Mannigfaltigkeit in die sonst sehr einfachen Tőne.

(Ez az együttes már 1790 körül végleges formájában áll előttünk. Nagy János a „Nyájas Muzsá”-ban [1790, 246. l. „A’ Fársángról] így írja le:

Nálam leszsz a’ tzimbalmos,

Egész éjjel nem álmos,

Két hegedűst kerestem,

’S még bőgőt-is szereztem,

Akár lassút, akár frisset,

Jól vonnyák a’ Minuetet.

Tuta! ra! ra! ra!

Ugyanott [244. l.] a „kesergő tzigány”-nyal mondajta: „Ki leszsz már muzsikás, Tzimbalmos, és kontrás…” S hogy ezek az együttesek már valóban túlnyomóan cigányokból állhattak, abból látjuk, hogy Gvadányi cigánybandái ezt a tipikus összetételt mutatják: a „Pöstényi Förödés”-ben [1787] a szeredi öttagú banda szerepel [köztük egy cimbalmos, egy „kontrahás”]; „A mostan folyó ország gyűlésnek satyrico critice való leírásá”-ban [1791, 179. l.] még pontosabban részletez egy ugyanilyen együttest:

Hárman hegedűjét füléhez illette,

Czimbalmos czimbalmát térdére rá tette,

Bőgőjéhez magát egy vén görbítette…

A Hasznos Mulatságok 1823-iki évfolyamának I. f. 92. lapján szintén ezt az újabb típust regisztrálja: „Nevezetes tulajdona a’ Magyar muzsikának, hogy közönségessen négy eszközök által gyakoroltatik, úgymint: két hegedű, egy bőgő és egy czimbalom által; noha ezek mellett az újabb időkben többféle fuvó eszközök is hozzá alkalmaztattak.”)

{228.} De ha az apparátus s az előadásmód tán kevéssé is változott, van a Wahrheitsgeige pontjai között kettő, melyeknek helyességét már nem ellenőrizhetjük későbbi adatokból, melyekhez a korszak dokumentumaiból kell kiegészítést keresnünk. Ezek nem az apparátusra s nem az előadásmódra hanem külsőbb körülményekre vonatkoznak: egyik az asztali zene formája, másik az előadás színhelye.