fertálytutaj, talp

a legkisebb → tutajegység, amelybe 4–10, legfeljebb 12 szálfát tettek a fatörzsek vastagságától, ill. a patak- vagy folyómeder szélességétől függően. A havasokból csak fertálytutajokba kötve tudták a kitermelt szálfákat kihozni, leúsztatni. A fertálytutajok árába mindig beleszámított a reájuk terhelt 100 szál deszka is, amit két hasábban raktak a fertálytutajra. Azt a fertálytutajt, amely 2 német öl (12 láb) vagy annál szélesebb volt, nagytutajnak nevezték. A tutajkereskedelemben a nagytutaj volt a mértékegység; ez lehetett: egyfás, kétfás vagy háromfás aszerint, hogy a keskenyebb, tehát az orr részén mérve a 2 öles mérőheveder alól 1, 2 vagy 3 szálfa kimaradt, ill. ennyivel szélesebb volt. Sok esetben akkora vastag szálakat kötöttek a nagytutajba, hogy a 9 szálfa szélessége elérte a 3 német ölet. Egy ilyen nagytutaj teherbírása kb. 90 q volt, amelyet jól lehetett terhelni sóval, deszkával, épületfával, szerszámfával, szétszedett állapotban levő faépületekkel. Sok esetben gyümölcsöt is szállítottak ily módon pl. a Tiszahátról. Négy fertálytutaj egybekapcsolásából állt össze az egész tutaj. Két fertálytutajt egymás mellé kötöttek táblába, és két ilyen táblát csatoltak egymás után. A Tiszán szokásban volt a négy fertálytutajt egymás után is kötni, és így vezették le azokat Szegedig vagy még tovább. Ezt nevezték magyaros kötésnek.