kalamáris

TARTALOM

kalandozások mondaköre

kalandos társaságok

vallásos egyletek, konfraternitások, melyek nevüket onnan nyerték, hogy minden hó első napján (Calendis) ültek össze közös istentiszteletre, étkezésre, közös dolgaik megtárgyalására. Már az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat alkalmából említik. A középkor folyamán többféle jellegű vallásos egylet: konfraternitás, céh alakult hazánkban is, melyek közül egyesek kalandos társaságoknak nevezték magukat. Tagjaik, mint az adatokból kitetszik, eleinte világi papok voltak, apátok, szerzetesek nem lehettek. Később a kalandos társaságok tagjai közé laikusokat is felvettek. Katonai jellegű kalandos társaságok is létrejöttek, és a 15–16. sz.-ban politikai aspirációik is voltak, s ezért többször betiltották őket. A 17. sz.-tól a magukat kalandos társaságoknak nevező egyletek fő feladata a tagok illő temetéséről való gondoskodás volt. Kolozsvár Hóstátnak nevezett külvárosában egészen az 1940-es évekig működtek ilyen nevű társulatok, melyeknek szabályai a 16. sz.-tól kezdve nyomon követhetők. A kolozsvári kalandos társaságok vezetője a Kalandos Apa volt. Tisztviselőinek (dékán, jegyző), énekkarának, temetőjáró tagjainak és sírásóinak kötelességeiről az írott rendtartások számoltak be; ezekre hatottak a különböző céhek szabályzatai, melyek minden esetben kitérnek a céh tagjainak eltemetésére is. A kolozsvári kalandos társaságoknak külön zászlója, táblája volt, a temetőben külön temetkezőhellyel is rendelkeztek. – Irod. Majláth Béla: A Kalandos Társaságok (Századok, 1885); Lindner Gusztáv: A kolozsvári Kalandos-társulatok (Erdélyi Múzeum, 1894); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944).