foglalójegy

az uratlan, tehát a senki tulajdonában nem levő tárgyak (növényi, állati termék, földterület stb.) birtokba vételének, a → foglalásnak bizonyítására szolgáló jegy, amely leggyakrabban egyúttal → tulajdonjeggyé is válik. A talált vagy első foglalás útján birtokba vett tárgyat a világ minden táján, a legkülönbözőbb kultúrszinten levő népeknél a szokásnak megfelelően látták el foglalójeggyel. A jegy a legkülönbözőbb lehetett, pl. a partra sodort hozadékfára követ raktak, jegyet véstek, kötéldarabot kötöttek rá; a föld, a halászóhely lefoglalását a földbe állított rúddal, evezőlapáttal, a fákra vésett jellel, a bokrokra tett színes textíliával jelölték; a kaszálóhelyet körülégették, az erdei vadnyúl odúját, a halászó varsát tulajdonjeggyel látták el. Aki a foglalójegyet nem vette figyelembe vagy azt eltávolította, szigorúan megbüntették. A finnugor népeknél a foglalójegy szokásával babonás képzetek is összefüggésben álltak. Használata ma is gyakori. Az iskolába kerülő, a betűket még nem ismerő gyerekek jelet tesznek könyveikbe, hogy felismerjék, és más ne tulajdonítsa magáénak. A foglalás szokása ma is társadalmilag elismert magatartásra kötelez. Pl. a fürdőben a napozópadra törülközőt, a vonaton az ülőhelyre kalapot, táskát tesznek annak kifejezésére, közlésére, hogy az a hely „foglalt”; a többiek a foglalás jelét és tényét tudomásul veszik, elismerik. – Irod. Virtanen, E. A.: A foglalójegyekről (Műveltség és Hagyomány, 1961).