barkók

néprajzi csoport Borsod, Nógrád, Gömör és Heves megye határvidékén. A Sajótól DNy-ra a Zagyva forrásvidékéig a Rima, a Hangony és a Hodos patakok mentén, ill. ezek közvetlen környékén fekvő mintegy ötven falu népe. A barkók nevének eredete ismeretlen, írásos források a múlt század elején kezdték használni. Olykor gúnynévként is szerepelt, de inkább megkülönböztető név a gömör-borsodi, részben eredetileg ref. kisnemesi, ill. a r. k. eredetileg többnyire jobbágyparaszt magyarok között, s egyben kulturális különbségek kifejezője. A barkókat a magyar néprajztudomány gyakran a → palócokkal együtt vagy azok egyik ágaként tárgyalta. A barkók lakta vidék a honfoglalás óta folyamatosan magyar népességű terület. A falvak többsége irtáseredetű. A lombos erdőktől elhódított gyengébb minőségű szántókon az önellátást sem mindig biztosító földművelés alakult ki. A legutóbbi időkig az erdei legelőket hasznosító állattartás jelentette a vidék értékesebb gazdálkodási ágazatát (sertés, juh, szarvasmarha). A városoktól távol eső, elzárt völgyekben fekvő barkó falvak a 20. sz.-ig archaikus népi kultúrát őriztek meg. A vidék központja a rövid városi múltra visszatekintő Ózd. Nevezetes falvai: Romaháza, Hangony, Szentsimon. – Irod. Paládi-Kovács Attila: A barkó etnikai csoport (Műveltség és Hagyomány, 1968).