{7.} I.

AKI A XVIII. SZÁZAD LÉGKÖRÉBŐL ÉRKEZIK a XVIII. század magyar világába, első érzése, hogy hegyvidékről síkságra jutott. A régi, hatalmasabban lüktető, nagyobb vonalú élet mintha nyomtalanul eltűnt volna; az „új idő, új világ, új élet, új vígság”7-1 mintha nemcsak a felszínen, de a társadalom mélyebb rétegeiben is merőben más, passzívabb szellemet idézett volna fel s a réginek többé nyoma sem lenne. Megváltozott az egész kép; megváltozott a színhely is, melyen a korszak reprezentáló szellemét, jellegzetes kultúráját – nem mint egyesek törekvéseit, hanem mint a közösség egyetemes életét – megtaláljuk. A XVIII. század magyar zenéjét túlnyomórészt a várakban, főúri rezidenciákon kellett keresnünk. Ezeket a várakat most odahagyják és lerontják, vagy újmódi rezidenciákká alakítják át; de a magyar zene számára azok is a leromboltakhoz számítanak, melyekbe most beköltöznek az arisztokrácia új, európai igényei: mert ez az európaiság száz évig nem érzi szükségét annak, hogy a körülötte élő világ életébe szervesen belekapcsolódjék. A várak ily módon elvesztek; de utódjuk támad a kisvárosban, a kollégiumban, a falusi kúrián.

S amint ezekre a helyekre fordul a figyelmünk, lassanként világossá lesz, hogy a hanyatlást mutató felszín alatt lényegében tovább folyik egy hatalmas organizmus szakadatlan munkája. Azok a szervek, melyeket látszóleg kizáróan a múlt feldolgozása köt le, egyúttal gyűjtői, felraktározói az új, hamarosan jelentkező teremtő erőknek is. Ugyanakkor, midőn Gyöngyösi az egész ország irodalmi köztudatának részévé lesz, amikor a régebbi költészet és próza egy része felszívódik az író-olvasó, sőt nemíró-nemolvasó magyarság vérébe,7-2 megindul másfelől a magyar tudomány nagyperspektívájú betakarító és számbavevő munkája.7-3 A Rákóczi-korszak emlékei oly intenzív erejűek, hogy még száz évvel később is élni fognak ebben a társadalomban;7-4 de ez el nem lankadó emlékezéssel egyidőben új magaslatra emelkedik a próza és új, bonyolult zenei formákkal gazdagodik az énekköltészet (Mikes, Amadé, Faludi).

Ennek az egész nagy felkészülésnek hátterében pedig mélyreható társadalmi átalakulás megy végbe. A szervezet életerejének bizonysága, ha elveszett tagjai helyébe újakat tud növeszteni; itt, a XVIII. század magyar társadalmában hasonló folyamatnak vagyunk tanúi. Az elidegenedő s mindjobban leszakadozó főúri világ örökét mos „új” réteg: a köznemesség veszi át.7-5