fajdhurok

a siketfajd (lat. Tetrao urogallus), császármadár (lat. Tetraotes bonasia) fogásához használt, villa formájú ágra kötött lószőr, marhabél, farkasín zsineg vagy vékony drót hurok (urok). A villa két ágát a madarak látogatta helyen a mely hóba szúrják. Azokat a fenyőket, ahol a fajdok éjszakáznak, az ilyen hurkokkal körül is rakják. A három-négy lépés távolságra elhelyezett hurkokat kb. 30–40 cm magas kerítéssel veszik körül. A fajdhurokkal azonos hurkokat használnak a finnek, lappok, osztjákok is. A Csíki- és Háromszéki-havasokban a → csikléhez hasonló felrántó hurokkal (urok) is fogják a fajdféléket. Ez a hurok azonban a csiklétől abban különbözik, hogy a függőleges pecket (a) tartó vízszintes (b) pálcára keresztben vékony ágacskákat (c) helyeznek el, olyanképpen, hogy azok egyik vége a földön nyugszik. Erre a talpra terítik rá a marhabélből, a beviaszkozott, zsinegből készült hurkot. A talp körül hintik el a csalatékot (fenyőtű, bükkmakk, bükk-, nyír-, mogorórügy, borókamag, hangyatojás stb.). Ha a talpat alkotó ágacskákra rálép a madár, elmozdul a vízszintes pálcika, a pecek kiakad és a hurok a magasba rántja a zsákmányt. A moldvai magyarok az ilyen hurokkal (árkán) varjút, foglyot fognak. Ezt a fajdhurok-típust szintén ismerik a finnugor népek (észtek, osztjákok), lettek, oroszok, de a természeti népek (Afrika, D-Amerika) is. – A fajd finnugor eredetű szó a magyar nyelvben, s a fajdhurkok analógiáit ismerjük a finnugor népektől, ezért valószínű, hogy a fajdhurok mindkét típusa még a finnugor népekkel való együttélés idejéből maradhatott fenn. A hurkok a fajdfélék kipusztulása miatt csak a Székelyföldön és Moldvában maradtak meg. – Irod. Gunda Béla: Unkarilaisten käyttämiä, suomalais–ugrilai–selta ajalta peräisin olevia linnunansoja (Virittäjä, 1964); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966).

Fajhurok (Kászonfeltíz, v. Csík m.)

Fajdhurok (Gelence, v. Háromszék m.)