bengyele

különböző vízi, vízparti növények összefoglaló neve. A keményítőtartalmú bengyele lisztes gyökértörzsét, gumóját vadvizes, folyó menti területeken főleg az alföldi csíkászok, pákászok, pásztorok gyűjtötték és nyersen, sütve vagy főzve fogyasztották. Ínséges esztendők idején (pl. 1831–1832-ben) a száraz, összetört, összedarált gumókat (elsősorban a gyékény gyökértörzsét) pogácsa, lepénykenyér sütéséhez is felhasználták. A Bodrogközben, ha elfogyott a kenyér, elmentek kotorcázni, azaz a gyékény torzsáját gyűjteni. A mocsaras területen legeltető kanászok a gumókat a disznókkal túratták ki, s azután elverték róla az állatokat, hogy a bengyeleféléket összeszedjék. A nagykunsági hagyomány szerint:

Gyikinyböndő, gubagyökér, elecske

Ez a disznók étele.

A gazdag népnyelvi közlésekből nem mindig állapítható meg, hogy a bengyelefélék melyik növény gumói, gyökértörzsei. A bengyelékhez sorolhatók az alábbi gumók, gyökértörzsek: bengye, böngyöle, botikó, csella, csilla, háporty, kotorca, tukorca (Nagykunságon, Szeged vidékén, Bodrogközben, Székelyföldön, Moldvában: Typha latifolia, T. angustifolia); alacs, elecs, elecske (Nagykunságban: Butomus umbellatus, Cyperus species), bakacs (a Balaton mellékén: Alisma plantago, csak sütve fogyasztható), csatak (az Alföldön: Bolboschoenus maritimus), zsiók, zsióka (Szeged vidékén: Sagittaria sagittifolia, Bolboschoenus maritimus), zsiku (Dráva melléken: gyékény vagy nád húsos gyökértörzse, az előbbi népi elnevezések között is valószínűleg van olyan, amely a nád – Phragmites vulgaris – gyökértörzsét jelenti). A nagykunsági gubagyökér valószínűleg a Bolboschoenus maritimus. A Sárközben a bengyeleféléket ázsdó néven ismerik. A bengyeleket Európában a prehisztorikus idők óta fogyasztják. Valami bengyeleféleség lehetett a rómaiak chara nevű gyökere. A bengyeléket gyűjtik a lengyelek, oroszok s a különböző ázsiai népek (kalmük, sór, szojót, jakut, mongol stb.). A 7. sz.-ban a kínai krónikák a Szaján-szamojédeket gyökérevőknek s erdőlakóknak nevezik. Valószínű, hogy a bengyelék fogyasztása honfoglalás előtti táplálékaink közé tartozik. – Irod. Maurizio, A.: Die Geschichte unserer Pflanzennahrung von den Urzeiten bis zur Gegenwart (Berlin, 1927); Györffy István: A szilaj pásztorok (Karcag, 1928); Manninen L: Überreste der Sammlerstufe und die Notnahrung aus dem Pflanzenreich bei den nordeurasischen, vorzugsweise den finnischen Völkern (Eurasia Septemtrionalis Antiqua, VI. Helsinki, 1931); Rapaics Raymund: A kenyér és táplálékot szolgáltató növényeink története (Bp., 1934); Gunda Béla: Plant Gathering in the Economic Life of Eurasia (Southwestern Journal of Anthropology, Vol. 5. Albuquerque, 1949).