cipő

→ lábbeli. Egyéb elnevezései: cipellős, cipellő, cepők. A cipő szó középkori német eredetű. Első előfordulását az 1380 körüli Königsbergi Töredékből ismerjük. A szócsalád az idők folyamán különböző, ma már néha alig fellelhető formákat jelentett. Így 1598-ban Debrecenben egy → varga által készített remek „egy files cepelles”; 1673-ban: „Az czipellesnec talpai ket fulei es kotoi, szorito szijaj vannac”. Jelenthetett ez a szó száras cipőformát, bakancsfélét is. Hasonló formájú lehetett a Kecskeméten 1601-ben felemlített „saru czipellős”, valamint a székelyek századunkban is viselt cepőkje, amely tulajdonképpen belső oldalán fűzős bakancsféle. A múlt század női viseletében igen elterjedt egy fekete bársony → félcipő fajta és egy száras bársonycipő, amelyeket színes maslik, színes selyemszalagok és esetenként → ringlik is díszítettek. Napjainkhoz közeledve, sok helyen elterjedt a bőr (piros vagy fekete) női spanglis félcipő. Munkára inkább a fűzős egészcipő terjedt el nőknél férfiaknál egyaránt. – Irod. Kovách Aladár: A tolnamegyei Sárköz népviselete (Népr. Ért., 1907); Papp László: A kecskeméti viselet múltja (Népr. Ért., 1930); Györffy István: A nagykun viselet a XVIII. században (Ethn., 1937); Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI–XVIII. században (Ethn., 1938); Györffy István: Viselet (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43).

Hímzett magas szárú bársonycipő bőrrátéttel; szára végén áttörés, sárga szövet alátéttel, a viselő nevével: „Rideg Gizella” (20. sz. eleje, Szakmár, Bács-Kiskun m.) Bp. Néprajzi Múzeum