Balázs napja

február 3., Szent Balázs püspök és vértanú ünnepe. A Legenda Aurea szerint Balázs egy özvegyasszony fiát, akinek torkában megakadt a halszálka, imájával mentette meg a fulladástól. Az özvegy asszony étellel és gyertyával fejezte ki köszönetét a püspöknek. A szent neki és mindenkinek, aki a templomba gyertyákat vitt, jólétet és egészséget ígért. Úgy vált szokássá, hogy szükség idejében a szentnek gyertyákat áldoznak. A 6. sz.-ban a püspök nevét már a torokfájás gyógyítójaként emlegették. Emlékére alakult ki az a szokás, hogy a nép az áldozatra szánt gyertyákat a torka elé tartotta, miközben egészségéért imádkozott. Később ezt a szokást az egyház szertartásként gyakorolta, nálunk balázsolás vagy balázs-áldás néven. Az esztergomi rituale (szertartáskönyv, Velence, 1505) erre a napra az alma megáldását is előírja (→ szentelmények). A néphit mind a balázs-áldást, mind a szentelt almát a torokfájás elleni védekezésként tartotta számon. Apátfalván, Csanád megyében szokásban volt, hogy azok, akik a templomban balázs-áldásban részesültek, az otthon maradottak torkát is megsimogatták, hogy őket is kerülje el a torokfájás. Zalabaksán a szentelt almával, Parádon az alma héjával füstölték a torokfájóst. Németo.-ban a 13. sz.-tól kezdve Balázs napján vizet szenteltek. A templom elé hajtották az állatokat és → szenteltvízzel meghintették. A libákkal és tyúkokkal szenteltvizet itattak, hogy a tolvajoktól megvédjék őket. Ezen a napon tartották a → Balázs-járást. – Irod. Koren, Hans: Volksbrauch im Kirchenjahr (Salzburg-Leipzig, 1935); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938).