földhordó teknő

egy darab puhafából kivájt edény, amelyet két fülénél fogva emelnek fel, és földet, követ, ércet, meszet szállítanak vele rövid távolságra. Felső pereme kör vagy ellipszis formájú, keresztmetszete félkör, fala 3–5 cm vastag. A régi ércbányákban mindenütt használtak földhordó teknőket, amelyekkel a medő földhordó teknő kőzetet szállították az elhagyott tárnákba. Nagybánya vidékén ez a munka a zóborlónak nevezett serdülő fiúkra hárult. A földhordó teknő neve Hunyadban kőhányó teknő, a régi sáncépítők földhányó tekenő néven emlegették. Sajtroknak nevezett kis teknőben mosták az aranyat a zalatnai aranybányászok. Az eszköz másutt is hozzá tartozott az aranymosók felszereléséhez. A 16. sz.-ban a várakban, végházakban néhol ezernél is többet tartottak. A 19. sz.-i szénbányákban a földhordó teknőhöz hasonló alakú, füles vaslavórok váltották fel a fateknőket és háncskosarakat. – Medencének nevezett földhordó teknőt használtak Kolozsváron a sírásáshoz. A négy méter mély sír fenekéről kötélen húzták a földhordó teknőbe rakott földet. – A földhordó teknőt népünk igen régtől használja. A teknő szó a honfoglalás előtt került a magyarba valamely török nyelvből. Míg a földhordó teknő Európában főleg a bányászathoz és a várvédelemhez kapcsolódott, DK-Ázsiában napjainkig elterjedt eszköz, amelyet vállrudakra függesztve párosával szállítanak különböző földmunkához (árvízvédelem, út- és vasútépítés). – Irod. Sándor Gábor: A kolozsvári Hóstát emberi erővel végzett teherhordási módjai és eszközei (Kolozsvár, 1942); Takács Sándor: Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI–XVII. századból (Bevezette és sajtó alá rendezte Benda Kálmán Bp., 1961); ifj. Kós Károly: Népélet és néphagyomány (Bukarest, 1972).