faharang, tóka

faállványra felfüggesztett deszka, fatábla, vaslemez, amit két verővel ütnek, és hangjával adnak jelt meghatározott tevékenységre, hírek továbbítására. A fatábla főként bükkfából, két verője pedig (tókáló, kópia) gyertyánfából készült. Harsány hangot ad, amely legalább 2–3 km távolságra elhallatszik. Általában magaslati pontokon, tornyokban helyezték el, hogy a hangja messzebbre hallatsszék. A faharangot igen sok helyzetben, rendeltetéssel használták (pl. bányákban, szőlőhegyeken, építkezéseken, ortodox templomok tornyában). Torockón faharanggal adtak jelt a bányászoknak a gyülekezésre, a munka megkezdésére. Az Alföld némely vidékein a felfüggesztett vaslemez, ekevas pótolja. Korábban ismeretes volt a Kisalföldön, Sopron vidékén, ahol a beszállásolt katonák használták. Minden ház előtt volt belőle egy, ahol katona lakott. Neve a Ny-i széleken nem maradt fenn, Szatmár m.-ben kolomp, az Alföldön dóka, Erdélyben faharang néven ismeretes. A tóka szó a magyarban a 18. az. elejétől mutatható ki, valószínűleg román átvétel. – A faharang igen régi jeladó eszköz, Európa számos népe ismerte. Román ortodox templomok tornyában a 20. sz. elején is megszokott tárgy volt, az ércharangot helyettesítette. Ismeretes volt német nyelvterületen is. – A faharang hagyományos formái eltűntek, de bizonyos munkahelyeken (pl. építkezéseken) ma is gyakori, hogy felfüggesztett vaslemezt, síndarabot ütnek kalapáccsal, úgy adnak jelt a munka elkezdésére, ill. abbahagyására. – Irod. Beke Ödön: Tájszavaink történetéhez (Magy. Nyelvőr, 1946).