bálmos

a juhsajtkészítéshez kapcsolódó két különböző erdélyi étel neve. Az egyik készítésénél friss édes juhsajtot lágyítanak tűzön melegítve, edényben úgy, hogy tejet, vajat vagy tejszint tesznek alá. Az olvadó sajtba többnyire kevés lisztet is kevernek. A történeti adatokban ezzel a változattal találkozunk korábban, így a fennmaradt első magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyvben (1695), Bethlen Miklós önéletírásában stb. Ma főleg D-Erdélyben fordul elő magyaroknál és románoknál egyaránt. Puliszkával vagy kenyérrel eszik. – A másik és nyilván fiatalabb bálmosváltozat a sajtkészítésnél a sajtból kinyomott zsíros, vajas, ún. fehér savóban, a bálmosnak valóban megfőzött kukoricapép. A → savót előzőleg gyakran 2–3 napig állni, savanyodni hagyják, majd forralják, s lassan eresztve bele a lisztet, állandó keverés közben főzik meg. Előfordul, hogy a hozzá való savó neve bálmos, bálmas, s a benne főtt kukoricapépé bálmaspujszka. Magyarok és románok egyaránt készítik. A bálmos szó az ún. vlach fejős juhászat szakszókincsébe tartozik, és a magyarban valószínűleg román eredetű. Alakváltozatai hasonló jelentéssel több balkáni, kárpáti nyelvben megtalálhatók. – Irod. K. Kovács László: Adatok a bálványosváralajai fejős juhászathoz (Ethn., 1947); Vladuţiu, Ion: Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa (Szerk. Földes László, Bp., 1961).