| kajmó, kákó | TARTALOM | kákamerettyű |
a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó gyümölcsfa. A Duna–Tisza közén kialakult kajszibarack-kultúra speciális árutermelő terület, melyhez hasonló egész Európában nincs. A kajszibarack-termesztés e tájnak fontos kenyéradó foglalkozása. A kajszibarack népgazdasági szempontból egyik legjelentősebb gyümölcsünk, mert a világpiacon fontos szerepet játszik. Termőterületei még Székesfehérvár környéke, a Balaton vidéke, Győr környéke, de az egész ország területén megtalálható a házikertekben. A kajszibarackot nyersen, frissen fogyasztják. A termés nagy részét azonban a konzervipar dolgozza föl, ill. pálinkát főznek belőle. Őshazája Közép-Ázsia és Kína, ahol kb. 3000 éve termesztik. Európában az Ibériai-félszigeten és a Balkánon át terjedt el. Mo.-on másodlagos elterjedési góca alakult ki. A 16. sz.-ban tűntek föl az első magyar kajszibarackfák a sziléziai és németo.-i kertekben. Némely föltevés szerint a török hódoltság is hozzájárult a mo.-i kajszibarack-kultúra föllendüléséhez. A 16–17. sz.-ban az őszibaracktól megkülönböztetendő tengeri baracknak nevezték. A 19. sz.-ig kisebb mértékben és csupán házikertekben termesztették. A mo.-i kajszibarack-termesztés föllendülése a Duna–Tisza közi futóhomok gyümölcsösítésével fonódott egybe. A múlt század derekától nagy számban telepítettek kajszibarackfákat főleg Nagykőrös és Kecskemét környékére, ahonnan már az 1880-as évektől jelentős tételekben szállított a kereskedelem kajszibarackot Bécs, Berlin, Boroszló, Krakkó, Varsó, Vilna, sőt Szentpétervár piacaira. Különböző fajtáinak nevei: potyóbarack, rózsabarack, Borsi-barack. Nevezetes régi tájfajta a gönci magyar kajszibarack.