BALLÓ RUDOLF
(1884-1969)


Balló Rudolf 1884. április 24-én született az Arad megyei Borosjenőn. Az elemi és állami főreál iskolát Aradon végezte. Tanulmányait 1902-ben a budapesti Tudományegyetemen folytatta. Egyetemi évei alatt rendszeresen hallgatta a Műegyetemen Wartha Vince és Pfeifer Ignác előadásait, és tőlük kapta azt a kémiai technológiai szemléletet, amely egész életútját és munkásságát meghatározta. 1906-ban kitűnő eredménnyel tette le a tanári szakvizsgáját és "summa cum laude" minősítéssel szerezte meg vegyészdoktori oklevelét. Közben a Tudományegyetem II. sz. Kémiai Intézetében vezette Lengyel Béla megbízásából a tanárjelöltek és a gyógyszerész hallgatók gyakorlatait 1906-ig, és ezzel párhuzamosan az intézeti külön laboratóriumban folytatta a kutatásait 1904-1919-ig. Kutató munkája során a dolomit és szilikát ásványok keletkezési feltételeit vizsgálta, részben a Magyarhoni Földtani Intézet támogatásával, részben ösztöndíjjal a bécsi Tudományegyetem ásványtani intézetében.

Tudományos és oktatói munkája mellett jelentős társadalmi tevékenységet is folytatott. 1917-ig a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztője. A húszas évek elején Isola Művek Rt. néven vegyi üzemet alapított, ahol először gyártottak és dolgoztak fel Magyarországon műanyagot. Több szabadalma volt, így fékpofa és fékbetétek (1935), csapágyak és csapágyperselyek (1942) műanyagból történt előállítására.

Oktatott a Tudományegyetemen, szervezte a műanyagipari kutatást, szabványosítást. A MKE-ben megszervezte a Műanyag-, Gumi- és Lakkipari Szakosztályt, amelynek elnöke volt. 1952-ben megbízták a Budapesti Műszaki Egyetemen a Műanyag- és Gumiipari Tanszék megszervezésével. A tanszék oktató és kutató munkáját az egyetemi reformot jóval megelőzve korszerű alapokra építette fel. A tanszék adminisztratív vezetésétől 1960-ban vált meg, de nyugdíjba vonulása után is mindvégig a kutatómunka aktív irányítója maradt.

Munkássága elismeréseként 1952-ben a kémiai tudományok kandidátusává, 1959-ben a kémiai tudományok doktorává nyilvánították.

1969. november 6-án hunyt el Budapesten.


Vissza a tartalomjegyzékhez