| homokmégyi bútor | TARTALOM | Homokság |
homokrózsa, vízvirág
az a dísz, amellyel az asszonyok tanyán, falun és kisvárosban a lakóház döngölt földes vagy téglás padlójú helyiségeit (szoba, konyha, tornác), udvarát, kapubejáróját, a fal tövét, a ház előtti földes, cementes, aszfaltos vagy téglás járdát víz vagy homok szórásával és csorgatásával széppé, tisztává igyekeztek tenni. Az eljárást homokozásnak, homokszórásnak, locsolásnak, homoklocsolásnak, cifrázásnak stb. nevezték. Néhány helyen (pl. Tótkomlóson) befűtés előtt a kemence száját bemeszelték, és három ujjal különféle mintákat húztak a frissen meszelt kemenceszájra, mely úgy száradt meg. – Különösen a ház belső helyiségeivel kapcsolatban figyelhető meg nagy gondosság, finom ízlésre való törekvés és ennek megfelelően változatos díszítési és színezési, formai eljárás használata, amely összefüggött a ház tisztántartásával is. A döngölt földes padlót azért is szórták fel homokkal, hogy védje a sáros, vizes csizmától, de egyúttal a lábbeliről ráhullott sárdarabokat a homokkal együtt könnyen össze lehetett söpörni és kidobni. Nyáron a kőkeménnyé száradt padlóra porfogóként öntözték a vízvirágokat. Az eljárás rendszerint két szakaszból állt: előkészítésből és díszítésből. Az esetek nagy többségében ugyanis először a döngölt földes padlót vízzel vagy vízbe kevert színező és tartósító anyagokkal, mint pl. porfesték, föld, lógané, tehéntrágya, trágyalé, soványtej, felmázolták. Ritkábban csak felseperték a földet, vagy szitából homokkal vékony rétegben felszórták. Gyakran a homokba söprűvel homokhullámot rajzoltak díszítésül. Az előkészítés eszközei voltak a rossz, zománcos lavór vagy bádogvödör, mázolórongy, rövid nyelű szőrmeszelő, kis méretű, apró lyukú szőrszita vagy használt ciroksöprű. A felmázolt földet száraz homokkal, a csak felsöpörtet pedig vízzel díszítették. A díszítés eszközei mindkét anyag használatánál általában ugyanazok voltak: kilyukasztott cserép, tejesköcsög, lyukas, füles, rossz zománcos bögre, használt fémtölcsér, vizeskancsó és bádog locsolókanna. Az edények lyukmérete a felhasznált locsolóanyagtól függött. Kimondottan locsoló céljára készített cserépedények is voltak. – A díszítésként alkalmazott minták és motívumok rendkívül változatosak, különösen a Duna–Tisza közén és a D-Alföldön feltűnően élénkek: geometriai elemek (kocka, kör, háromszög stb.), de a legtöbbjük más népművészeti ágakban is használt motívum, a természetes környezetből ellesett minta (pl. ház, szőlőfürt, rács, lánc, bútor stb.), vagy olyan közismert figura mint a → vizes nyolcas és ezek kombinációi. A díszítés egy helyiségen belül lehetett azonos mintájú, de a bútorok elhelyezése már variációs lehetőséget kínált. Ha pl. az asztalt elmozdították, alája az asztal tükörképét rajzolták, majd visszatették a bútort az eredeti helyére. A díszítést derékban kissé előrehajolt testhelyzetben végezték, jobb kézben tartva a munkaeszközt, pl. a lyukas locsolóedényt és a kar természetes mozgását követve, jobbról balra történő lengető mozdulattal formálták a mintát, gyakran megszakítás nélkül készült el egy helyiség. Ha a díszítő mintát váltott, bal kezének mutatóujjával befogta a locsolóedény nyílását. Szitával való díszítés esetén a szita aljára kivágott papírformát helyeztek el, pl. csillag alakút, és a földhöz óvatosan ütögetett szitából kifolyó homok így a földön csillagformát ábrázolt. – A homokrózsa a díszítőművészetnek a hazain kívül ez idő szerint bulgáriai, lengyelo.-i, hollandiai párhuzamai ismertek.
