egérütő

vízszintesen és függőlegesen elhelyezett, egymásba kapcsolódó fapeckekkel feltámasztott, keretben fel-le mozgatható téglaforma, súlyosabb fakolonc. A függőleges pecket a keret felső részébe fúrt lyukon átvezetett zsinegre kötik. A vízszintes pecket (nyelvet) a talpat alkotó fahasáb mélyedésébe helyezik el. A zsinegre kötött pecket a kolonc oldalába vájt rováték segítségével rögzítik. Erre a vízszintesen elhelyezett pecekre teszik a csalétket, amelyhez ha az egér, patkány hozzányúl, az összekapcsolt két pecek kibillen nyugalmi helyzetéből, és a fakolonc az állatra zuhan. Az egérütőt készítik két-három egymás mellé helyezett fakolonccal is. Azonos mechanizmusa van a torziós és deszkacsapdáknak is. Az egérütő (Székelyföldön kaptán) Erdélyben és É-Mo.-on használatos. Az Alföldön és a Dunántúlon már ritkább. Az egérütőhöz hasonló csapdák a balkáni szlávoknál, törököknél, gagauzoknál, a szlovákoknál, lengyeleknél, a kárpát-ukránoknál, románoknál is gyakoriak. Használatosak Skandináviában, a Baltikumban, Olaszo.-ban, a Ny-Európában az angol szigetekre is követhető elterjedésük. Az egérütő feltűnik egy 1420 körül készült flamand oltárképen (Mérode-oltár, Metropolitan Museum, New York). Ez az ikonográfiai emlék, valamint az egérütő földrajzi elterjedése a csapda régi használatát igazolja, de terjedésének útvonalait nem ismerjük. Valószínű azonban, hogy Ny-Európából került el K- és É-Európába. – Irod. Lagercrantz, S.: Observation on Block Traps (Orientalia Suecana, Vol. IX., Uppsala, 1961); Berg, G.: Medieval Mouse Traps (Studia Ethnographica Upsaliensia, Vol. XXVI., Lund, 1966).