jogszokás

jogi tartalmú vagy jelentőségű, a kis közösségben érvényes szokás. Jelentősége a feudalizmusban volt a legnagyobb, mert a nemesi vagy polgári érdekeket szolgáló írott szabályozás mellett, vagy vele szemben a jobbágyság jogában vidékenként és uradalmanként nagy eltérések mutatkoztak, s a másik két renddel szemben a jobbágyságnak nem volt országos bírósága. A kapitalizmusnak egyre részletesebb és elméletileg az egyenlőség alapján álló szabályozása nagymértékben háttárba szorította a jogszokásokat. Mégis mint a hagyomány részei és a nép jogi felfogásának kifejezői, érdemesek a megismerésre. A népmesék, a népdalok stb. számos jogszokás emlékét őrzik, és kifejezői népünk jogi felfogásának. – A jogszokások megismerésére némely állam tudatosan törekedett. A cári orosz birodalom a 18. sz.-ban, a brit birodalom a 19. sz.-ban számos jogszokást gyűjtött össze (gyakorlati céllal) a neki alávetett népek körében; kiemelkedő emellett a délszláv gyűjtés eredménye is. Nálunk a polgári jogi törvénykönyv előkészítése során a földművelésügyi és igazságügyi min. küldött ki kérdőíveket az akkori ország egész területére az → öröklési jogi szokások megismerésére, s ezeket Mattyasovszky Miklós 1904-ben összegezve kiadta. Tágabb etnológiai látókörrel Tagányi Károly vetette fel a jogszokások összegyűjtésének kérdését hatalmas összehasonlító anyagot feldolgozó tanulmányában 1919-ben. Gyakorlati lépések csak két évtized múlva történtek, amikor Györffy István a német szellemi invázió elleni fegyverként a magyar jogszokások megismerését is fel akarta használni. Ösztönzésére elkészült a gyűjtés kérdőíve, elméleti cikkek születtek, sőt megjelentek egyes feldolgozások is (Kiskunhalas, Garamvölgye, Mártély). A II. világháború alatt gyűjtés folyt Kalotaszegen, de anyaga elveszett. A felszabadulás után a néprajz irányító szerveinek segítségével kéziratos anyag gyűlt össze (Tápé), s újabb helyi próbálkozások indultak (Eger környékén), de e törekvéseknek nem lett folytatásuk. (→ még: szokásjog) – Irod. Tagányi Károly: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről (Bp., 1919); Bónis György: Magyar jogi néphagyományok (Magy. Szle, 1939); Papp László: Kiskunhalas népi jogélete (Bp., 1941); Tárkány Szücs Ernő: Mártély népi jogélete (Kolozsvár, 1944); Papp László: Vezérfonal a népi jogélet kutatásához (Bp., 1948).