aranymosás

a folyóvíz romboló munkája révén termőhelyéről kibontott és elszállított aranyrögöknek, szemcséknek a folyó menti hordaléktól való elkülönítése, szennyező anyagoktól való megtisztítása. A bányászati módszerekkel feltárt aranytartalmú kőzetek ipari feldolgozásánál is élnek az aranymosás módszerével. Az aranymosás technológiája valószínűleg a bronzkorban alakult ki. Biztos nyomait ismerjük az ókori Egyiptom Görögo. területéről és a római birodalomból. Az aranynak ilyen módszerű kitermelése a természeti népek körében is ismeretes. Hazánk területén kiterjedt volt az aranymosás gyakorlata. A mo.-i aranymosók, népi nevükön aranyászok tevékenységéről számos adat szól, munkájukat államilag szabályozták, a középkor óta számos szabadalommal támogatták. Az aranymosás alkalmat nyújtott helynévadásra is, pl. ahogy a szigetközi Ásvány község vagy ahogy az erdélyi Aranyos folyó és Aranyosszék esetében történt. Az aranymosás századunk elejéig rendszeresen gyakorolt népi tevékenység volt, paraszti specialisták végezték. Kutatóink századunk derekán elvétve még tanulmányozhatták technikai eljárásait. Leginkább a Duna, Dráva, Mura és az Aranyos aranymosói váltak ismertté. Az aranymosás visszaszorulását legfőképpen a 19. sz. második felében megkezdett folyamrendezések siettették, mivel gyökeresen megváltoztatták a hidrológiai viszonyokat, aminek következtében az aranytartalmú hordalék elérhetetlenné vált az aranyászok számára. Történtek kísérletek utóbb a dunai aranymosás nagyüzemi gépesítésére, azonban az elért eredmények nem bizonyultak gazdaságosnak. Az aranyászat falusi viszonyok között szerény megélhetést biztosított. Évi jövedelmük a rendszeresen foglalkoztatott napszámosokéval, szegényparaszti szintű alkalmazottakéval volt azonos. Az aranyász-felszerelés egyszerű, házi készítésű volt. Legfontosabb eszköze a mosópad, amely enyhén ferde síkban áll. Felületére haránt irányú rovátkolást véstek, vagy posztóval, gyapjúkendővel borították. Az asztal legmagasabb pontjára helyezték az aranytartalmú kavicsos homokot, erre vizet mertek, amely kimosta a hordalék finomabb szemcséit, így az aranyat is. A mosópad rovátkáiban vagy a ráterített posztó szálaiban a finom, apró, de nagy fajsúlyú aranyszemcsék visszamaradtak, leülepedtek, fennakadtak. Ha kellő mennyiségű érc gyűlt össze, az asztalt vagy a felületét borító posztót megfelelő edénybe mosták, majd az ebben felgyülemlő ércport speciális kézi teknőben a szennyező anyagoktól tovább tisztították, mosták. A víz segítségével mechanikusan tisztított aranyport a további szennyeződéstől higany segítségével választották el. Az aranyércszemek a higannyal foncsorrá egyesültek. A foncsorból hevítéssel távolították el a higanyt, visszamaradt a teljesen tiszta aranypor, amelyet a harmincadhivatalok aranybeváltó helyein értékesítettek. Említésre méltó, hogy a hazai aranyászok egyes csoportjai, így pl. az ásványiak (Győr m.,) Ausztria területén is foglalkoztak aranymosással. – Irod. Nagy Erzsébet: Csallóközi aranymosás (Népr. Ért., 1903); Golub János: Muraközi aranymosók (Népr. Ért., 1904); Baranyai József: A csallóközi aranymosás (Komárom, 1911); Gunda Béla: Néprajzi gyűjtőúton (Debrecen, 1956); Timaffy László: Az ásványi aranyászok technikája (Győr, 1961); Uzsoki András: Aranymosók és felszereléseik (Népr. Ért., 1966).

1. Aranymosó csónakkal felszerelését szállítja

2. Aranymosó lapátpróbát végez

3. Aranymosók kavicshordó talicskával, gyékénylészával

4. Aranymosás nádlésza árnyékában

5. Aranymosó pad

6. Aranyhomok kiöblítése (Mind a hat kép Ásványráró, Győr-Sopron m.)