hosszúudvar

TARTALOM

hóverő

hótalp

kb. 30–35 cm átmérőjű vesszőabroncs, amelyet gúzzsal, keskeny bőrszalaggal, zsineggel, dróttal ritkábban-sűrűbben átfonnak, lábra erősítik. Esetleg abroncsba kifeszített bőrdarabot kötnek bele, vagy keskeny léceket illesztenek. A magyarság leginkább Erdélyben használja. A Bodrogközben a nádvágóknak fűzfavesszőből font hótalpuk van. A székely pásztorok, vadászok, erdei munkások s más havasjárók tél idején a hótalpat bakancsuk, bocskoruk alá kötik, hogy a mély lágy hóba bele ne süllyedjenek. Az udvarhelyi székelyeknél a hótalp neve kereplye, köröpje (vö. szerb-horvát krplje), amely azonban szó- és tárgyföldrajzi nehézségek miatt szerb-horvát eredetű szó nem lehet. Használják a hótalpat a Kárpátokban a lengyelek, morvák, szlovákok, ukránok és románok is. Előfordul a Kaukázusban, a balkáni szlávoknál, az Alpokban, a Pireneusokban. A balkáni formákkal földrajzi és történeti kapcsolatban vannak a Kárpátok területén használatos hótalpak. Ismeretes a hótalp a norvégok, svédek, finnek, korjákok, csukcsok, ainuk, a különböző eszkimó és indián törzsek körében. A hótalp É-Eurázsiai és D-európai-kárpáti elterjedési övezetében valószínűleg igen ősi – a prehisztorikus időkben egymással kapcsolatban álló – vadászműveltség maradványa. A hótalpnak D-i vagy DK-i Szibéria lehet az ősi hazája. A hótalp feltalálása tette lehetővé, hogy Szibériában a neolitikum embere tél idején a folyók mellékéről behatoljon a távolabbi erdős területekre, s könnyű szánját maga után vonva vadászattal foglalkozzék. Szibéria középső területein a hótalpat a sí szorította ki. Hótalp forma eszközt mocsaras területen is használnak. A Nagy-Sárréten a pákászok, a csikászok gyékényből font talpallót kötöttek a bocskoruk alá, s ezzel talpalták a süllyedős lápot. A hótalphoz hasonló a vizes réteken dolgozó finn, észt és svéd szénagyűjtők tányér alakú vesszőfonadéka. A múlt század végén Biharban a Körösök árterületén az ökrök lábaira kötöttek bőrbocskort, nehogy a nádtorzs szúrja az állatok körmét. A Szernye-mocsárban a lovak patája alá papucsszerűen fatányért erősítettek. Ilyen – a tőzegkitermelésnél használt – ’lócipő’ ismeretes a lüneburgi Heiden. Skandináviában a mély hóban tányérforma fakorongot kötöttek Olaus Magnus (1555) képes ábrázolása szerint a lovak patája alá. Xenophón (i.e. kb. 400) pedig arról tudósít, hogy az örményeknél tél idején valami zsákfélével kötötték körül a lovak patáját, amely így annyira megnagyobbodott, hogy a ló nem süllyedt bele a hóba. – Irod. Gallacz János: Monográfia a Körös-Berettyó ármentesítéséről (I., Nagyvárad, 1896); Bomann, W.: Bäuerliches Hauswesen und Tagewerk im alten Niedersachsen (Weimar, 1929); Gunda Béla: Snöskorna hos Karpaternas folk (På Skidor, 1939); Vuia, R.: Vânătoarea şi curae tărăneşti din Tara Haţegului şi Regiunea Pădurenilor (Carpaţii, 11., 12. sz. 1943); Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa (Bp., é.n.).