Bakony

a Dunántúli-középhegység legnagyobb hegycsoportjának és közvetlen környékének tájneve. A történeti megyerendszerben Veszprém és Zala megyék és kis részben Fejér megye területére esett, ma Veszprém és Fejér megyéhez tartozik. A Móri-völgytől a Tapolcai-medencéig tart. Északi része a Magas-Bakony vagy Öreg-Bakony, D-i, a Balaton melletti előtere a → Balaton-felvidék. É-i, ÉNy-i előtere a → Bakonyalja. A hegység neve a korábban közszóként élt, ma csak tájnyelvben előforduló, erdő jelentésű bakonyból származik. Noha a Bakony betelepülése a honfoglalás korától megindult, összefüggő, zárt területein a természetes táj a 19. sz. végéig háborítatlanul fennmaradt. Népessége gazdálkodásában, különösen állattartásában, társadalmi életében számos archaikus vonás megőrződött. Középkori lakossága erősen elpusztult. A 18. sz. során a visszaköltöző magyarságon kívül jelentősebb számú németet, szlovákot telepítettek a Bakonyba. Erdőségei hasznosítása révén országos hírű üveghuták működtek területén, és számos helyen (Bakonybél, Szentgál) szerszámkészítő paraszti-specialista központ alakult ki (gereblye-, favilla-, talicska- stb. készítés). Falvainak jelentős haszna származott az erdei gyűjtögetésből és legeltetésből is. A bakonyi népélet hiteles szépirodalmi értékű feldolgozására Eötvös Károly vállalkozott. – Irod. Rómer Flóris: A Bakony (Győr, 1860); Eötvös Károly: A Bakony (I–II., Bp., 1909); Wellner Ernő: A Bakony gazdasági életének földrajza (klny. Pécs, 1937); Tálasi István: Adatok a Bakony erdei életéhez (klny. Bp., 1942); Vajkai Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959); Vajkai Aurél: Bakony (részletes irodalommal, Bp., 1959).

Bakonyi kanászok pihenője. A múlt század végéről származó ábrázolás.