egyszólamúság, monódia

olyan éneklésmód, melyben egyetlen dallamvonal hangzik el, bármennyi az énekes. Pszichológiai alaptípus, nem zenei fejlődés kérdése, mi ad kielégítő zenei élményt: egy dallam horizontális lebonyolódása, vagy a zenei történés vertikális lezajlása két vagy több szólam egybehangzásában. Az előbbi 1–2 hang ismételgetésétől a több szakaszos és technikailag legmagasabb követelményeket támasztó virtuóz díszítéses formákig terjedhet, az utóbbi a → borduntól a komplikált → többszólamúságig. Az egyszólamúság nem zárja ki több hang egyszerre való megszólalását akár az éneklésben, akár a hangszeres játékban: ugyanannak a dallamnak több személyes, variált előadásában egyes dallami csomópontokon hangzatok keletkezhetnek, de ez a jelenség nem kiszámított, nem is ellenőrzött, és rövid lezajlás után helyet ad a szándékolt egyszólamúságnak (→ heterofónia). Másrészt az egyszólamúság azt sem zárja ki, hogy a dallam lefutása mögött, akkord, sőt akkordok váltakozása álljon mint pl. a jódliban vagy az újabb típusú osztrák és német népdalokban (vagy pl. a magyarban: „Debrecenbe kéne menni”).