archetípus <gör. ’ősi’+’veret’ szóból>

1. A szövegfilológiából származó fogalom, egy alkotás eredeti változata, amelyből az összes többi változat leszármaztatható. Az archetípus fogalmát ilyen értelemben és különleges merevséggel a földrajz-történeti iskola képviselői használták, s legkivált típusmonográfiáikban alkalmazták, ahol az archetípusok kikövetkeztetése rendszerint helyettesítette a társadalomtörténeti analízist. E nézet hívei élesen támadták a fogalmat, és helyébe a „megállapíthatatlan ősforma” (forme irréductible – Joseph Bédier szavaival) vagy a „helyi típus” (oikotypus – C. W. von Sydow) kategóriáit javasolták. A viszontválaszok során a földrajz-történeti iskola hívei az archetípustól megkülönböztették a normálformát, és ezt immár statisztikai valószínűséggel kikövetkeztethető jelenségnek nevezték. A viták ezután sem ültek el, és ma úgy látjuk, hogy az alkotások elterjedésének kutatásában, szorosan szövegfilológiai értelemben az archetípus használható fogalom, de az alkotások létrejöttét (hagyományozás) nem magyarázhatjuk meg ilyen módon. Általában, sőt szinte kizárólag az epikus alkotások kutatásában használták, itt is az epikus énekek és mesék elemzésekor, bár más műfajokban és műnemekben is feltételezhető. (→ még: változat) – Irod. Bédier, Joseph: Lea fabliaux (Paris, 1893); Krohn, Kaarle: Die folkloristische Arbeitsmethode (Oslo, 1926); Wesselski, Albert: Versuch einer Theorie des Märchens (Reichenberg, 1931); Anderson, Walter: Zu Albert Wesselskis Angriffen (Tartu, 1935); von Sydow, Carl-Wilhelm: Selected Papers on Folklore (Copenhagen, 1948); Four Symposia on Folklore (Bloomington, 1953); Swahn, Jan Öjvind: The Tale of Cupid and Psyche (Lund, 1955); Lüthi, Max: Megjegyzések a meséről (Folcloristica, 1971); Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához (Bp., 1972). – 2. Szövegkritikai értelemben valamely szöveg első, eredeti megfogalmazása, ill. kiadása. A textológiai gondozásban ez az alapszöveg. Különösen régebbi folklórkéziratok kiadása során fontos tisztázni, hogy a változatok közül melyik tekinthető archetípusnak, ill. melyik közelíti ezt meg a legjobban. – Irod. Balogh Lajos–Voigt Vilmos: Népköltési (folklór) kiadványok textológiai szabályzata (Bp., 1971). – 3. Különböző mélylélektani irányzatokban felbukkanó fogalom, amely C. G. Jung pszichológiai antropológiájában válik középponti jelentőségűvé. Jung véleménye szerint az archetípus „őskép”, olyan mitologikus alapmotívum, amelyben az emberiség kollektív tudatalattija rögződik meg, és ez az alapja a művészetek számos alkotásának, egyáltalán a kezdeteinek. Különösen a mítoszok és a mese ilyen magyarázata terjedt el. (A mítoszok és a korai epika kutatásában Jung nézeteit kiegészítette Kerényi Károly a maga vallásfenomenológiai szemléletével.) – Irod. Bodkin, Maud: Archetypal Patterns in Poetry (Oxford, 1934); Jung, Carl Gustav: Über die Archetypen (Zürich, 1937); Jung, Carl Gustav–Kerényi, Karl: Einführung in das Wesen der Mythologie (Zürich, 1941); Jacobi, Jolande: Komplex–Archetypus–Symbol (Zürich, 1957); von Beit, Hedwig: Das Märchen (Bern–München, 1965); Hankiss Elemér: Az irodalmi kifejezésformák lélektana (Bp., 1970).