botozás

1. általában férfiaknál ősidők óta használt büntetési fajta volt, amelyet sokszor a rokkantságig, esetleg a teljes munkaképtelenség okozásáig vagy a halál bekövetkeztéig alkalmaztak. Egyéb elnevezése: pálcázás, lapátütés vagy furatos ütés. A botot helyettesíthette a bikacsök, a lapát, a furatos, amelyek alkalmazására a 16. sz. óta nagyon sok eset található, főleg a Felvidéken és Erdélyben. Ha a lapát fejét közepén átfúrták, hogy suhintáskor ne fogjon szelet, furatos volt a neve. A furatos alkalmazását helyhatósági szabályrendeletek és földesúri utasítások általában tiltották. A botozás mértéke rendkívül változó, de a későbbi időkben a leggyakoribb a 24 botütés előírása volt. A szabályrendeletek a legalsó határt 12, a legfelsőt 100 botütésben írták elő, amelyet 4 részletben mértek ki. – Irod. Vajna Károly: Hazai régi büntetések (II., Bp., 1907); Eckhart Ferenc: A földesúri büntetőbíráskodás a XVII. században (Bp., 1954). – 2. A céheknél kezdetben ugyancsak fenyítési mód volt, de később felavató eszközként használták. Pl. Körmöcbányán a molnárcéhnél a munkába álló molnárinast padra helyezett bőrkötényre fektették, és lapáttal ütöttek egyet a hátulsó felére. 3–4 év inaskodás után hasonló módon avatták legénnyé, de most már két ütéssel, végül három ütéssel avatták mesterré.