| etnikum | TARTALOM | etnobiológia |
a kultúra olyan eleme vagy komplexusa, amely hosszabb időszakban sajátos, abban az értelemben, hogy csak az adott etnikum kultúrájában található meg, ott általános, más csoportoknál viszont hiányzik vagy csak másodrendű. Az etnikus specifikum a népi kultúra vizsgálata során használt fogalom, elsősorban a dolgozó osztályok kultúrájára vonatkozhat, ami a széles körű elterjedettség kívánalmából is következik. Beletartoznak nemcsak tárgyak, dolgok, hanem az életmód minden megnyilvánulása, rítusok, normák, értékítélet, tudásszint, művészi alkotás stb. Különbözik az etnikus specifikum fogalma a nemzeti sajátosságtól, jellegtől, a → nemzeti karaktertől. Egyrészt ezek döntően esztétikai, pszichikai kategóriák, másrészt osztálytartalmukat a nemzetfogalom határozza meg. Ennek megfelelően vizsgálatukkal más tudományágak – történetírás, irodalomtudomány, művészettörténet, esztétika stb. – foglalkoznak elsősorban. Más vonatkozásban különül el a lokális specifikumtól (couleur locale), amely egész átfogó szemléletben vonatkozhat ugyan az etnikum egészére is, általában azonban kisebb zónákban jelentkező sajátosságokat foglal magában. A lokális specifikum tehát inkább csak kisebb egységekre jellemző, az etnikum egészére, döntő részére nem. Az etnikus specifikum, történeti kategória lévén, változik, de a fogalom lényegéhez tartozik viszonylag tartós – legalább néhány százados – fennmaradása és elkülönültsége. Valójában a lokális és etnikus specifikumnak tekintett jelenségek és komplexusok többsége az egyenlőtlen fejlődés következményei, s így leginkább fejlődési fáziskülönbségek kifejeződései. Bármennyire is szembetűnőek egy rövidebb időszakban a népi kultúrában a fáziskülönbségekből adódó speciálisnak tűnő vonások, ezek önmagukban a lényegről keveset árulnak el. Nagyobb számú együttes szereplésük azonban már inkább megvilágítja az etnikum helyzetét, különösen ha több százados állapotot mutat. Az etnikus specifikum kutatását a korai néprajzi vizsgálat központi feladatnak, végcélnak tekintette. A századforduló irodalmában még bőségesen találkozunk olyan megállapításokkal, amelyek jelenségeket etnikus specifikumnak minősítenek. Az ismeretek bővülése során azonban nagyobb részükről kitűnt, hogy szélesebb körben elterjedettek, semmilyen szempontból sem sajátosak. Az etnikus vonásoknak ilyen erőteljes mértékű – indokolatlan – hangsúlyozása hozzájárult az etnológiának és az antropológiának az elkülönüléséhez. A mai körültekintőbb s módszeresebb vizsgálat csak ritkán igazolja az etnikus specifikum jelentkezését, de létezését nem tagadja. Jelentőségének túlhangsúlyozása inkább csak az alkalmazott néprajz területén figyelhető már meg. Ebben a körben kapcsolják össze leginkább a nemzeti karakter vizsgálatával. – Irod. Diószegi Vilmos: A magyarság eredetének kérdéséhez (Ethn., 1954); Vajda László: A néprajzi anyaggyűjtés módszere és jelentősége (Ethn., 1954); Bodrogi Tibor: A néprajzi anyaggyűjtés módszere és jelentősége (Megjegyzések Vajda László tanulmányához) (Ethn., 1954); Vargyas Lajos: Vajda László cikkének néhány megállapításához (Ethn. 1954).