| baskírok | TARTALOM | bástyás szélmalom |
Rudolf király tábornoka, aki 1598-tól rendcsinálás ürügyén évekig garázdálkodott Erdélyben. A hagyomány véres zsarnoknak, az ország kizsákmányolójának festi. Az igásállataiktól megfosztott erdélyiek Básta idején maguk húzták az ekét, Bod Péter szerint (1766) a kétkerekű taligát, „Básta szekerét” ekkor kezdik használni, → Kun László szekeréhez hasonlóan önmagukat fogva elébe. A név és fogalom a székelyeknél napjainkig ismeretes, népmeséink is emlegetik. Számos helyi monda emeli ki kegyetlenségét. A tordai kerített templomba menekülők közül senki sem élte túl Básta bosszúját, mivel akadt egy lány, aki a kerítésből seregére lőtte ki nyilát; csupán a padok közé szorult cigány úszta meg ép bőrrel. Az almási vár védője, Dezső Bástával küzdve elesik, mire mátkája a vár alatti kútba veti magát. A kolozsvári tanácsház belső oldalában emléktábla áll, melyen két leány és három telt guzsaly látható. A hagyomány tudni véli, hogy két hős lelkű leány emlékére állították, akik elutasították Básta-párti kérőjüket, vállalva, hogy azok apjuk javait lefoglalják, majd apjukat börtönbe vessék. Nyomorúságukon azonban csoda segített: a guzsalyukról lepergő szál arannyá változott; mikor pedig apjuk meghalt, a börtönéül szolgáló bástya leomlott, s mindaddig senki felépíteni nem tudta, amíg a két leány fel nem építette a maga kezével. – Irod. Kőváry László: Száz történelmi rege (Kolozsvár, 1857); Ősz János: A csudatáska (Bp., 1941); Beke Ödön: Básta emléke egy székely népmesében (Ethn., 1941).