jeremiád

a reformáció énekköltészetének egyik jellegzetes műfaja, Jeremiás próféta siralmának mintájára énekelt panaszok. A legtöbb jeremiád 17–18. sz.-i énekeskönyvben maradt fenn, szerzőikről semmit sem tudunk, pusztán a versfőből kiolvasható nevet. Népszerűségét jelzi a → kéziratos énekeskönyvben való hagyományozódásuk. A jeremiád a protestáns énekhagyomány stílusában szól az országot sújtó csapásokról (török elnyomás, tatárdúlás, az egységes ország szétszakadása, a német császári elnyomás, a vallásüldözés stb.), a magyarok történetét a zsidók sorsához hasonlítja. A magyarság romlásán kesergő hazafias jeremiádok a népies, hazafias vallásosság kifejezői, stílusában a népi sirató (keserves), históriás ének, zsoltárköltészet hatását látjuk. A jeremiádok többsége sablonos kifejezésekre épül. A szájhagyományban a keservesek és a húsvéti passio történetének részleteként éltek tovább, amelyek tartalmilag is rokoníthatók a korábbi századok hagyományával. A szájhagyományba való bekerülését az egyházi énekeskönyvek segítették. Az először a Hofgreff-gyűjteményben szereplő jeremiádot több 16–17. sz.-i protestáns énekeskönyv megőrizte. Folklorizált dallamváltozatát a Tiszahátról ismerjük:

Keserves szivvel Magyarországba mondhatjuk magunkról

Az nagy siralmat kit Jeremiás régen irt zsidókról...

– Irod. Régi Magyar Költők Tára (XVI. sz. VI. Bp., 1896); Régi Magyar Költők Tára (XVII. 4. Bp., 1967).