fejen való teherhordás

napjainkig ismeretes a Dunántúl egész területlen a Pilis és a Gerecse kivételével. A másik összefüggő terület az Erdélyi-medence (Mezőség, Kalotaszeg, Aranyosszék, Szilágyság), ahol a fejen való teherhordás megtalálható. Szórványosan az Alföldön és a D-erdélyi magyar falvakban is felbukkan. A fejen való teherhordás egyetlen segédeszköze egy rongyból, kendőből készített, korong vagy gyűrű alakú alátét, amelyet a fejre helyeznek, hogy a teher ne törje a fejbőrt. A Bakonyban disznószőrrel tömik ki a gyűrű alakú fejpárnát. Ezeknek a fejpárnáknak a magyar megnevezései utalnak a tárgy formájára (tekercs, perec, koszorú, tukarcs), ill. rendeltetésére (févó). Napjainkban a tekercs szó a legelterjedtebb közülük, ez található a dunántúli és az erdélyi magyarság többségénél. A févó (pévó, féval, pévalykó) Baranyában, Tolnában ismeretes, eredeti formája: fejóvó → févó. – A fejen való teherhordást csak a nők végzik, a férfiak más módon cipekednek. A teherhordásnak ez a módja egyenes, sudár tartást, szép járást kölcsönöz a nőknek. Befolyással van a haj- és fejviseletre is. Alakítólag hatott a fejen vitt vizesedények, kosarak, vékák formájára is; kedvezett a könnyebben egyensúlyozható kerek formák terjedésének, fennmaradásának. – A fejen való teherhordás igen régi szállítási módja az emberiségnek. Óegyiptomi szobrok, görög és római leletek tanúsítják, hogy a Földközi-tenger térségében már az ókori civilizációk idején mindennapos szállítási gyakorlat volt. A mai Dunántúlon is a kelta-római időkig vezethető vissza. A fejen való teherhordásról szó esik a Margit-legendában. Margit fejen vitt tekenőben szállított élelmet a betegeknek. M. S. mester 1506-ban festett Vizitációján is szerepel fejen terhet vivő asszony. A török hódoltság idején a piacra „fejtetőn” vitt tejtermékek és gyümölcs után nem kellett adót fizetni (1570). 16–17. sz.-i levéltári feljegyzések tanúsítják a fejen való teherhordás elterjedtségét Kolozsváron és Désen. Némely csoportok, amelyek fejen való teherhordást gyakorolnak, mint az orosházi magyarok és a tokaj-hegyaljai németek a 19–20. sz. fordulójáig megőrizték a fejen való teherhordást. Viszont pl. a bakonyi szlovák szórványlakosság nem vette át környezetétől a szállításnak ezt a módját. – A fejen való teherhordás a szomszédos Ny-i és K-i szláv népeknél nem ismeretes, a románságnál és a balkáni szláv népeknél mindenütt elterjedt. Megtalálható egész D-Európában és Fekete-Afrikában. Alpesi és szórványos É-i német elterjedtsége mellett kell említeni skandináviai előfordulását, ami látszólag ellentmond annak, hogy a fejen való teherhordás az ókori civilizációk kulturális öröksége az európai földrészen. – Irod. Bödei János: Adatok a fejen való teherhordáshoz (Dunántúli Szle, 1940); Sándor Gábor: A kolozsvári Hóstát emberi erővel végzett teherhordási módjai és eszközei (Kolozsvár, 1942); Gunda Béla: Unkarilaisten talonpoikien kantovälineet (Kotiseutu, 1965); Szabó T. Attila: A kolozsvári fejenhordás történetéhez (Ethn., 1961); Paládi-Kovács Attila: Einige Bemerkungen über die Traggeräte der ungarischen Bauernschaft (Műveltség és Hagyomány, 1971); Berg, G.: Kopftragen in Schweden (Műveltség és Hagyomány, 1971).

Csöves kukorica zsákos fejenhordása (Dunaszekcső, Baranya m.)

Asszony fején zsomborral (Tekenye, Zala m.)