| NÉMET NÉPIES DAL | TARTALOM | V. |
AZ ÚJ MAGYAR DALLAMSTÍLUS első szembeötlő példájával 1550 táján, az ú. n. Hofgreff-féle énekgyűjtemény híres jeremiádjának melódiájában találkozunk („Emlékezzél, mi történék, Uram, mirajtunk”). A dallam szoros kapcsolata az új népdalstílussal kétségtelen: első sora némi variációs eltéréssel kvintmagasságban ismétlődik, harmadik sora új anyagot hoz, negyedik sora az elsőt ismétli meg, ritmus tekintetében 13-as vagánssorral, vagyis „kanásznóta”-képlettel van dolgunk. Új közzétételekor, variánsként cseh forrásra és Zahn evangélikus korálkiadványának öt példájára hivatkozhattunk;131-13 a melódia szláv, nevezetesen cseh-huszita eredete máig vitathatatlannak látszik. A kvintválasz elve tekintetében azután egészen 1600 tájáig (az ú. n. boroszlói kézirat sapphikus dallamáig) egyedül áll az írásbafoglalt magyar dallamok között; de csak egy kevéssé kell meglazítanunk, kibővítenünk az „új stílus” kategóriájának fogalmát, szerkezeti kritériumait, hogy felismerjük: alapjában már a Tinódi-dallamok java, sőt az egykorúnak nevezhető melódiák nagyrésze az új magyar stílushoz tartozik. Ki nem ismerné fel az „Egervár viadalá”-ban, vagy az Antiochus- és Holofernes-históriák közös dallamában az újabb magyar népi melódiák „emeletes”, sőt „boltíves” szerkezetét? Csak azt nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy e históriás és moralizáló énekek zenéje túlnyomórészben nem népi, hanem legfeljebb népi elemeket felhasználó művészi zene, dallamszerzők tudatos vagy ösztönös alkotása, kompozíció. Ami benne stílusunkból tükröződik, az részben kezdeményezése az új iránynak, részben már meglevő népi elemek visszaverődése lehet; de magában véve nem a népi dallamvilág képe, hanem a régi magyar műzenéé. Hogy mégis megjelenik benne valami, ami az elkövetkező századok magyar népzenéjére jellemző, annál fontosabb ilyen körülmények között: népi dallamvilágunk új stílusa itt a maga írott „nemesi oklevelére” hivatkozhatik, első tükörképére ismerhet rá a kéziratok és nyomtatványok birodalmában.
Megjegyezhetjük ebből, hogy az új stílus ismertetőjegyeit nem szabad az ú. n. kvintválaszos, visszatérő képlethez, mint kizárólagos jellegzetességhez kötnünk; később is helyesebben ismerhetjük fel s könnyebben követhetjük nyomon történeti helyzetét és térfoglalását, ha az új dallamvilág többféle oldalát, lehetőleg valamennyi sajátosságát tartjuk szemünk előtt.
S hogy ez a felismerésünk helyes, azt már a XVII. század anyaga igazolja. Itt ugyanis túlnyomórészt külön-külön találjuk meg az új stílus számára felállított kritériumainkat, együttesen csak igen ritkán, – s mégis kétségtelen, hogy e kor írásos emlékei mögött már ott lappang az új stílus egyre erősödő {132.} hatása. Az ú. n. lőcsei choreák között kettőben (ex C, ex E) visszatérő-formát, egyben (ex A) kvintválaszt s hozzá – mint e táncok nagyrészében – kanásznóta-szerű ritmust találunk; a Kájoni-kódex több népi táncdarabja és a Vietórisz-kódex már említett tánca (a későbbi „Ritka kertben…”) határozott visszatérő formákat mutatnak (A1A2BA2, A A B A). Egyik egyházi népének-dallam („Ó felséges Atya Isten”) kvintválaszos, de háromsoros és éppúgy idegenből való átvételnek látszik, mint a nyilvánvalóan cseh eredetű Magdolna-ének („Magdalena mortuo Jesu”). Három másik („Feltámadt az új öröm napfénye”, „Jer mi dícsérjük a szép Szűz Máriát”, „Küldeték Szűz Máriához az Gábriel angyal”) viszont a lehető legközelebb áll az új stílushoz: mindhárom visszatérő-formájú, az első kettő hozzá még kvintválaszos is. Formájukat így jelölhetjük AA5BC+A, AA5BA, AA BA (ahol B is annyiban A leszármazottjának látszik, amennyiben A5 körül mozog). E jelentős emlékek mellett pedig szinte lépten-nyomon ott látjuk új stílusnak más jelentkező nyomait, máig élő népdalok első írásos emlékeit is: a Kájoni-kódexben például a ma is kedvelt „Kánai menyegző” dallamát, Kájoni „Organo Missale”-jának egy „Dies irae”-énekében a „Mikor én még legény voltam” szövegű új népdalunk ősét stb. Említsük még meg, hogy ugyanebben a körben, a Vietórisz-kódex egyik virágénekében („Térj meg már bujdosásidból”) találkozunk azzal a legfigyelemreméltóbb kísérettel, amely a régi népdalstílus formaelvének kibővítésével, kitoldásával, szinte szétrepesztésével igyekszik – bár csak egyetlen szöveg különleges igényei számára – újszerű formai megoldáshoz jutni.
Mindezek a szimptómák azután sűrűsödnek és súlyosodnak, amint a XVIII. századba lépünk. Hogy a kuruc daloknak – amennyire a későbbi feljegyzésekből eredeti alakukra következtethetünk132-14 – egyik jórészt közös, szinte családi sajátossága a kanásznóta-forma, már Bartók észrevette, s épp ezen az alapon hozta őket szoros kapcsolatba a későbbi verbunkos-zenével. Kvintválasz és visszatérő-szerkezet viszont idegen e dallamoktól; sajátos „stílusközi” (azaz egyik stílushoz sem tartozó) helyzetük pedig általában alkalmas rá, hogy meggondolkoztasson, nem bennük kell-e látnunk annak az idegenből átvett és többé-kevésbbé asszimilált zeneanyagnak javát, amelyet Bartók a maga stiláris osztályozásában C-osztálynak, vegyes osztálynak nevezett s melynek magyarországi elterjedése szerinte megelőzte az új népdalstílus kialakulását. Magyarrá vált dallamokról van itt szó, amelyek azonban többé-kevésbbé világosan magukon hordják annak a bélyegét, hogy a Kárpátmedence népeinek bizonyos értelemben közös teremtményei, hírmondói e népek közös szabadságharcának, az 1700 körüli tömegmozgalmak és népfelkelések idejéből. (L. a Rákóczi-nóta szlovák, román, horvát, lengyel rokonságát.) Ez a kevertség azután még fokozódik, amikor a XVIII. század második felében, 1760-tól kezdve feltűnnek a gazdag tartalmú diákos dalgyűjtemények, az ú. n. melodiáriumok. Ezeknek az anyagát, szám szerint 215 dallamot, Bartha Dénes tette közzé „A XVIII. század magyar dallamai” c. könyvében (1935). A könyv dallamstatisztikáját Kodály készítette el; visszatérő-szerkezetű újtípusú dallamot összesen tíz százalékot talált benne, szám szerint 21 AABA és egyetlen AA5BA formájút.132-15 Ez a statisztika, igen csekély mértékben, {133.} azért módosítható, mert Bartha nem vette fel gyűjteményébe a rossz hangjegyzésű és nehezen olvasható „Dávidné Soltári” dallamanyagát. Egészítsük ki az ő idevágó példáit legalább egyetlen, innen származó dallammal, a „Kérlek rózsám tekints reám kegyesen” szövegűvel, amely azért lehet számunkra különösen érdekes, mert a XIX. század egyik legnépszerűbb Petőfi-dalának, a „Juhászlegény, szegény juhászlegény” szövegűnek legkorábbi, fejletlenebb melódia-változata.133-16 Hasonlítsuk most össze a melodiárium-anyag néhány tipikusan újstílusú dallamát: modernség dolgában első helyen áll egy hétéves háború-korabeli diák- vagy katonanóta, a „Prussziának királya” (AA5BA); de nem állnak tőle messze a többiek, ha nem is visszatérő, de legalább boltívesen visszahajló szerkezetűek sem, akár kvintválaszosak, akár nem: így a „Hol a házad, rózsám” és a „Szegény legény kinek nincsen” (AA5BC, ill. AA5B8B8), meg az említett „Kérlek rózsám” (AA5BC, – ez a dallam a következő évtizedek folyamán már AA5BA formában terjedt el!), vagy az „Óh már egyszer engeszteld meg” szövegű Amedé-változat (AABA). Kvintválasz és visszatérő-forma, egymással vagy külön-külön, kanásznóta-ritmus, dúr-moll-hangnemiség: az új stílusú itt mindenképp igen határozottan jelen van már. S ami a XVI. században még csak határozatlan benyomásunk volt, itt sokkal bizonyosabbá érlelődik számunkra; ezt a zenei nyelvet nem az írásos emlékek kezdeményezték, amelyekből ma tanulmányozhatjuk, nem a melodiáriumok indították útjára, hanem itteni nyomaiban már csak visszatükröződik egy világosan kifejlett, egyre uralkodóbb népi és népies dallamvilág.
Hátra van, hogy ez immár kétségtelenül kialakult dallamstílusnak terjedésmódját statisztikai összehasonlításokkal próbáljuk megállapítani. Ezt a munkát lényegesen megkönnyíti néhány adat, amelyet az újabb népdalkutatásnak köszönhetünk. A XIX. század gyűjteményeinek élén, némileg retrospektív színezettel, ott áll Pálóczi Horváth Ádám nagyszabású népies dalgyűjteménye, az „Ó és új, mintegy ötödfélszáz ének”. (Ma már Bartha Dénes és Kiss József mintaszerű kritikai kiadásában [1953] is hozzáférhető.) Ez a kb. 360 melódiát tartalmazó kézirat számításunk szerint félszázalék régi stílusú, nem egészen egy százalék újstílusú visszatérő (számszerint 2-t, 3-at és 48-at); egyébként, ha Bartók osztályozásmódját követjük, itt a dallamok 98 százalékát nevezhetjük C osztálybelinek. Állítsuk össze táblázatba:
Visszatérő szerk. új és visszatérő szerk. műdal 13 %
Ebből újstílusú népdal, visszatérő 0,8 %
A negyvenes évek egyik érdekes dalgyűjteményéről, Szalontai Madass Sándornak az Erdélyi Múzeum kézirattárában őrzött „Dallos könyv”-éről133-17 {134.} ezidőszerint csak relatív statisztikát készíthetünk: a mintegy 120 dallamot tartalmazó kéziratnak 44 dallamát tudtuk kimásolni 1925-ben. E 44 dallam alapján a következő statisztikát közölhetjük:
Szalontai Madas Sándor (1840–50)
Meglehetősen kedvezőtlen a statisztika, amelyet Bartók 1924-ben a XIX. század legfontosabb népdalgyűjteményeiről (Mátray, Szini, Bartalus, Kiss) összeálít: kb. 1000 dallam között csak 48 újstílusút, tehát ötszázaléknyit talált, közülök Mátrayban alig néhány példát.134-18 Itt azonban meg kell gondolnunk, hogy Bartók az „új stílus”-t egyidőben igen szigorúan fogalmazta: az idevágó anyag jelentékeny része az ő osztályozásában épp ezért a C-csoportba került. Úgy hisszük azonban, történeti szempontból helyesebb képet kapunk a magyar népdalkincsről, ha az ő C-osztályának legalább két-három alosztályát, a legerősebben magyaros jellegűeket kiemeljük abból a „vegyes” kategóriából és odasoroljuk a B-csoport, tehát a szorosan vett új stílus mellé. (Bartók később maga is tett ilyen megkülönböztetést.) De nem is revideáljuk Bartók statisztikáit, elég lesz itt, ha egy nála figyelembe nem vett, gyengébb, de szintoly jellemző népdalgyűjteményt veszünk elemzés alá, Limbay Elemér–Bolla Gábor: „Magyar Dal-Album”-ának első hangjegyfüzetét, 1879-ből. Ennek a statisztikája hozzávetőlegesen így alakul:
Végezetül pedig állítsuk ide azt az öt statisztikai kimutatást, amelyet részben Bartók, részben a fiatalabb gyűjtők állítottak össze az új magyar népdalgyűjtemény, illetve saját gyűjtésük alapján, 1920 óta. Eredményeik egymástól különbözni látszanak, holott alapvető eltérés nincs közöttük; részleteik pedig mindenképp érdekesek. Bartók 1924-ben megjelent könyvének (A magyar népdal) adatai szerint az A és B osztály, tehát a régi és az új stílus aránya a következő: 7,5% régi, 30% újstílusú dallam. Kodály – 1937-ben – körülbelül 7%-ra tette a régi stílus, 28%-ra a visszatérő szerkezetek arányát a mai magyar népzenében (annak megjegyzésével, hogy az „állandóan hallható” anyagnak előbbi 20, utóbbi 80 százalékát teszi ki). Említettük azonban, hogy Bartók C-osztályából is sok minden idekívánkozik (nevezetesen a C. II., C. IV. és C. V. alosztály dallamai); ez összesen további 16 százalékot jelent, ami együttvéve 46 százalékra, tehát kb. a teljes anyag felére emelné az új stílus mennyiségét. Megerősíti ezt Bartóknak az a későbbi statisztikája, amelyet „Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje” c. munkájában, {135.} 1934-ben közöl: eszerint 9% a régi, 30% az új stílus, 23% a C-osztály magyaros anyaga, 38% a C-osztály idegenszerű anyaga.135-19 Ha itt a vegyes osztály magyaros anyagát ismét hozzászámítjuk az új stílushoz, 53%-ot kapunk, tehát megint csak a teljes magyar népdalanyag felerészét. De nézzük az újabb statisztikákat is. Vargyas Lajos Ájban (virágzó népzenéjű falu) 1940-ben 5% régi, 33% újstílusú dallamot, 50% műdalt talált, Járdányi Pál Kidén (hanyatló zenéjű falu) 1942-ben 3,5% régi, 25% újstílusú dallamot, 72% műdalt mutat ki; Halmos István Kérsemjénből (1955–58) kb. 4% régi, közel 35% új s mintegy 60% vegyes, átmeneti és műdalszerű melódiáról számol be. Vargyas és Járdányi szigorúan, Halmos több csoportra parcellázva határozta meg az új stílus ismérveit és ezért eltérésük a fent közölt statisztikától egyrésze is odakerülhet még az új stílushoz, úgyhogy az egyik helyen sem maradna el lényegesen a fentebb kapott 50% mögött. De még ha feltesszük is, hogy a mai népdal országos statisztikájában az új stílus aránya nem haladja meg a 30–40 százalékot, lehetetlen figyelmen kívül hagynunk, hogy a „műdal” kategóriában összefoglalt népdalszerűtlen anyag állandóan morzsolódik és asszimilálódik a falu élő gyakorlatában, ami azt jelenti, hogy jórésze állandóan „útban van” az új népdalanyagba való beolvadás felé. Ne felejtsük el, hogy a XVII–XVIII. századi kéziratokban több olyan dallamra bukkantunk, amely akkor még idegenszerűbb, népdalszerűtlenebb volt, s csak azóta hasonult át, azóta öltött népdalszerűbb formát; az áthasonító, befogadó és vele növekedő réteg pedig minden esetben az új népdalstílus rétege.
Statisztikánk végére értünk, összefoglalásul megállapíthatunk annyit, hogy az új népdalstílus, miután teljesen kiforrott a XVIII. század második felében, rohamos gyorsasággal hódította meg az ország népét a XIX. század kezdete óta. Terjedése, térfoglalása 1800 és 1850 között éppoly ugrásszerűnek látszik, mint 1850 és 1900 között. Ha a gyűjteményeknek hihetünk, száz esztendő alatt 1–2 százalékról 30, 40 vagy 50 százaléknyira (sőt, mint említettük, az állandóan hallható anyagnak 80 százalékára) nőtt meg a magyar nép dalkincsében, s hogy újabb életéről, mai terjeszkedéséről nem tudunk többet, talán csak azon múlik, hogy még jól látjuk azt az idegenszerű zenetömeget, amelynek feldolgozása, épp az új népzene révén, napjainkban folyik s amely épp ezért megnehezíti a mai élő népdal, a legújabb népi dallamkincs felismerését és elhatárolását. Arról azonban már megközelítő képünk lehet, mily példátlan feldolgozó és áthasonító munkát végzett ez az új stílus a múltban: láthattuk, hogy felszívódtak beléje a régi magyar tánczene, a kuruc dalok, a „kollégiumi stílus”, a verbunkos, majd a népies magyar műdal, a csárdás- és népszínműzene, sőt legújabban már az 1900-as városi könnyűzene emlékei is. Ha volt valaha népi stílus, melyre rámondhatjuk, hogy vitális, hogy egy nép rendkívüli életerejét példázhatja, helytállást nehéz viszonyok között és kibontakozását a válságból: az bizonyára épp az új magyar népzene. Most, hogy kibontakozásának útját vázlatosan áttekintettük, talán pontosabban tudjuk feltenni és megválaszolni a keletkezésével és kibontakozásával összefüggő történelmi és társadalmi kérdéseket is.
| NÉMET NÉPIES DAL | TARTALOM | V. |