Bodrogköz

a Bodrog és Tisza folyó közötti sík, egykor mocsaras táj, melyet északon a Latorca folyó különít el a szomszédos alföldi jellegű területtől. A honfoglalás kora óta megtelepült, folyamatosan fejlődött magyar népességgel. Magyar, jó részben ref. lakossága közé a 18. sz.-ban magánföldesúri kezdeményezésre gör. kat. vallású, ukrán eredetű szórványok települtek. Természetföldrajzi viszonyai, közlekedésföldrajzi elzártsága miatt a 20. sz.-ig erősen archaikus jellegű volt népi kultúrája. Árvízmentesítése lényegében csak századunk elején oldódott meg. A 19. sz. második felében az ún. sárospataki Alsóhatárban közép-tiszai D-alföldi telepesekkel nagy kiterjedésű tanyacsoport keletkezett. A trianoni szerződésben Csehszlovákiához került részét Felső-Bodrogköznek nevezik. Sajátos arculatú résztája a Nagyrét. A történeti megyerendszerben túlnyomó része Zemplénhez, DNy-i pereme pedig Szabolcs m.-hez tartozott. A Bodrogköznek ezt a részét → Bodrogzugként is jelölik napjainkban; régi, népi neve Szigetköz, Sziget volt, ami ártéri helyzetére utal. Vásáros központjai: Királyhelmec, Sátoraljaújhely, Sárospatak. – Irod. Ecsedi István: Poros országutakon (Debrecen, 1925); Ébner (Gönyey) Sándor: A Bodrogköz lápi közösségeinek településföldrajzi vázlata (Föld és Ember, 1925); Balassa Iván: Földosztó mozgalom a Bodrogközben, 1898-ban (Sárospatak, 1956); Balassa Iván: Lápok, falvak, emberek (Bp., 1975).