csengőöntő

csengőt bronzból készítő mesterember. Bronzból öntött csengők már a régészeti leletekben is előfordulnak, de néhány cigánymester még az utóbbi évtizedben is foglalkozott csengőöntéssel. Elsősorban pásztorok, parasztok számára készítettek különböző méretű csengőket, juhászkampókat, fokosokat, de öntöttek mozsarakat, sőt egyes adatok szerint még kisebb harangokat is. Az 1893-as országos cigányösszeírás szerint több → rézműves (közöttük csengőöntő cigány) dolgozott. Jellegzetesen vándor foglalkozás. A cigány csengőöntő felszerelése volt: a kapdosófúvó, forma, homok, törött réz-, ill. bronzdarabok. A csengőöntő a csengőt a fából készített minta vagy a repedt csengő alapján homokban megformázta, a formát kiszorította, majd leásta. Föléje tüzet rakott, ebben a tűzben a bronzdarabokat megolvasztotta és a megolvadt fém az alatta levő mintába folyt. Bizonyos esetekben maga csinálta vasból az ütőt is, de ezt legtöbbször falusi kovácsmesterekkel készíttette el. A csengőt gyakran díszítették is. A kívánt díszítést vagy a megrendelő nevét a homokmintába bekarcolták. Csengőöntéssel rézöntő mesterek (→ rézöntő) is foglalkoztak. Cigányok elvétve ma is készítenek csengőt. – Irod. Roska Márton: Dolgozatok az erdélyi múzeum éremtárából (Bp., 1913); Ecsedi István: Jelentés Debrecen és a debreceni Déri Múzeum állapotáról, 1930 (Debrecen, 1931); Bodgál Ferenc: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányok fémművessége (Ethn., 1965).

Rézolvasztás a csengőöntéshez (Hajdúböszörmény, Hajdú-Bihar m., 1931)

Rézolvasztás (1931)

Csengőöntés (Kesznyéten, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)